Kotecnik, avagy a muskaracok eljövetele

Történt az, hogy drága fehérvári barátunk Gabó, feldobta az ötletet, hogy a május elsejei hosszú 7végén csapatni kellene egyek kotecniken. Egyből lecsaptam az adandó alkalomra, mert kotecnik egy kisebb csoda a számomra. Aztán 1-2 nap alatt azon kaptam magam, hogy nem az én kocsimmal kell mennünk, sőt még vezetnem sem kell!

Emberek nem hittem volna, hogy ilyen "hamar" eljön ez az ünnepélyes pillanat!

Na de vissza a jövőbe (vagy jelenbe). Áron este 18.00 felé bekanyarodott a parkolóba, 5 perc múlva felvettük a Nagyit, és irány az M7-es autópálya! Fehérvár city-ben megálltunk. Míg vártunk Tündire, és Ádámra megszisszentettem egy sört. :)

Életem egyik legjobb söre volt. 10 perc múlva megérkeztek az utasok, és 3 perc pakolási logisztika után, már a mazsolákat előzgettük a pályán. Az úton semmi extra nem volt, a Honda csendesen suhant, mi pedig jót beszélgettünk.

Sikerült eltévedés nélkül megérkezni, éjjel 0.30-ra. Egy gyors chek in után, fel cuccoltunk a "padlásra" és meg a fent levő magyar arcokkal pacsiztunk egyet. Mindenki gyorsan bedobta a szunyát, mert reggel mászni kell...

Reggel 7 vagy 8 óra környékén egy 25 fős rezesbanda zenéjére ébredtem. Francot, olyan hangosan zörögtek, hogy majdnem szívrohamot kaptam. Sebaj, 2 perc és csend lesz.

Szerintetek ?

Volt szünet, de csak azért hogy mindenki bekapjon egy kupicával, és nyomatták tovább...egész nap. A Gáts Bence azzal riogatott minket, hogy tavaly éjjel háromig bírták.

Hála Istennek, idén este 11-kor csend lett.

Na de, ne szaladjunk ennyire előre. Áron, és Nagyi még nem voltak Kotecniken, ezért az A szektorban kezdtünk. Laza nyugodt mászás volt 6a, 6b meg ilyenek. Szép hosszú utak. Jó volt 12 akasztás után körbenézni. :)

Mivel mindhárman tudtuk, hogy az a kettő, és fél nap kevés egy ekkora hely rendes megnézésére, ezért tovább álltunk a B, C, D vagy mittomén melyik körzetekbe. A srácoknak leesett az álla amikor megpillantották a fák között a szép kioldott, cseppköves utakat. Mindent meg akartak mászni. Olyanok voltak mint a kisgyerek a cukorka boltban. Délután 5-6 környékén fejeztük be a melegítő napot, és fejenként kb. 9-10 utat másztunk. Mindeközben megnéztük Farkas Tomi 8c+ -os próbáját. Apám kemény a srác mint a vaskorlát. Sajnos nem jött össze a megmászás, de 8c+ -ért nagyon beteg dolgokat kell nagyon beteg áthajlásban megfogni, betartani, lépni...

A vacsi után beültünk a kocsma részbe beszélgetni, meg egy sört meginni.

A lefekvés után hamar csend lett, mindenki odatette magát.

Szombaton Gabó ajánlására lementünk a Zebra körzetbe, és az egész napot ott töltöttük. Mutatott egy olyan 6c+ -t ami annyira jó volt, hogy még most is kiráz tőle a hideg. Sajnos nem előre másztam, de motivációt adott az edzéshez, meg a visszatéréshez!
Áron és Nagyi kinézték maguknak a Super Sir Variant nevű 7a-s utat. Össze is rakták a bétát, de a megmászás nem akart jönni. Felmentünk a barlangba Tomikát megnézni, de várnia kellett az útra, ezért addig Gabó "rábeszélt" minket egy 7b+-os plafonra. Nagyi elég jól mozgott benne, nekem meg nagyon tetszett. Ezért megbeszéltük, hogy a vasárnapi kicsi időt, okosan beosztva, a barlangban kezdünk, és utána megyünk variantozni.

Így is lett. Eljött a vasárnap. Felébredtünk egy felhőben. Nem vicc, az orrunkig nem láttunk, viszont az eső szemerkélt. Nem volt mit tenni, reggeli, és várakozás. Amint kicsit tisztult az idő indultunk is. Hozzáteszem, hogy a sziklák közel tökéletes állapotban voltak. A barlangban a Nagyi elég szépen mozgott az útban, de sajnos nem lett meg neki. Sebaj motivált lett tőle. Na! Irány a zebra.

Csak maximális tisztelettel tudom leírni a következő sorokat.

Áron szépen, összeszedetten, elsőre (vagyis Rotpunkt) kimászta a Variantot. Persze, hogy a Nagyi is felspannolódott, és egy kis bíztatással, de ők is megmászta az utat. Én top-ban mentem rá, de érzem, hogy meg lehet. Edzeni kell még, és a szezon vége felé szerintem be fog akadni. Az idő rövidsége miatt,  még Áron mászott, egy 6c-t, de sajnos a standot nem tudta megakasztani. Sebaj, legközelebb is jövünk.

Összepakoltunk, és irány horány, vagyis batta! Simán hazaértünk, nem volt semmi extra!

Na ennyi volt a kotecnik turné. Edzetek, mert ezek a szlovénok nem viccelnek!

Krisz :)

   

Egy jó hétvége programja :)

Hát hol is kezdjem?

Legyen a péntek.

Munka után este 18.00 felé épp, nyakig voltam a Tánczos Tomi kocsijában, amikor CsabiPapa felhívott, hogy este mit csinálok. Mondtam, hogy semmit mert szombaton verseny, pihenni kéne. De a csábítás nagyobb volt. Ezért elmentünk Dunaújvárosba, egy Kowalsky meg a Vega koncertre. Legyen elég annyi, hogy éjjel kettőkor értem haza, és nem voltam már szomjas...

Szombat

Kicsit nehezen ment a 7. 30-as kelés.

Összeszedtem a srácokat, Ákost, Barnit, Szabit és már csapattunk is Budapest felé. A Monkey Boulder Club-ban verseny volt, ami Magyar Kupaforduló is egyben. Összesen nyolcan mentünk. A Druszával ment Dia, Zsófi, meg a Nagyi (Gergő), és Mimi kutya. Kilencre meg is érkeztünk és a regisztráció után elkezdtük várni a délután kettő órát. Ugyan is a harmadik csoportban kaptunk helyet. Egy kis reggeli, és séta után előjött az elmúlt hét témája. Válaszolt e a Dechatlon a Crash Pad-os email-re? Naná, hogy nem. Erre a Szabi bedobta a mondatot, hogy "Ja a crash padok le vannak árazva 40.000-re." Druszával összenéztünk, nagy egyetértésben, bólintottunk és elindultunk Budaörs felé! Szerencsénkre megvolt mind a két pad, és tényleg le volt dobva az ára! :)

Visszaértünk, és kettőig már az új pad-okon ment a terpeszkedés. Nagy nehezen eljött a délután kettő!
Irány a 26 boulder! Csupa elemekből összerakott utak voltak. Nem próbáltam mindet, de csak pozitív visszajelzések jöttek a srácoktól, és ezt csak megerősíteni tudom. Nagyon jók voltak az utak. Öröm volt mászni őket! A döntőbe a hat ember ment, Barni és Drusza erőfeszítései ehhez elegek voltak, Barni a hatodik, Drusza az ötödik helyen. A döntő este 19.35-kor el is kezdődött. Barni volt az első férfi aki, eléggé nyugodtan a négy útból egyet kimászott, és egyben zónázott(kevésen múlt, hogy nem lett meg ez az út neki!). Druszát fejben egy kicsit szétszedte az első út, és ahogy láttam ez vezetett oda, hogy sajnos csak egy zónája lett.
Lement a döntő, és megkezdődött a "várakozás". Bár baromi sokat kellett várni, azért nem volt teljesen izgalommentes ez sem. Egy-két dolgot megkérdőjelezett három ember, és mire egyértelmű bizonyítékot sikerült találni elment egy óra. De szerintem először volt olyan Magyar Kupán, hogy a "video bíró" döntött el egy dolgot.
Az eredményhirdetés este 22.30 környékén kezdődött, hála a srácok kemény munkájának egy második, egy harmadik, és egy hatodik helyet sikerült hazahozni!

23.30-kor elindultunk haza. Mire mindenkit kitettem, és hazaértem 0.30 lett.

Vasárnap

Szintén 7.30-kor kellett kipattanni az ágyból. 8-kor a Fuksz család legifjabb tagja, Bence mérettette meg magát! Hála a fentieknek, volt még hely az első csoportban. Sajnos, segítenem kellett, mint pályabíró, ezért csak elkapott pillantásokból, az általam felügyelt utakról tudok nyilatkozni. De azt kell hogy mondjam, a kis fickó odatette magát ahogy egy battai szokta! Annak ellenére, hogy az utak egy 15 centivel magasabb emberkére lettek "belőve" Bence aprított, próbálkozott mind a két óra alatt. Nem vártuk meg a második csoportot, jöttünk haza.

Egy kis délutáni pihenő után átmentem Érdre Anyukámhoz, egy jó "ebédre", meg kutyázni egy kicsit. Délután háromra hazajöttem, felfújtam a bringám kerekeit, és először duna füredre tekertem. Visszavittem a pumpát a Szollát családnak, és bár nem úgy terveztem, de ott ragadtam a trambulinban...

Este hat felé felpattantam a bringámra, és az ófalu érintésével haza jöttem.

Na, most itt ülök az új "fotelemen", nagyjából mindenem izomlázas, a hátam fáj. De baromi jól érzem magam.

Ezúton is gratulálok miden egyes battai indulónak, rég éreztem ilyen büszkének magamat! Csak így tovább lányok, fiúk!

Krisz :)

2015 CH Petrohrad

Trip Csehországban

Történt kb. 3 hete, hogy a Barni a hangárban odabökte. Nem jössz velünk Petrohrad-ba, boulderezni? Én meg egy kis vállemeléssel kísérve válaszoltam, hogy Naná! Majd aznap este a Drusza is felhívott, hogy nem megyek e. :)

Eljött a húsvét hétvége, és szombat reggel már eléggé ráfeszültem a "cseh gránitra".

Reggel összeszedtem a battai társaságot, vagyis Barnit, Nagyit (Nagy Gergő), és már szálguldottunk is érdre.

Dia álmosan nyitotta a kaput. A szomszéd kutyája egész este ugatott, úgyhogy a nyugodt alvás nekik elmaradt. Hozzáteszem, hogy Barni meg Én az izgalomtól nem tudtunk aludni, Nagyi meg elment mulatni péntek este, tehát egy eléggé álmos csapat vágott neki az ismeretlennek. Elég rég nem voltam úgy mászni, hogy nem volt ember akinek lett volna hely ismerete. Izgalmas volt a kölcsön kalauzzal keresgélni a körzeteket, de erről majd később.

Viszonylag hamar elérük csehországot, szépen ahogy kell. 3 crash pad, táskák, egy nem kombi autóban! Mondjuk azt, hogy a légzsákoknak kevés helyük lett volna ha kinyílnak. Ezen a ponton meg kell említsem, hogy a magyar autópálya jó, kiváló, tökéletes, és ha egyszer lezárják az egyik szakaszát oda megyek billiard-ozni! Mert a cseh autópályák, még a régi M7-eshez hasonlóak. 1.5 méteres tömbökből vannak összerakva! dü-düm, dü-düm, dü-düm, dü-düm... Ezt hallagtni három órán keresztül eléggé idegörlő volt. De mi kemény battai mászók vagyunk. Elhivatott hazafik, és hazalányok kitartottak a célig! Mivel a szállásunk petrohrad "felett" volt ezért a nagy utazásunk első állomásaként, megálltunk mászni. Egy kis keresgélés után találtunk is egy jópár kavicsot. Beazonosítottuk, vagyis próbáltuk de inkább a helyiek segítségét, és az Iphone jó kameráját használtuk is, és egyszerüen le fényképeztük a jobb, újabb, szebb kalauzt. Egy laza 2 óra mászás után kezdett beesteledni, úgyhogy mentünk a szállásra. Útközben megpróbáltunk kalauzt venni, de az említett helyen azt se tudták mit akarunk.

Jótanács! A csehek nem beszélnek idegen nyelveket!

Megérkeztünk ........ faluba, ami kb. 18 km-re van a szikláktól, de higgyétek el megéri mászás után autózni egy kicsit. A vendéglátó bácsi, szerintünk oroszul beszélt csak, meg németül 3 szót, de a tablettjével, úgy lefordította a ciril hieroglifákat, hogy csak pislogtunk. Gyorsan ittunk egy csapolt világos sört erre a nagy örömre, felcuccoltunk, és egy óra múlva már az asztalon gözölgött a vacsora. Semmi extra sült krumpli, rántott hússal, zöldség körettel, de finom volt meleg, és elég ahhoz, hogy az egész napos szendvicsen élést, elfelejtesse. Utána helyi barna sörrel, nevezetesen, Zatec-et ittunk. Fúúúú! Nagyon nagyon finom volt, és a legjobb az egészben hogy nem volt drága. Tehát 200 forint környékén volt az ára, egy olyan helyen ahol bent is lehetett dohányozni (ez mindenkinek meglepő volt, de ketten NAGYON örültek neki) , nem kellett egyből fizetni, a meghirdetett 22.00 órai zárással nem foglalkozott a tulaj, és reggel 9-kor olyan rántotta volt a reggeli, hogy kisapáim letettem a kalapom.

Nade! Vasárnap van irány mászni! Megint keresgélni kellett az új körzetet, de megint voltak helyi arcok, nekünk meg Iphone-unk. A kemények bevették magukat egy 7c alá, és próbálták megcáfolni az öreg Newton-t. Én Diával egy szimpatikus tömböt választottunk, és minden legetséges irányból "bevettük". Volt benne 5a, 5c, meg egy 6b is. Miután a Nagyi kishilyán lenullázta a kezét (fotó lejjebb), átmentünk a tegnapi kötzetbe, és ott csapattuk. Volt áthajlás, mini peremes, high ball, mittudom én, minden!

Amint a nap kezdett elbújni, és az orkok üvölteni, fáradtan de maximálisan pörögve elindultunk haza. A vacsora, göngyölt hús volt sült krumplival. Jó kis adag volt, de a Barnival kértünk egy repetát. Hát igen éhesek voltunk. Egész nap másztunk, kellett pótolni a kiesett kalóriákat. Mivel utolsó este volt, ráfeküdtünk a sörözésre, és kb. 21.00-ra kifogyott a hely a Zatec-ből. Felmentünk a szobánkba, és Barni Bose hangszórójával olyan szoba buli csináltunk, hogy csak na! Video felvétel van, de nem oszthatom meg veletek... :)

Másnap a reggeli hozta a "megszokott" színvonalat. Húsvét lévén, sonka tükörtojás, meg zöldségek. Mindenkínek jobb színe lett utána. Bepakoltunk, és elindultunk hazadfelé, egy kis prágai kitérővel. Szerencsésen megtaláltuk a főteret, és megcsodáltuk a helyi "bulit", ettünk egy pizzát, és rádobtuk a féltéglát a gázpedálra és csak érden vettük le róla!

Nagyon jó kis trip volt, mindenképpen visszamegyek. Egy jótanácsom van! Szerezzetek egy új kalauzt, mert rengeteg keresgéléstől, "ez most nem, ez az a tömb" mondattól ment meg! A szállást ötösre adnám, nagyon tetszett a hely hangulata, olcsó volt (mint csehország), és a kaja finom és sok! Nekem nem kell több.

Krisz :)

Erdély 2015 - Radnai havasok - Borsafüred

Hello mindeki!

Úgy esett, hogy az idén is a hegyek között töltötte a Bxsc egy "kisebb" csapata a Valentin napot. Február 12.-én reggel 5 órakor álmos szemekkel, de izgalmakkal tele indultunk Gödöllő felé. Összesen 13-an mentünk, és a mi csapatunknak Pesten fel kellett vennie Fejes "Gordon Ramsey" Gyurit. Akinek ez már a második erdélyi kiruccanása volt. Ja! Majdnem elfelejtettem, hogy 3 autóval közelítettük meg Borsafüredet. A mi autónk összetétele, a főnök -vagyis- Gyula, BarniBoy, Gyuri, Zoli, és jómagam.
Szóval Gödöllőn átcuccoltunk a Zolihoz, és kezdetét vette az év első kalandja!
Az út izgalmaktól mentes volt, csak a határon kellett várakozni 45 percet. Ezalatt jókat beszélgettünk, és hallgattuk Zoli, "ott is volt egy csajom" történeteit.
Utolsóknak érkeztünk, ezért a legfelső szobában találtunk magunknak helyet. Este egy pár sör lecsúszott, és megbeszéltük hogy másnap egyből a nagy vadra megyünk. "Reggel 5-kor kelés, és irány a Horty csúcs!" mondta Szabi. Jó volt látni Barnin, hogy eléggé izgatott, gondolom nemtudta mire számíthat.

Péntek

Mivel itthon sem szoktam 5-kor kelni rendkívül nehezen tudtam emberi fejet faragni magamnak. De ezzel a többiek is így voltak...
Autóval elmentünk a beszállás közelébe. Még sosem indultam sötétben hegyet mászni, de baromi jó érzés volt várni, és látni a napfelkeltét. A túra eleje eléggé dzsungel harc volt. Mély hó, fák, bokrok, kidőlt fák, patak, ufók, zebrák, tigrisek, vízilovak szellemek... de azért megcsináltuk. A magassággal eltűnő növényzet, egy reménnyel töltött el. Nincs felhő az égen, ez gyönyörű lesz. De aztán beszakadtam derékig a hóba. Hopp ez nem jó. Fel kéne venni a hótalpakat. A többiek így is tettek, csak mi ketten maratunk a Gyurival akiknek nem jutott. Sebaj! Majd a jól megtaposott nyomokon megyünk. Nem! Meg kellett küzdenünk minden egyes lépésért! Veszítettünk a többiekkel szemben 1.5 órát.
Sajnos a csúcsot csak a Só (Sass Robi) érte el. A többiek vagy kimerültek, nem voltak biztosak magukban. Nem tudom mert mi nem voltunk ott amikor visszafordultak, nekünk sajnos esélyük sem volt a csúcsra. Ezért az esélytelenek nyugalmával az utolsó "csúcson" készítettünk pár fotót, és elindultunk a többiek után. Lefelé párszor beszakadtam a szél által "csinált" barlangokba, de egyszer tényleg csak a sapkám látszott ki a hóból. Szerencsére volt egy kő amire felállva a "partra vetett hal" technikával kimásztam a gödörből. Ilyen jót rég nevettem magamon...
A vízszintes szakaszon beért a Gyuri és már ketten reménykedtünk, hogy a többiek nem hagynak minket az erdő közepén. Hála az Istennek épp indulásra érkeztünk. Mondjuk heten ülni az ötszemélyes kocsiban "kicsit" kényelmetlen volt. Első nap vége gondoltam magamban. Aztán amikor a konyhában szembetalálkoztam Sóval -aki 1 óra mínuszban van hozzánk képest- akkor eléggé bazdmeg hangulatom lett. Sőt a másik kocsi még az erdőben várta. Persze az erdő közepén nem volt térerő, csak a visszaúton vették fel a telefont. A vacsora után, hamar csend lett, ezért nem is volt hatalmas party.

Szombat

Reggel 8-kor keltünk. Kaja után egy kisebb csúcsot néztünk ki. Sajnos a csapat lefeleződött, mert egyesek fáradtak voltak, egyesek sérüléssel küszködtek, és maradt kilenc "elmerogyant" aki még menni akart egyet. Irány a sílift! Megspóroltunk pár méter szintet, cserébe Só lent felejtette a túrabotját. Kb. 20 percet kellett várnia mire felküldték. De mi ezt nem vártuk meg. Szintén szikrázó napsütésben "meneteltünk" egész nap. Feljutottunk 2046 méterre.
A teljesítmény nem ez volt a mai nap, hanem a lejövet. Kétség nem fér hozzá, hogy a legnagyobb csapatás ezen a túrán itt, lefelé volt. Szűk fagyott havas gerincek, seggen csúszás, patakon átkelés hótalp szerelés... Ja igen! Persze Só még a csúcs előtt visszafordult és lement a snowboardjáért, mert neki megtetszett az egyik kuloár. "Ezt megcsúszom" mondta és úgy elindult lefelé mint állat. Sajnos nem láttuk, de elmondása szerint király volt.
A vacsora után kimentünk megnézni a Hó fesztivált. Amolyan battai napok, csak télen.
Mondanom sem kell, hogy már ott is tudják, hogy a Bxsc a legnagyobb partyállatok gyűjtő helye! :)

Vasárnap

Kelés nem tudom mikor, reggeli, pakolás, indulás. Ebédre megálltunk Zoli anyukájánál aki négy fogásos ebéddel várt minket. Apám láttad volna az arcokat, mintha az soha nem ettünk volna...
Este 7 óra magasságában megérkeztünk Gödöllőre. Átcuccoltunk az opel-be és vágtattunk is batta felé.

A négy túra közül amin én voltam szerintem ez sikerült a legjobban. Bár a Horty csúcsot nem sikerült mindenkinek megmászni, de legalább egyel több ürügy, hogy jövőre ismét ide jöjjünk vissza. Érintetlen táj, és annyi hegy, hogy egy élet is kevés megmászni őket.

Krisz :)

Rovinj 2014

Történt az Úr 2014. évének 10 havában, hogy gondoltunk egy merészet, és a 23.-ai hosszú 7végét egy másik országban töltjük. Így azon a bizonyos szerda délután, Orsi, Bubu, Gyula, Barni, Nagyi és jómagam Horvátország felé, pontosabban Rovinj irányába fordítottuk a kocsi orrát. Egy féltéglát rádobtunk a gázpedálra, és meg sem álltunk rovinj-ig (tényleg, még a határon sem lassítottunk).

Jó tanács ! Ezek a derék horvátok, nemrég kezdték meg a városi csatorna hálózat felújítását. Elsőre ez fasza, de amikor új helyre mész, eléggé gáz minden 2. sarkon visszafordulni, és úgy keresni a hívogató ágyat éjfél felé...

De mi battaiak vagyunk minket nem állíthat meg holmi lezárás, árok, markoló,homlokrakodó, éjjeli őr, és még sorolhatnám.

Csütörtök reggel esett az eső, úgyhogy reggeli + kávé (erről majd bővebben) után szépen sétáltunk egyet a festői belvárosban. Megnéztük a templomot, ittunk 1-2 sört, és gyűjtöttük a csít a másnapi csapatáshoz. Persze, a „fiatal” csikók este elmentek megnézni milyen a kemény csütörtöki éjszaka. Örömmel mondhatom, hogy van ezen a kontinensen olyan kocsma ahol lehet bent dohányozni. Nyugi nem szoktam rá a cigire, de sörözés közben elviselem, és Barni meg Nagyi nagyon boldogok voltak. De ebben a huncut országban nem csak 1 kocsmában lehet cigizni, ezért tovább álltunk és benéztünk az ír kocsmába!!! Gyerekeim annyira eltalálták a hangulatot, hogy csak a kocsmai verekedést hiányoltam a csütörtök estéből. :)

Pénteken már ragyogó napsütésre ébredtünk, úgyhogy Gyula elkezdett hajtani minket mint a lovakat. Kelj fel, moss fogat, öltözz, egyél... Csak én bírtam a gyűrődést, ezért engem tuszkolt be a kocsiba és irány mászni! Mire Barni, meg Nagyi megtaláltak minket már 4 utat le is toltunk. Csapattuk, de a reggeli 2-re már csak lelkében tudta táplálni izmainkat, ezért kitörő örömmel fogadtuk Orsit, és Bubut a mindenféle kafnyákkal(asszem a fánk horvátul), és egyéb pékárukkal. A kaja után még 3 út került be a zsákba, utána a pálinka, bor, sör hívogató szavának nem tudtunk ellenállni, meg annak se hogy holnap is mászni akarunk. Persze, hogy vacsorázni a városba mentünk! A roma pizzéria dolgozói megint kitettek magukért. Mindenki 5 csillagot adott kajára! Ezután megint sétáltunk. A kis család elment haza, mi ittunk még 1-2 sört, és mentünk mi is aludni. Szombaton Limski Kanal felé vettük az irányt! Voltunk ott egy párszor, de ebben a szektorban még egyikünk se. Októberben azért szídni magamat, hogy miért hagytam a szálláson a rövidnadrágomat, nem egy üzemszerű dolog, de ez is megtörtént. A nap sütötte a sziklát, baromi meleg volt. :)

Nagyon jókat másztunk, de Gyula apánk kitett magáért. Úgy darálta az utakat, hogy a vége felé csak felsővel bírtam tartani az iramot (nem szégyen, már 3 hónapja nem edzettem rendesen). Kb. délután 3-4 felé elfogyott a kraft. Irány rovinj! Lementünk a partra, megvettük életünk legdrágább dobozos sörét, és fürödtünk a tengerben! :)

Utolsó este révén a város legrégebbi éttermébe a Velki Jose-ba ültünk be. A hal fenomenális volt, de a csevap se kutyából készült. A finom vacsora után megint csak hárman maradtunk, de egyből az ír kocsmába vettük az irányt! Bátrak voltunk, meg kemények. Rendeltünk egy CSAPOLT Guiness-t. Nem holmi üvegből kiöntöttet, hanem rendes csapoltat. Hmmm. Nagyon nagyon király volt. Másnap még egy utolsó cappucino után megint előkerült a féltégla, de a többit tudjátok!

Krisz :)

u.i.: Képek akkor lesznek, ha a Barni átküldi őket!

Zsolti Tolla- A pillanat ereje

Eljött az április, majd a május és a márciusi lobbanást egy kellemesebb és harmonikusabb időszak követte. Mintha mindig is tavasz lett volna, s a hideg éjszakák tovatűntek. A rétek, dombok megteltek élettel, színekkel, illatokkal és lármával. Tücsök és egyéb zenész-bogarak húzzák nap-est a nótát, kísérők a méhek, s dongók raja, mint repkedő csellók és nagybőgők. Száll is a dal szélszárnyán a szőlőkötözők táborában. A faluszélen juhászbojtár bandukol a nyáj után, komorsága furulyája, elvágyik, de őriznie kell a gyapjas bégetőket.  Egyvalaki hallgat csak – úgy hiszi mindent. A meztilábas fiatalember, ki nem más, mint én.

  Nem fukarkodom, reggeltől estig dolgozom. Foglalkozom az állatokkal, a ház körül tevékenykedem, főzök és felszolgálok. A vendégek elégedettek és boldogok. Borravalót akarnak hagyni, egyik-másik kacérság hazavinne a lányához, vagy pusztán kisajátítana magának. Boldogok és elégedettek, azt jelenti: jól végzem a munkám, és ez nem utolsó sorban nekem fontos.  - Esta chico no para – mondják. Néha munkamániásnak tűnhetek, talán az is vagyok. Nem muszáj megcsinálnod – mondják ezt is, és én majdhogynem mindig azt felelem: ahogy nekem sem muszáj itt lennem.  És az itt legyen bárhol.  Igazat megvallva, szeretem, amit csinálok. Itt elkészül egy lépcső, ott egy kőfal magasodik, amott megtisztul a terep, miközben bennem is ugyanaz zajlik le. Minden lépcsőfok után születik, minden helyére rakott kő után rendeződik, és a megtisztított udvar után üresség marad énbennem is. Teremtek, fenntartok és pusztítok, akárcsak Isten, mégis a földön térdepelek és puszta kézzel gyomlálok, miközben a tenyerem megfeketedik a rárakódott földtől. Koszos? Nem! Tiszta és földes.

  Még valamit hozzáfűznék a munkámhoz, még mielőtt elmesélném nektek az újabb utamat. Miközben a kapa szaporán jár a kézben, a lélek is tevékenykedik. Sokszor elkalandozik. Próbálom magam mellett tartani, megosszam vele élményeimet, s nem utolsó sorban, hogy magam is teljes mivoltomban legyek itt, de olykor megszökik. Ilyen ez. Néha hazaszökik a családhoz, a barátokhoz, Mátra varázs erdejébe, Káli-medence szélfútta lankáihoz. Néha meg egyenesen ki a világból. Marsot, Vénuszt megelőzve kergeti Nap-apánkat. Sokszor nem is megy messzire, csak a szomszédos hegyekig. Camarassa, Terradets, La Riba, Siurana és persze Montserrat. Ilyenkor addig erőszakoskodik, míg meg nem győzi a tunya és lomha testet: indulás! Útra kell kellned.  Forgolódtam esténként az ágyamban, sehogy se jött az álom. Helyette formák és színek. A szikla rajzolódott ki előttem, és minél erősebb volt a késztetés az indulásra, annál élesebben láttam az óriási falakat, amik úgy borultak fölénk, földi halandókra, akárcsak a legpompázatosabb templomok. Napközben nem találtak a bőrömben, a lélek csatangolóra adta a fejét, telhetetlen, nem éri már be az estékkel, és én hagyom hagyom hagyom, hogy vigyen magával, hiszen talán ez a dolga, nélküle csak gép lennék, emberbőrbe bújtatott emésztőszerv-rendszer.

  Hétfő reggel félhomályban vetett ki magából az ágy. Keleten még csak derengett. Lassan és bóbiskolva készülődtem el. Szeretem ezt az állapotot, amikor a talp alatt még bizonytalan a föld. Kimentem hát billegve, majd libegve és végül szárnyalva, ahogy a Nap is egyre magasabbra hágott és aranyozta be a tájat, maga alatt teremtve sötétségből világot.  Raquel, kivel február óta osztjuk meg a napjainkat Can Pedroban, El Vendrellbe igyekezett, így ő lett az első fuvarom. Széles kereszteződésig vitt, ahol ő jobbra fordult, én meg balra, Vilafranca del Penedes és azon túl, Montserrat irányába, a megszokott mozdulattal: oldalra kitartott hüvelykujjal jeleztem a világnak. igen, rendeben vagyok, nincsenek parazitáim, sem kóros szokásaim.  A 340-es nemzetközi út meglehetősen forgalmas, ámbár ez nem jelent az ég adta világon semmit. Nincs semmilyen kőbe vésett szabály egy stoppos számára. Felvesznek, ha felvesznek, ha nem, hát… Gyakran probléma, hogy az út kihalt, de a sok autó sem feltétlenül kedvező, mert beáll a nyáj-szellemiség. Mennek egymás után, nem igazán törődve az út szélén flangálókkal.  Egy páros húz el mellettem – Montse és Jordi – észrevettek, de nem mutatnak nagy érdeklődést.  - Kicsit szomorúnak tűnik, meg fáradt is. Nem túl izgi – és inkább feljebb csavarják a Flaix.FM-t, amin gettorepesztő techno dörömböl a korai órák ellenére is.

  Tovább gyalogolok a gondolataimba süppedve. Vajon mennyit tud menni az ember? Sokat, az biztos. Az általam leggyakrabban látogatott mászóhely, La Riba kerek negyven kilométerre található a farmtól. Leggyorsabb stoppom ötven perc, a leglassabb és legkeményebb egy hónappal ezelőtt tizenöt óra. Ez majdnem annyi, mint Berlin-Amsterdam. Az éjszakai órákat egy Valls nevű városkában töltöttem, mivel nem vittem magammal lámpát és féltem kivilágítatlanul az országúton tartózkodni. Akkor este betértem a rendőrőrsre egy térképért, majd kicsit, csak hogy közelebb kerüljek a napfelkeltéhez, beszélgettem velük. Az egyik azt kérdezte: stoppolás? Működik az? Mire én: hisz itt vagyok!  Az este hátra levő részét a városban bolyongtam a rögtönzött térképemmel. Olyan hűvös volt! Én meg rövidnadrágban és egy vékony pulóverben. Egy percet sem tudtam aludni.  Másnapra visszatértem a farmra és a vendégeket a hideg rázta, amikor rám pillantottak: Dios mio! Milyen fáradt ez a gyerek! A gyerek, ki a hét minden napját végigdolgozza mosolyogva és még este arra is futja, hogy rohangáljon a kutyákkal. Ott állt előttük az a gyerek ütötten-kopottan, halvány mosollyal a szája szegletén, miközben majd’ összerogyott.  Nem volt valami nagy szerencséd, ahogy látom! – mondták és én megint csak azt feleltem: hisz itt vagyok!  Később, az ágyba dőlve emlékeztettem magam, igen, szerencsém volt és visszatértem a farmra, de még mindig félúton vagyok, ha úgy tetszik, a hegycsúcs tetején, és ha eléggé kigyönyörködtem magam, haza kell majd mennem, ami akár nagyobb kihívás is lehet, de ezen nem agyalhattam akkor túl sokat, hisz a fáradtság azonnal elnémított.

  Egy hónappal később Montserrat felé rágódom a dolgaimon, legfőképpen, hogy mit csinálok. Egy újabb autós süti rám a szemét, a keze megérinti az irányjelzőt, de inkább úgy dönt, nem kíváncsi rám. „Csak lefárasztana, valaki majd úgyis felveszi!” És továbbhajt.

  Ha tippelhetnék, azt mondanám, a dolgaimat jól végzem, jó úton vagyok egy egetrengető felismeréshez és a Nobel-békedíjhoz. Hasznos vagyok, szórakoztató és egy rakás jó tulajdonságom van. Ha lenne még egy tippem, bizonyára ezzel sokan vannak még így, még ha mások homlokegyenest az ellenkezőjét is állítják.  Kinek van igaza? Lehetséges, hogy mindenkinek?  Az országút egy darabig a völgyben kanyargott, akár egy lomha betonfolyam, de kilométerekkel arrébb a táj elnyújtózott, színes kis rét terült el és a felszálló reggeli ködben úgy tetszett, a levegő táncot jár a napsugarakkal.

  - Nézd, Jordi! – bökdöste a sofőrt a Nő. Jordi lassított.  - Mi az?  - Vegyük fel! – mutatott egy fiúra az út szélén. A stopposok jó fejek!  Jordi félrehúzódott és kétkedve figyelte az autó felé rohanó fiút a visszapillantó-tükörben. Biztos van benne?  - Naná! Figyeld, hogy örül!  - Valóban.   Hátsó ajtó nyílt és a raszta fiú beszállt hálálkodva. Jordi fülét azonnal megütötte az idegenes kiejtés. „Talán orosz – gondolta. – Nem, annál lágyabb és dallamosabb.” Majd bemutatkozott a stopposnak: Jordi vagyok és ő itt a húgom…  - Montse?  A sofőr meghökkent.  - Ismeritek egymást?  - Még nem – és a fiú hallgatott arról a titokról, hogy Kataloniában mindenki Jordi Carlos, vagy Montse Maria Garcia. Ezért van mindenkinek pluszban még egy neve. Vagy több is.

   A stopposok jó fejek. A stopposok veszélyesek. A stopposok ingyenélők, nem fizetnek benzinpénzt, nem lesznek idegesek az adók miatt vagy a forgalmirend-változástól. A stopposok fáradtak. A hátsó ülésen alszanak és kellemetlen szaguk van. A stopposok lelkesek. Szeretik a kocsidat és izgalmasnak tartják a munkádat, még ha éjjeli portás is vagy a rugógyárban.  A stopposok múlandóak, röpke pillanatig léteznek.  Sokan csak másodpercekig látnak az út szélén, talán még a visszapillantóból egy keveset, ahogy integetek utánuk és azt mondom: hát akkor, jó utat!  Sokan képesek – vagy csak úgy hiszik – ilyen rövid idő alatt megállapítani az emberről, hogy az veszélyes vagy egy főnyeremény. A stoppos lába alól kifordul egy kavics, ettől pillanatra elveszti az egyensúlyát, de az autóból nézve részeges fráter kóvályog az új szélén – nem! az út közepén!  Ha mosolyog – életvidám. Ha bambul – holdkóros. Lehetséges, hogy mindenkinek igaza legyen? Egyáltalán számít az, hogy a stopposnak igaza van-e, és ha igen, mit tud kezdeni vele? Fel tud rá ülni és gyorsabban venni a kilométereket?  Kötve hiszem.  De van egy előnyünk nekünk, stopposoknak: az illékonyságunk. Villanások vagyunk a kozmoszban, mások életében, tehát senki sem fog törődni, hogy eddig sírtam vagy feszengtem, ha most ebben – bármely – pillanatban Én úgy döntök: felhőtlen vagyok.

  Az elmúlt nyolc hónapban – már nyolc! döbbenek csak most meg – sok száz kilométert beutaztam, sok száz autóval. Sok száz szép helyet láttam már, azt is mondhatnánk, gyakorlott vagyok. De az igazat megvallva, a mai napig sincs nagyobb esélyem emiatt kikapni egy tuti fuvart, mint amikor először tartottam ki a hüvelykujjamat egy vadidegennek, mert az autóból nézve, nem annyira szembetűnők a tapasztalataim. A stopposok másodpercekig léteznek és jobb, ha az alatt jó benyomást keltenek.

Békesség

Zsolti

Epöl, Uny balra, nem jobbra! Idén először...

Hello Mindenki!

A múlt szombaton (22.-én) gerecsébe indultunk mászni. De volt egy pár dolog ami más volt a megszokottakhoz képest. A számomra "legjobb" változás az volt, hogy nem én voltam a sofőr! Semmi feszkó a volán mögött. Annával kényelmesen befoglaltuk a hátsó ülést.
Ja a túra résztvevői Löffler Évi & Lázár Levi, Tóth Betti & Jenő (<--betti 250.="" 2="" 70="" a="" aki="" ami="" amp="" angyalsz="" ann="" anna="" aut="" az="" b="" ban="" bb="" bemeleg="" ben="" br="" c="" csak="" csapta="" d="" de="" duma="" egy="" egyet="" ek="" ekkor="" el="" ellepte="" elt="" ett="" ez="" ezen="" ezt="" f="" fagy="" felvezet="" fent="" g="" gerecs="" geribe="" gok="" gondok="" gy="" gyerekek="" h="" ha="" hirtelen="" hogy="" ig.="" illata="" ilyet.="" invit="" is.="" is="" itt="" j="" jzot="" k="" kaj="" kanyarodj="" kb.="" kedvence="" kedves="" ket="" kg="" kij="" kim="" kiment="" kkal="" km-es="" komolyan="" l.="" l="" ld="" lehet="" leszakadt="" lgatta.="" lkozol="" lkoztunk.="" llaimr="" ltak="" lyk="" m="" mad="" maradt="" medvehagyma="" meg="" megkezd="" megyek="" ment="" minden="" mint="" mivel="" mondom="" n.="" n="" na="" nagyon="" nak="" neh="" nekik.="" nem="" nnyen="" ntek="" ny="" nyomjak="" oroszok="" orromat.="" ott="" p="" parkol="" pasija="" pesti="" piaz="" pofon="" pr="" pusztamar="" r...="" r="" ragozom="" rajta="" reztem="" rt="" s="" sarok="" sebaj="" seg="" sok="" sos="" sp="" sr="" sz="" szni="" szok="" szta.="" t="" tal="" technika="" ten="" ter="" teszik="" tettem="" ti="" ton.="" tov="" tszer="" tt="" tudja="" tudom="" ty="" ujjam="" utak="" utakkal.="" v="" vad="" vagy="" val="" ve="" vemnek="" vet="" vi="" vid="" vir="" volna="" volt="" z="" zan="" zben="" zene="" ztes=""> Vissza a szombathoz! Ezek után a lányok kérésére az új utakon másztunk. Amikor már eléggé hideg lett -a nap hiányának köszönhetően- a csajok a "visszafelé szedjünk medvehagymát felkiáltással, és 123847624 tesco szatyorral elindultak, hogy "illatosítót" szerezzenek a kocsiba.
Hazafelé a jóleső fáradságon kívül, a sziklaszagú a kezem, és a ki kér még medvehagymát mondatok hangzottak még el, de én már a következő mászást tervezgettem.

Krisz :)

u.i.: Engem nem szeret a google!!!