2015. április 13., hétfő

Egy jó hétvége programja :)

Hát hol is kezdjem?

Legyen a péntek.

Munka után este 18.00 felé épp, nyakig voltam a Tánczos Tomi kocsijában, amikor CsabiPapa felhívott, hogy este mit csinálok. Mondtam, hogy semmit mert szombaton verseny, pihenni kéne. De a csábítás nagyobb volt. Ezért elmentünk Dunaújvárosba, egy Kowalsky meg a Vega koncertre. Legyen elég annyi, hogy éjjel kettőkor értem haza, és nem voltam már szomjas...

Szombat
Kicsit nehezen ment a 7. 30-as kelés.
Összeszedtem a srácokat, Ákost, Barnit, Szabit és már csapattunk is Budapest felé. A Monkey Boulder Club-ban verseny volt, ami Magyar Kupaforduló is egyben. Összesen nyolcan mentünk. A Druszával ment Dia, Zsófi, meg a Nagyi (Gergő), és Mimi kutya. Kilencre meg is érkeztünk és a regisztráció után elkezdtük várni a délután kettő órát. Ugyan is a harmadik csoportban kaptunk helyet. Egy kis reggeli, és séta után előjött az elmúlt hét témája. Válaszolt e a Dechatlon a Crash Pad-os email-re? Naná, hogy nem. Erre a Szabi bedobta a mondatot, hogy "Ja a crash padok le vannak árazva 40.000-re." Druszával összenéztünk, nagy egyetértésben, bólintottunk és elindultunk Budaörs felé! Szerencsénkre megvolt mind a két pad, és tényleg le volt dobva az ára! :)
Visszaértünk, és kettőig már az új pad-okon ment a terpeszkedés. Nagy nehezen eljött a délután kettő!
Irány a 26 boulder! Csupa elemekből összerakott utak voltak. Nem próbáltam mindet, de csak pozitív visszajelzések jöttek a srácoktól, és ezt csak megerősíteni tudom. Nagyon jók voltak az utak. Öröm volt mászni őket! A döntőbe a hat ember ment, Barni és Drusza erőfeszítései ehhez elegek voltak, Barni a hatodik, Drusza az ötödik helyen. A döntő este 19.35-kor el is kezdődött. Barni volt az első férfi aki, eléggé nyugodtan a négy útból egyet kimászott, és egyben zónázott(kevésen múlt, hogy nem lett meg ez az út neki!). Druszát fejben egy kicsit szétszedte az első út, és ahogy láttam ez vezetett oda, hogy sajnos csak egy zónája lett.
Lement a döntő, és megkezdődött a "várakozás". Bár baromi sokat kellett várni, azért nem volt teljesen izgalommentes ez sem. Egy-két dolgot megkérdőjelezett három ember, és mire egyértelmű bizonyítékot sikerült találni elment egy óra. De szerintem először volt olyan Magyar Kupán, hogy a "video bíró" döntött el egy dolgot.
Az eredményhirdetés este 22.30 környékén kezdődött, hála a srácok kemény munkájának egy második, egy harmadik, és egy hatodik helyet sikerült hazahozni!
23.30-kor elindultunk haza. Mire mindenkit kitettem, és hazaértem 0.30 lett.

Vasárnap
Szintén 7.30-kor kellett kipattanni az ágyból. 8-kor a Fuksz család legifjabb tagja, Bence mérettette meg magát! Hála a fentieknek, volt még hely az első csoportban. Sajnos, segítenem kellett, mint pályabíró, ezért csak elkapott pillantásokból, az általam felügyelt utakról tudok nyilatkozni. De azt kell hogy mondjam, a kis fickó odatette magát ahogy egy battai szokta! Annak ellenére, hogy az utak egy 15 centivel magasabb emberkére lettek "belőve" Bence aprított, próbálkozott mind a két óra alatt. Nem vártuk meg a második csoportot, jöttünk haza.

Egy kis délutáni pihenő után átmentem Érdre Anyukámhoz, egy jó "ebédre", meg kutyázni egy kicsit. Délután háromra hazajöttem, felfújtam a bringám kerekeit, és először duna füredre tekertem. Visszavittem a pumpát a Szollát családnak, és bár nem úgy terveztem, de ott ragadtam a trambulinban...
Este hat felé felpattantam a bringámra, és az ófalu érintésével haza jöttem.


Na, most itt ülök az új "fotelemen", nagyjából mindenem izomlázas, a hátam fáj. De baromi jól érzem magam.

Ezúton is gratulálok miden egyes battai indulónak, rég éreztem ilyen büszkének magamat! Csak így tovább lányok, fiúk!


Krisz :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése