Megkésve
Már hosszú ideje nem tettem közé bejegyzés, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy az időm kihasználatlan volt. Voltam jó egynéhányszor sziklán és azután mindig írtam magamnak egy történetet. Egy-két írás viszonylag jól sikerült például az első Kis-Gerecsés kint alvásunkról, amikor is a tábortűz égette bele a képét és illatát az emlékeim közé. Valamiért mégse közöltem veletek. Nem számít.
Pünkösd előtti héten, kedden még abban a hitben voltam, hogy pár nap múlva Kotecniken, Szlovénia egyik nagyszerű mászó helyén fogom tölteni a hosszúhétvégét. Álomzúzás. Drusza telefonált, hogy egészségi állapota lehetetlenné teszi ezt. Megértem. Rendes, mert próbál segíteni, hogy kik, hova mennek, kikkel tudok elmenni, hol van hely. Engem se kell félteni. Rögtön gép elé pattanok, irány a fészbuk közben telefonálok veszettül. Sajnos sehogy se sikerül kijutnom Szlovéniába, tehát sorsnak megadom magam és telefonálok Baltának, hogy van-e még hely Raxra (Ausztria) induló tömeges battai kivándorlásnál. Van. Balta nagyon készséges. Kedden és szerdán félóránként telefonált nekem a változások miatt. Nem bánnom, szerveztem már én is túrát, tudom milyen feszkós. Mindent elintézz helyettem, nekem csak be kell szállnom a kocsiba.
Csütörtök munka után egyből indulunk Szabi Toyotájával. Már csak rám várnak. Gyorsan bevágom a zsákomat a kolosszális csomagtérbe és már robogunk is tovább. Kocsiban rajtam kívül ott ül, Orsi, Szabi, Balti, Tivcsi, Tivadar, Zerge. Mellékutakon zötykölődünk, nem megyünk fel az autópályára, így az út is jóval hosszabbnak tűnik.
Sötétedik, mikor megérkezünk Kaiserbrunni ingyenes kempingünkbe. Autóból kiszállva megropogtatom derekamat, kinyújtóztatom elgémberedett végtagjaimat. Megérkeztem. Mélyen beszívom Alpesi kristálytiszta levegőt, majd észreveszem rég látott Andris Barátomat, aki Gyúszkóékkal próbálja felállítani a hatalmas szélben a sátrát. Nagy örömködés, ölelgetés. Miért van ennek a srácnak mindig levendula illata?
Gyorsan neki állunk a sátorverésnek. Sziklák fölött rohamosan próbál átbukni a felhő. A Hegyek még állják az ostromot, de mi lesz, ha alul maradnak az elemek gigászi harcába? Sátor széleit kövekkel próbálom lesúlyozni, és hoztam a patakpartról két böhömnagy követ a sátor belsejébe…Pár évvel ezelőtt berepítette az orkán erejű szél a hajlékomat a fák közé.
Reggel. Az idő hűvös, de a szél kissé alább hagyott. Világos van, de a nap még nem jár magasabban, mint a minket körbe vevő Sneeberg és Rax. Reggeli után lassan indulnék mászni, de mit add Isten: Útitársaim leléptek nagyfalazni köszönés nélkül, persze a cókmókommal. Lelkemben az irodalmár-filozófus artikulálatlanul ennyit mond: aaaaarrrrghhhhttt a gennyes…! Fehérvári Vica szerencsére (vagy nem) elvisz a parkolóig, hol hagyták a kocsit…igen ott a táskám. Megköszönöm a fuvart és kezdődik a tű a szénakazalban játék. Mindenhol hatalmas sziklák, hegyek. Úgy érzem, megbolondulok, ha ma nem mászhatok fel valamire. Pazarlásnak érezném a passzív pihenést. Végül feladom. Indulok visszafelé. Nincstelen vagyok… Épp ezért stoppal is érkezzek vissza a kempingbe. Szerencsére a középkorú osztrák bácsi nem kér ellenszolgáltatást.
Fehérvár Szeme- Fényei visznek Adlitzra. Felszerelésem 2 narancs és egy krespad amin előre láthatólag napozni fogok, és a kisbarátaimnak szurkolok majd. Hamar megérkezzünk. Többiek beöltőznek, én meg kifekszem a napra. Sokszor jártam már itt, sok jó utat is megmásztam, fel is ajánlom a srácoknak, hogy leszek nekik a gádfádör, aki elkalauzolja őket, ha gondolják. Kissé sóvárogva nézzem a többieket, miként másznak. Picit úgy érzem magam, mint egy ex-sportolóból lett kommentátor. Szerencsére meg látják rajtam a zabolátlan vágyat, és Ádi felajánlja a 3számmal nagyobb cipőjét. Nem az igazi, de Holy Shit-re szép próbákat teszünk Gyulával. A nap végén mind a ketten megbeszéljük, hogy az útra igencsak találó a név…
Este felé örömmel konstatálom: A bogrács a helyén van, benne szalonka és társai…készül a büntető tojásos lecsó (80 azaz NYOLCVAN tojásból).
Táborozók száma közben nőttön-nő. Kisebb fajta hippi fesztivál kezd kialakulni: Egyesek meteóráznak, mások konzervbabot vagy grillen sült húsokat esznek. Egy gitár is előkerül valahonnan, és lágyan fújja felénk a latinos dallamokat a szél. 
Szombat. Közepesen felhős az ég a hőmérséklet körülbelül 15 fok, a szél beazonosíthatatlan, szerintem minden-honnan fúj. Úgy döntök nem sportutazok, hódolok egy kicsit a nagyfalazásnak. Reggeli után bepattanunk a Toyotába és indulunk Rax másik oldalába egy rendkívül messzinek tűnő nagyfalra. Sajnos nem tudok neveket, mert szerintem ezek az osztrák nevek borzalmasak…
Tehát adott egy 2órás túra hegynek felfelé. Zergével haladunk ketten felfelé. Az erdő nagyon szép. Sűrűn nőtt fenyők alatt lépdelünk, fényt alig engednek át. Tempónk gyors (legalábbis szerintem). Emelkedő, emelkedő…sose érünk fel?! Nem érdekel, csak legalább egy talpalatnyi vízszintes föld lenne. Emelkedő, emelkedő… Kezdek kikészülni, lábam már sajog, a világ körülöttem homályosodik. Kipróbálom logó nyelvel, akár a kutyák, de továbbra is zihálok. Emelkedő, emelkedő...
- Feldolgoztam a rántottát, ha gondolod, futhatunk.
- Nehehem.
Látom, hogy tetszik neki vergődésem. Sebaj, majd mászásnál visszakapja. Csak érjünk oda. Végül összeverődünk többiekkel is. Kiderül számomra, hogy mindenki ugyanazt az utat akarja mászni… nagyszerű.
Felérünk a beszálláshoz… Hát ez nem volt piskóta. Előre engedünk mindenkit, addig kicsit pihegünk az eltűnni készülő napban. Felhők érkeznek.
Amikor Ádiék a második standban üldögélnek mi is neki vágunk. Épp ideje: kb 1500méteren vagyunk és a szél is fújj. Zerge kezdi a mászást az omlósnak tűnő, bár mégis kompakt kőzeten. Mennyire érdekes, szinte csodával határos, hogy nem törik ki egyetlen egy fogás se. A mászás könnyű, bár Zergének pont határos. Hehe. Panorámával nem bírok betelni. Meg amúgy semmivel. Érzem, hogy úrrá lesz rajtam a mohóság. Messze ellátni a környező hegyek felett. Egész nap tudnék itt bambulni. A felhők sűrűsödnek: Árnyaik, mint hatalmas fekete takaró csúszik le a hegyekről.
Utolsó két kötélhosszt egybe mászom. Kiszállás előtt egy csodálatos piaz vár. Kissé áthajlik, de lépegetéssel megoldódik minden probléma. Bárcsak lenne még belőle
Csodálatos tájakon járunk. Itt aztán nézhet az ember, míg szem ellát. Minden kis kanyar után megdöbbenek: Ilyen van? Kempingben bezárva két hegy között: Így voltam eddig Raxon. Eszembe se jutott, hogy túrázzak egyet…
Hosszúnak tűnő túra után megérkezünk Woodstockba. Paprikás krumpli rotyog a bográcsba, kész csoda, hogy a sok éhes mászó nem zsigerelt még ki minket. A patakhoz leviszek egy jó vörös bort, hogy behűtsem, és ha már itt vagyok, bemászok én is.
Hidegvizes-fürdés anatómiája: Állok a patak szélén, hallgatom csobogását (és, hogy Gabóék röhögnek a pucér seggemen.) Egy cseppet sem segít az a tény, hogy már tegnap is túlestem a hideglelésen. Az sem, hogy Zerge megmérte a hőmérsékletét:
Jócskán sötét van, mikor az asztalnál hallgatom a többiek beszélgetését. Finom bor és a fenséges paprikás krumpli (amiből még akkor is repetáztam, mikor már csak a pofazacsimba fért), dolgozott bennem. Jaj, az élet szép. Itt vagyok Ausztriába, közben Andrist hallgatom, hogy milyen Horvátországban. Reggel enyhe másnaposságra ébredek. Nem vészes. Majd kiszellőzök. Sátorból kikászálódva tartok egy kis időjárás jelentést magamnak: Nagy, Ocsmány felhők tarkítják, az amúgy biztos szép eget. Szél nem fúj, tehát nem is vánszorog arrébb. Persze hideg is van. Volt már szebb reggelem. Csabi érkezik nagyszakállú bőbeszédű Janó barátunkkal és Hábbal. Hajnal négykor indultak, de elég motiváltak ahhoz, hogy egy jó reggeli után elmenjenek nagyfalazni. Mire felállok a székből már hűlt helyük. Ezt látva Krisz is megjegyzi: Tett halála a tökölés. És ők is kámforrá válnak Tivadarral és a 12 (?) éves Tomival. Mi nem vagyunk ilyen véresszájúak, de azért elindulunk. Höllentali völgybe (végre egy helynév). Egy klasszikus VII+ nagyfalat néztünk ki Gyulával. Klasszikusnak azért mondom, mert később rájövök, hogy másztam már pár éve. Sebaj, miskolci on-sight. Magamban sokszor emlegettem Druszát, hogy örülne ennek. Szép, repedések, kevéske reinbung, Baromi kényelmes standok. Gyula is sokszor huhog örömében. Na ez már mászás.
Lent a völgyben befekszünk az árokba, és onnan nézzük Kriszéket és Zerge- Szabi párost. Falon kis pontokként haladnak felfelé. A völgynek rendkívül, jó az akusztikája: Alig látjuk őket, mégis mindent hallunk. Méretek hihetetlennek. Teljesen beleszédülök. Megpróbálom befogadni az egészet, de hiába. Próbálom egyszerre látni magam előtt a virágokat, Kriszéket a falon, a megkövült óriásokat, és a hozzájuk tekergőző végtelen kis ösvényt. Nem megy.
Táborba ebéd után (naná, hogy a tegnapi bográcsosból) megszavazzunk magunknak még egy mászást az alig párszáz méterre lévő tornyon. Gyula Ádival mászik, én Baltával. Velünk jön még Zerge is. A távolság csalóka: félóra izzasztó túra felfelé. vajon miért van minden ilyen messze? Az első kötélhossz nem esik nehezemre. Végén nem standolok. Egyszerűen csak felhúzom a kötelet egy nagy fenyves placcra, majd oda sétálok a következő kötélhossz alá. Baltáék körbe felsétáltak. Indulhat a következő. Mászás nem esik nehezemre, egyelőre. Nagy oldott fogásokon haladok előre. Sajnos nincs nálam elég köztes és karabiner, ezért kihagyok néhány akasztást. Egy idő után a nagy fogások eltűnnek, és egy sima táblán találom magam. Az erős szél barátaim drukkolását hozza fel a kempingből. Sajnos nem segít rajtam. Pöttöm oldalsós fogásokon nem bírok megállni pihenni. Jobbra-balra forgatom a fejem hátha látok valamit. Biz’ Isten itt semmi sincs. Pár ülés után egy takarásban lévő kis oldalsós fogást találok kint, nagyon balra. Ebből egy nagyon szép boulderes mozdulattal megoldom.
Út vége, ereszkedés, lemenetel, fürdés, borozás, alvás,
Másnap. Már megint? Csabi ül az asztalnál, rántottát készít, és neki sincs szebb szeme, mint nekem. Ennek örülök, mert együtt mászunk, és nem csak én fogok szédelegni. Ez a fránya horvát házi bor. Többiektől kapok egy jó bögre teát, teli Andris mindenféle útszélén szedett (hát, ki olyan helyen él…) gyógynövényekkel, és kiállok a napsütésbe töltődni. Végre nincs hideg. Hamar meg is gyógyulok, és Húgom segítségével összerakjuk a sátrunkat. Végtelenségig tartó pakolás után végre elindulunk. Szokásos túra helyet, egy kisebb séta vár minket, legfeljebb tíz perc. Egy áthajló fal alatt álok, Csabival és 2 öregemberrel. Utak zöme VII-es és VIII-as lehet. Reméljük nem kell segítségünkre hívni a közel hatvan éves anyókát, hogy megmentsenek minket.
Én kezdem a mászást. A fal kissé áthajlik. Mozgása gyanúsközepes: Oldalsós fogásokon, testerős mozdulatokon kell felkepeszteni. Melegítettem már jobban is. Csabié a következő hossz, sajnos. Megyek utána, és rá kell jönnöm én még ilyen szépet nem másztam nagyfalon. Egy élen egyensúlyozok viszonylag jó fogásokon. Eléggé technikás, sarokakasztós, alsósba beleállós. Fantasztikus. Közben Andrisék érkeznek meg. Ők is ugyanezt másszák. Harmadik az enyém. Nem vagyok egy nagy Livingstone, ezért nem is találom meg a helyes irányt: Baromi sok út keresztezi egymást. Valamin felmászok, de nem esik túl jól…baromi nehéz.. Következő viszont kárpótol mindenért. Áthajlás mászás Böhömnagygigatuskó fogásokon fel a tetejére. Csúcs csoki és csúcs virág evés. Nem akarunk leereszkedni, ezért megkérdezzem a mellettünk lévő osztrák fiatalos időspárost (az idő relatív), hogy merre lehet lemenni. Elmagyarázzák, és mezit láb mi is nekivágunk. Elszoktam már ettől, úgy tippegek, mint egy úri hölgy.
Lent nem kell sokat várnunk Andrisékra ők is megérkeznek. Gyorsan megkeressük a többieket, fürdünk egy utolsót a patakban, majd egy megérdemelt korsó sör után elindulunk Kárpát-medence közepe felé. Szerencsére az út gyorsan telik nekem, mert kómába esek a hátsó ülésen.
Csókolom
Zsolti voltam.
