2012. március 24., szombat

Zsolti tollából

Sport&Relax

Az előző bejegyzésemben egy kis ízelítőt adtam, hogy mi is (szerintem) a mászás. Úgy vélem önmagában a mászás saját magunkról szól, egyfajta önkifejező módszer, mint egy tánc, a tökéletes mozdulatok, belső harmóniáról árulkodnak. Saját tapasztalatom, hogy mászás közben nem igen tudok másra figyelni csak magamra. Ez, talán rendben is van így. De mi a helyzet a környezetünkkel? Körülöttünk is minden rendben van? Talán, mindenesetre nézzünk körbe és legyünk nyitottak. Miközben kis peremek megfogására koncentrálunk, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mögöttünk is van egy világ, nem is akármekkora!

Csütörtök délután nyújtózkodva szállok ki a Sport&Relax kempingben. Előttem kis mediterrán házikó, tövében rozmaring lengedezik a szelőben, a kőkerítés előtt Nikola bácsi száguldozik piros traktorjával. A nap erősen süt ezért félmeztelenre vetkőzök, úgy sütettem a hasam. Remek, ez kell Zsolti fiúnak.
- Nem jössz mászni?- Zökkent ki Tomi, a sofőrünk a napfürdőzésből. Mellette Trixi, Viola és Évi, mindnyájan összepakolva, mászásra készen.
Keskeny, hangulatos ösvényen közelítjük meg Dvigrád szikláit, talpam alatt ezrek és ezrek által lekoptatott kövek, körülöttem még a tavalyi torma burjánzik, mint helyi gyomnövény. Ahol a növényzet engedi, ott el-eltekingettek jobbra és az erdőn, szántóföldeken túl a várat figyelem. Tomi a kocsiban idefele jövet mesélte, hogy 17.század közepén pestis, és malária söpört végig Isztrián. Akik fertőzés gyanúja alatt álltak (vagy inkább feküdtek), azokat a vártól párszáz méterre lévő 15 méteres toronyra küldték fel, karantén címszó alatt. Csontbrigád jutott eszembe, ahogy a forró nap alatt, árnyék nélkül sínylődnek…Megrázom a fejem, és elragadom a tekintettem, nem szeretek ilyeneket látni.

A sziklák fokozatosan bontakoznak ki az ösvény mellett. Egy út, két út, sok út. A fal többé-kevésbé befelé dől, reinbung táblák, apró lyukak. Egyik út alatt megállok, végigmérem, majd Évihez fordulok:
- Ez milyen nehéz?- tetszik, és remélem ideális projektet találtam magamnak. Évi a kalauzt forgatja, majd kiböki a választ: 5c. Ideális!
Hamar beletörik kis bicskám a keményfába, amikor az első 6b-be próbálok beszállni, de nem megy. Egy darabig erőltettem, csak a kíváncsiság végett: Miért írják ilyen könnyűre, ha egyszerűen nem az? Végül megunom, és tovább álok. Úgy gondolom, fontos tapasztalat számomra ez, nem is kesergek miatta. Nem baj, ha egy kicsit megtörik az egóén. Különben is szerintem mindegy, hogy 5c vagy 7c, ezt csak mi emberek találtuk ki, tipikus nyugati gondolkodásmóddal, mert nekünk mindent be kell sorolni és kategorizálni, és közben nem vesszük észre dolgok valódiságát, hogy a nehéz az nehéz, a szép az meg szép. Punktum.

Rejtett üzenet: Na, azért nem tagadom, imádok soft 7c 2nd go-t mászni.

A falak átláthatatlan Dzsungelként terülnek el előttem, nem igazán látom merre is menjek. Ismeretlen technikák, precíz lépések, érzem, lábikrám vulkánként készül kirobbanni a bőrtokjából, annyira fáradtak. Ami azt illeti, nem csak a lábam. Előző este, otthon sokáig maradtunk fent, és reggel csúnya korán kelés volt, sok kapkodással, hogy elérjem a Pesti vonatot. Táskát, sátrat és kötelet bevágtam Jenci autójába, majd bepattantam az anyós ülésre, és bárgyú mosollyal a sofőrre sandítottam, aki cigarettára gyújtott. Még kint állt a parkolóban.
- Mit csinálsz? Két perc múlva indul a vonatom.
- Nyugi- és Jenci valóban nyugodt volt. Nyugodt volt akkor is, amikor visszahívtam az állomásra, hogy vigyen fel Pestre, mert lekéstem a vonatot. Valószínűleg azóta se zökkent ki ebből az állapotból.
És most itt vagyok Horvátországban, Dvigrádon, új helyen, új barátokkal. A reggeli rohanás és az elmúlt napok agyvérszegénysége távolinak tűnik. Az embernek nincs más dolga itt csak, hogy jól érezze magát. De ezt igen komolyan kell venni. Nem lehet a napozást sem félvállról venni: Teljes, nap barnított testet akarunk, danon-duett effektust szigorúan elkerülendő.

Nap lemenetele után közösen vacsorázunk. A társaság tovább bővült még egy kocsinyi magyarral: Szeif Zsuzsi és három fiú: Dani, Csabi és Simi. És természetesen Lucanoval, a házigazdánkkal. Lucano elmeséli, hogy télen nem megy olyan jól a kemping, ezért alternatív pénzkeresési lehetőséget keresett és felcsapott (operaénekesnek) halásznak. Na igen, gondolom, nehéz a tél annak, aki turizmusból él.
- Ne aggódj miatta!- mondja Tomi- Talpra esett ürge. Amikor először voltunk itt turiszt gájdot játszott a várban.
Lucano elmesélte, hogy ezt a kis házat is 8 hónap alatt rakta össze, egymaga. A gerendák Villanypóznából vannak...

Út közben egy csoki

Pénteken reggeli után ismét a sziklákat koptatjuk. Pihenő időben egy torony tetejére mászunk fel napozni és déli gyümölcsöket enni. A panoráma lenyügöző. Jól esik távolra nézni, városban kevésszer van erre alkalom. Évit hátra hagyva Tomival újabb utakat keresünk. Jó vele mászni, tud küzdeni. Sokszor elfelejtem, hogyan is kell küzdeni. Amikor szétdurran már a kéz, de még nyúlsz egyet-kettőt-hármat, ha kell százat, nem törődve fáradsággal és fájdalommal, vagy akár félelemmel, a bűnös-bűvös három "f"-el. Na de elég a mászásból mára, úgy is indulunk Rovinjba, az éjszakába.

Sós tengeri szellő szaladgál virgoncul a térköves, kacskaringos utcácskákban, mint egy vidám kisgyerek. Történelem, igen a történelemben sétálok, zsalugáterek mögött családok vacsoráznak a tévé előtt, olyan közel, hogy akár közéjük is ülhetnénk.
- Nem ér a vonalra lépni- szólal meg egy hang legelöl, majd mindenki rohanni és nevetni kezd térkövek dilatációt kerülve. Egy kanyar megkerülése (és három macska átugrása) után nem kis meglepetésünkre Lucanoba futunk. Kis beszélgetés után meginvitál minket kedvenc sörözőjébe, ahol nagykivetítőn játszanak olyanoktól koncertfelvételeket, mint U2, RHCP és a többiek. Simi és Csabi sörözés mellett megbeszélték házigazdánkkal a következő napi programot: halászni mennek. Kora reggeli ébredés, tengeren hánykolódás és közös Hemingway olvasás vár rájuk. Mindezek után Lucano megmutatta a bárkát, amin másnap útnak indulnak.

Sándor a Skorpió

Másnap reggel iszonyú fejfájással ébredek, amit három dolognak tudhatok be: a) Skorpió csípés b) másnaposság, valaki biztos a sörömbe kevert egy kis tetrahidrokokanoidot c) spanyolnátha, ami miatt végig szipogtam az ezelőtti 2 napot. Lelki szemeimmel látom, ahogy Drusza engem idézve "én-nem-hiszek-a-betegségekben" című slágert adja elő. Na nem, ezt nem engedhettem.
Reggeli után autóba szállunk és egy újabb helyre indulunk, amit Krisz barátom is előszeretettel ajánlott: Limski kanal, Horvátország „Fjordjához”. A D szektorhoz hajtunk, ahol elképesztő táj nyílik a szemeink elé. Mászásra nem igazán tudok koncentrálni, sokszor azon kapom magam, hogy a 25-30 méteres utak mászása közben hosszú-hosszú percekig bámulom környezetemet. Legszívesebben elrugaszkodnék és beleugranék a nagy kékségbe. Szerencsére a mászás feledteti velem a fejfájásomat. Na meg még egy jó hír: fiatal halászaink visszatértek, és csatlakoztak hozzánk, és vacsorának valót is hoztak magukkal. Ma este mennyei rák vacsora lesz! Miután az éhség győzedelmeskedett rajtunk visszaindultunk Sport&Relax kempingbe, ahol egy teremtett lelket sem találunk. Ahogy mondani szokás többiek elmentek borré.

Gyárfás a Gyík
Valér a Vörösbegy

A vacsora kész, tálalva. Mellettem Évi foglal helyet salátás táljával. Ő vegetáriánus, ezért kifejezetten viccesnek (kissé morbidnak) találom, ahogy a rák és hal szaft fröccsen rá jobbról, balról…minden honnan. Persze ő csak jót röhög rajtunk, ahogy nyaki ragacsosan falunk. Mind ezt leöblítetjük (jó alaposan) egy kis helyi különlegeséggel, amit egy Tokaji aszúhoz hasonlítunk. Tudom ez egyesek szemében égbe kiáltó bűn, de hát, ha olyan az íze! Jól belakva minden földi jótól nyugovóra térünk.

Utolsó reggel új erőre ébredek. Megfázásnak, fejfájásnak nyoma sincs. Nem is baj, vacak lenne 6 órát utazni lüktető halántékkal. Reggeli, majd minden mászó túra legkellemetlenebb része: pakolás, sátorösszerakás. Ilyenkor az szokott vigasztalni, hogy legalább kajakészlet megcsappant, így könnyebb lesz bepakolni a kocsiba. Így is van, hál Istennek. Még egy utolsó gyors bőrkoptatás a sziklákon, majd délután 3kor indulás haza, vissza a hétköznapokba. Az-az igazság, hogy régen rémesen megszenvedtem egy-egy szikláról való hazatérést. Nehezen tudtam visszailleszkedni a hétköznapokba, és amikor sikerült, az is csak kényszeres és felszínes volt. Mára szerencsére ez átértékelődött. Ma úgy várom a hazamenetelt is, mint egy túrát. Ez is egy átmeneti, változékony állapot számomra, teli új lehetőségekkel. Hétköznapok csak akkor válnak unalmassá és szürkévé, ha mi azt hagyjuk, ha engedünk igényeinkből. Ez mind csak rajtunk múlik.

5c kulcsfogás

Ismét egy rejtett üzenet: Hogy mit tanultam? Hogy négerek által épített repülőn nem ajánlatos utazni; Flexor carpi radialis eredését és tapadását színes filctollakkal tanulhatjuk meg; Taoista mondásokat: Ha elég sokat ülsz a folyóparton, megélhetted, hogy az ellenség holtteste ússzon le a folyón (Szerintem ez azt jelenti,hogy akinek van arra ideje, hogy a parton üldögéljen borozgatva, vagy festegetve, annak nem igazán lehet ellensége…), és ha ezek nem lennének elegek, hát akkor ezt: Rákevés:

1)Szedjük ízekre
2) szipolyozzuk ki a benne lévő fehérje gazdag húsit
Békesség
Zsolti


2012. március 19., hétfő

Hosszúhétvége Krisz tollából

Hello mindenki!

Megírtam a szöveget, world-ben csak az a ... program így rakta át! Legyen egy kis kihívás!!!



Eljött ennek az évnek az első hosszúhétvégéje! Nagy várakozás előzte meg. Ez betudható annak, hogy az utolsó munkanapon az angolok nagyon, nagyon meghajtottak.



Szerda este, 19.38-kor befutott Anna vonata a Battai állomásra. Hazasétáltunk, vacsoráztunk egy jót és Én rekordidő alatt elaludtam.


Másnap nyugodtan keltünk, és konstatá

sokan lesznek a bányában. Csendre vágytam, nem tömegre. Miután felértünk örömmel tapasztaltuk, hogy rajtunk kívül egy teremtett lélek sincs a bányában! Az idő jó volt, csak a s


zél fújt ezért a napos udvar mellett döntöttünk.ltuk, hogy a konyha foglalt. Apukámék bevették magukat, és nehezen

pihentették az egész napos főzőcske programot. Délelőtt 11 óra felé felkerekedtünk és elindultunk kis geribe. Amint megpillantottuk a parkolót, elkeseredtünk egy kicsit. Elé

ggé sok autó volt. Megijedtem, hogy


Nem cicomáztunk elkezdtük a fal bal oldalától

. Nyugodtan m

egmásztunk három utat. Jól ment a mászás, és Anna is nagyon ügyes volt. Az első útban még volt egy kis magasság parája, de hamar likvidálta ezt, és ügyesebbnél ügyesebb megoldásokkal

pipálgatta az utakat. Nem is vettük észre és az idő úgy eltelt, hogy visszamentünk a 23 karátos udvarba, és még a nagy „mumust” a vörös sarko

t, is abszolváltuk. :)

Hazafelé, láttunk egy szarvas c


saládot, de elfelejtettem megörökíteni őket.

Péntek reggel órára keltünk, mert segítettünk Vivienéknek költözködni. Jó kis

bemelegítés volt, a hűtőt, mosógépet,

szekrényeket, tv-t lecipelni a harmadikról. Hála a fentieknek, a másik lépcsőházban volt lift, amit rendesen megjárat

tunk.

Szép kis lakást varázsoltak magukn


ak a fiatalok. Remélem, nemsokára jön a meghívó

a házavatóról. (Nem célzás!)

Délután egy környékén ezüsthegyet vettük célba. 20-25

perc autózás után meg is érkeztünk. Szépen felgyalogoltunk. Közben meséltem Annának a helyről, mikor jöttünk ki először, mikor érdemes itt mászni… Felért

ünk és csak egy mászó volt rajtunk kívül, meg 4-5 sétálgató fiatal.

Kis pihenő, és sütkérezés után elkezd
tük ostromolni az ezüst nyír (vagy nyíl) falat. Ahogy lehetett keresztbe kasul, mindenhogy feljutottunk a tetejére. Tová

bb mentünk a Disznók, és Varjúk Rekontra nevezetű úthoz, és legnagyobb örömömre Anna nem csak végigmászott egy utat,

hanem a tömb tetejére is felment!

Ezek után Én még belepróbáltam a BB-be, de már nagyon n

em volt hozzá bőröm. Pakoltunk és indultunk. Annát kiraktam a nyugatinál, mert szombaton nagy családi összejövetel volt náluk. Hazafelé
azon az ajánlaton gondolk

odtam amit Pompás



Aztán reggel megszállt a szentlélek, és útra keltem. Szekszárdon csatlakozott Rácz „Miszter” Tibi. Kiértünk mórágyra és gyorsan aládurrantottunk a bográcsnak. Míg Tibi tüsténkedett ráugr


ottam a bánya legnehezebb útjának a Forró Kása Direkt-nek. Sajnos a nagy meleg miatt nem jött össze, mindig a kunsztfogásokból estem ki. De éreztem magamban az erőt, és vártam. Délutánra a nap gyengült, és dobtam rá egy utolsót. Nagyon jól ment, a kunsPószPál tett napközben telefonon.
Bográcsozás mórágyon! Este elvetettem az ötletet, mert költségesnek ítéltem meg.

zt is összejött és utána a nagy fogásra nyúlás nem sikerült. Potty, bele. Sebaj, lesz miért menni a mászó majálisra!


Ennyi volt az én hosszú hétvégi történetem. A tanulság, megjött a

jó idő. Irány a természet!

Krisz :)


2012. március 12., hétfő

Zsolti tollából

Véleményem

Kicsi kocsi bumm bumm,
Kicsi kocsi bumm bumm
Százzal tép!

Zsika valami ilyesmit énekel, bár óvodás hangját túlordítja a furgon leszakadt kipufogója. Kint komor felhők takarják el előlünk a meleg napsugarakat, és a táj is szürkének és sivárnak tetszik, de még is csak úton vagyunk. Édesanyám az egyik születésnapján azt mondta nekem, hogy addig menjek, amíg tudok. Van kezem-lábam, sőt a legfontosabb: Kalandvágy.


Rég nem látott kanyarokban, Várgesztes felé, élmények tömkelege csapott meg. Mennyi- mennyi emlék köt ehhez a helyhez, amikor még új és ismeretlen volt minden, például a rugógyár az erdő (vagy inkább a semmi) közepén. Most már tudom mi az a szó, amit akkor kerestem: Abszurd.

Amikor leparkolunk a tó mellé, meg sem lepődöm, hogy egy árva lelket sem látok a fák közül kiemelkedő sziklákon. Hideg van, de más is körül vesz, nem is tudom... talán a csend. Igen a csend. A falu mozdulatlan, és ha mi is megállnánk egy pillanatra, úgy tűnne az egész világ egy nagy fénykép.



A falak tövében sem találkozunk senkivel. Ilyenkor, amikor csak magunk vagyunk, arra szoktam gondolni (nem minden alázat nélkül), hogy az egész szikla és erdő az enyém. Mintha lenne egy óriási játszóterem. Úgy érzem ez nem nagyképűség, vagy egyfajta megalománia, egyszerűen csak egy húron pendülök a természettel.

Mászás során sorban lefagynak az ujjaink, de azért még felmászunk ide és oda, egyet a régi idők emlékére, egyet a tél múlására, egyet meg nem is tudom miért. Egyáltalán lehet válaszolni egy olyan kérdésre, hogy miért mászunk?
Tényleg csak azért mászom, hogy beakasszam a standot, vagy megmásszam egy nehéz, kiszemelt utat? Ez kicsit olyan, mint csak azért enni, hogy jól lakjunk. Fontos szempont, de mi van az étel össz-íz-harmoniájával, kellemes fűszer aromájával?

Úgy gondolom ezzel a sporttal is ez a helyzet. Mászásban nem a mászás a legfontosabb. Sokkal többet nyújt számomra, mint izmokat és adrenalin túladagolást. Ez egy életmód, ami számomra nem csak heti 3×2órás edzésen fejti ki magát, hanem tetőtől- talpig, kívülről- belülről átjár non-stop. Ez egy életstílus, melyben otthon érzem magam, amihez mindig visszatérhetek, ha a nagy húsdaráló, embertelen szerkezet már mindent kizsigerelne belőlem. Ez egy életvitel, mellyel mindennél több időt szeretnék tölteni. A természettel, a klubbal és más hasonló gondolkodású és érzésű emberrel, hisz ez a sava-borsa, minden fűszerre.

Zárásként szeretném még azt megjegyezni, hogy a kaja résznél Balta fenséges bogrács költeményeire gondoltam…



Békesség

Zsolti

2012. március 2., péntek

Eresszetek ki!

Ha a város nem is öl meg, de azért érzem a nyomát. Hosszú volt a tél, noha egyszer-egyszer kijutottam természetbe, Magyarország kis szikláira. Mégis sokszor éreztem magam kutyául, panellakás ajtaját kapirgálva: Ne zárjatok be, eresszetek ki!

Hetek óta figyelem Koper időjárását, várom az első plusz fokokat, hogy útnak indulhassak. Február utolsó hétvégéjére remek, szikrázó napsütéses időt jósoltak a meteorológusok. Tüstént felkerestem kazincbarcikai tűzoltó barátomat, Kulcsár Gábort. Természetes, hogy benne volt a buliban, sőt az igazság, hogy már csak én hiányoztam a teljes létszámhoz. A hét hátralévő részét fizikai és mentális edzéssel töltöttem.
Mentális edzés Misja Pecre: Napsütésben sétálva tíz lépésenként álljunk meg, szorítsunk meg irgalmatlanul két képzeletbeli tufát, és mond a jelszót: Hánssssszííííí!

Csütörtök esti indulás. A vonat szokásos 15 perces késéssel indul. A fedélzeten egy apró emberke nagy batyuval, bakancsban és egy karton vízzel helyet foglal. Ez én volnék. Az utasok meghökkenve bámulnak: Ez a gyerek a hátán viszi az életét? Oda mosolygok nekik… most már minden rendben van. Kicsivel később Sasadi felüljáró lépcsői döngenek súlyos lépteim alatt. A parkoló természetesen üres, meg se lepődöm. Ledobom a táskám és ráülök, elmélázgatok, vajon hányszor vártam itt más és más autó érkezését bennük ismerős arcokkal, hogy egy újabb kaland kezdődjék. Szerettem ezt a helyet.
Még mielőtt bekönnyeznék a szép emlékektől, gondolataimat éles, vakító fény vágja félbe.
Megjöttek.

Kocsiba be, ablakot… fel, még hideg van. Gyorsan elkezdődik az információ csere: Ki hogy van, mit csinált télen… satöbbi, satöbbi. Utasok: Kovács Tomi, Yosemite és Patagónia járta veterán, Kulcsár Gabi, aki jócskán elvan látva Papo borával és irigyeli Tomi izmait ( na jó, nem csak ő), kollégája Attila, és én. Sofőr: Micu, F@sz@ zenékkel. A kocsiba továbbá jelen van öt és fél óra várakozás, néhány elgémberedett végtag, ülések és egy kormány. Már igencsak Szlovénia belsejében járunk, amikor Attila telefonja megszólal. Tibi hívta, egy Németországban élő barátja, kivel együtt kezdet mászni. Kiderül számomra, hogy ő lesz csapatunk hatodik tagja.

Jócskán hajnal volt, amikor megérkeztünk. Autóból kiszállva ezüstös sötétségbe ütközünk: A végtelen égbolt nem takar el előlünk semmit. Millió és millió csillag pislákol felettünk, és nini: Itt a hold mellett, az a kis fényes pötty a Vénusz, felette a másik a Jupiter. Ilyet nem látsz a hálószobád mennyezetén, igaz? Mikit és Tomit a kocsinál hagyva elfoglaljuk a táborhelyünket egy picivel feljebb. Csillagokat pásztázva szabadég alatt álomba merülök.

-Skacok, ez az alvás csillagos ötös volt. - mondom a jó reggelt helyett. Előbb még sötét volt, de egy pislantással később a felkelő nap fényében fűszeres illatot áraszt a mediterrán erdő, miközben a madarak csivitelve szinkront repülnek a felhőtlen égbolton. Szép a reggel! Gázfőzőn már rotyog a reggeli, amikor a parkolóban dudaszót hallunk. Rendőr kocsi parkírozott be a mieink mellé. Azonnal összepakolunk, és eldugdossuk táskáinkat a kövek mögé. Engem nem kaptok el élve! A vadkempingezésért súlyos büntetések járnak errefelé. Szerencsére Micuék kibeszélik a dolgot, és alszanak tovább.


Nem, édesanyám, nem fáztunk!

Melegítés után rátérünk a nagy vadakra. Kulacs Pticja Perspektiva kiterjesztését próbálja. 33 méter kemény harc a gravitációval. Én a magam részéről egyelőre a Giljotinat választom egy rövidebb, kb 19 méteres utat. Talán egy éve próbáltam már és otthon csináltam is egy skicc rajzott róla. Éppen ezért nem voltak váratlan fordulatok mászás közben. Próbáról próbára jobban haladtam. Mozgásom letisztult, már nem igen látszódott rajta, hogy hónapok óta, csak a műfalat koptatom.

A nap lemenőben volt, amikor egy utolsó próbára kötözködöm. A bánya kiürült, a fal alatt csak Tomi és én maradtunk.
- Kicsit elfáradtam, lehet, hogy totálégés lesz ez a próba - Mondom.
- Vagy inkább megmászod - mondja miközben grigribe berakja a kötelett.
Indulás!
A csendet csak a monoton légzésem szakítja félbe és a belső mantrám: Erős vagyok! Menni fog! Olyan magabiztosan szajkózom magamban, hogy kissé meglepődök, amikor a kunszthoz érek. Nocsak, Itt is vagyok? Igen! Nagy alsós után két kicsi oldalsóst fogok meg, amiből feljebb álok és jobb kézzel dinamikusan nyúlok az akasztás melletti jó fogásra. Egy pillanatig kétséges, hogy megtartom, de végül húzok rajta még egyet és biztonságban tudhatom magam. Innen már nem pottyanok, ha kell, felkönyörgöm magam az Úristennek is.

Este Koperbe megyünk. Egy tengerparti cukrászdát foglalunk el, hol kávét, sört és hatalmas süti hegyeket fogyasztunk. A kényelmes fotelekben egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedek, érzem, hogy bármelyik pillanatban elszendereghetek.
Fizetünk és visszaindulunk a kocsikhoz. Esti világítás káprázatos, és ezek a hatalmas pálmafák… A macska rúgja meg, hogy nem hoztam a fényképezőt magammal! Jó lenne egy gombnyomásban rögzíteni nektek Az élet szép! érzést.

Az éjszaka túlnyomó részében azon gondolkodom, hogy mikor fog világosodni? Február végén még hosszúak az esték, nem mintha fáznék, a hálózsák elég meleg, és a hőmérséklet is jóval meghaladja a kritikus 5fokot. Hajnali órákban, amikor már úgy érzem, hogy kialudtam magam fejemet kidugom a hálózsákból, de friss levegő erőssebben súlyt le rám, mint egy kalapács, és megint elalszom.

Egyik reggel átsétáltunk Ospra
Gabito az isztriai popsztár
A barlanghoz menet letértünk az ösvényről, és a kiszáradt patak mederben haladtunk
A barlang (már ami belefért a képbe...)

Rákenról van!

Reggel ugyanaz a szituáció, mint az előző nap. Csuda jól érezzük magunkat, és szentül hisszük, hogy ma olyanokat mászunk, hogy azt nagypapa korunkban is felemlegetjük.
Majdnem.
Belenézek a Pticjába, de számomra nagyon nehéznek tűnik. Túl sok benne a harc. Ezért ott hagyom. Kicsit ez jellemző erre a napomra. Legnagyobb eredményem egy intenzív 2 órás napozás, és a kötélzsákon fekve hortyogás.
A lusta mindenit!
De, hogy ne maradjunk szégyenben Attila letolja Ninat, az ő kiszemelt útját, és Gábor is szép próbákat tesz a mumusára. Már oly jól nyomja, hogy az kétségbe ejtő… kétségbe is esik –egy kicsit- a maga módján.
Én is feltápászkodom, hogy masszírozzam Chiquitat egy 23 méteres utat. Mászás közben érzem, hogy nem vagyok topon. A tetején a kunsztnál el is akadok. Látom, mit kell tenni: két távoli alsóst megfogni majd ballábbal fellépni magasra. De nem tudom kivitelezni. Talán csak nem merem.
- Tudnál nekem segíteni? - Kérdezem később Gorazdot, egy helybeli mászó srácot, amolyan edző bácsit.
- Kicsit később, most pont másznék… De inkább kérdezd meg a biztosítót - Válaszolja és rámutat egy kb 16 éves lánykára.
-Ő tudni fogja?
- Persze, már megmászta.
Szlovéniába tehát így álnak a dolgok. Lány elmondta azt, amit már sejtettem. Megköszöntem neki segítőkészségét, de közben úgy éreztem, mintha tökön rúgtak volna.
Az a fránya büszkeség.

Este tábortüzet gyújtunk. Gábor és Attila pazar lakomát készítenek. Látszik rajtuk, hogy jól összeszoktak már. Meg van mindenkinek a saját szerepe, hogy ki mit hozz. Abszolút átérzik a sziklamászás, és a vadkempingezés örömét. Még teli hassal megyünk egy kört a csendes kis faluban, majd eltesszük magunkat másnapra.

Éjszaka azt álmodom, hogy a Chiquitát mászom. Pihe könnyedséggel mozgom át az alsó, durrantós szakaszt. A kunszthoz érve még elég erőm maradt ahhoz is, hogy elkurjantsak egy- egy Váhúúút. Bal lábbal felállok magasra, és csapok jobb kézzel a csipire.
És még egy váhúúú.

Egy 50éves bácsi és a 8c+


Egy 24 éves fiú és a 6c

Másnap teljes eltökéltséggel indulok felfelé a sziklához. Az álmom élesen rajzolódik ki a szemem előtt újra és újra, mint valami végtelenített mozifilm.
Bemelegítés után megkezdem az ostromot. Mozgásom sokkal összeszedettebb, mint tegnap. 2 beleülés után a kulcsrészhez érek. Kicsit pihenek, majd neki indulok. Fogást- fogásra halmozok magam mögött: jön a jobb kezes alsós, jobb lábbal fellépek egy csúszós bütyökre, bal kéz ki távolra a másik alsósba. Ebben a pózban úgy érzem magam, mint egy túlfújt lufi kipukkanás előtt. Jobb láb keresztbe, majd ballal fel magasra egy lejtős lépésre.
Légzés.
Arra eszmélek, hogy jobb kézzel a csipit szorítom. Olyan gyorsan nyúltam fel, hogy a mozdulat teljesen ki maradt. Úgy érzem, hogy a fülemből valami ragacsos dolog szivárog: Az adrenalin. Annyira örülök ennek a pár mozdulatnak, mintha az egész utat másztam volna meg.
Váhúúú!

Nap közben még egyszer rápróbálok, de nagyon melegem volt, már az első fogásokból kipenderedtem, éppen ezért megvártam a késői órákat egy nagy felhő társaságában.
A hőmérséklet kellemes 15fokra hűlt, és én újra Chicquitát cserkészem. Tudom, hogy ha most nem sikerül, akkor… majd talán legközelebb, hisz itt marad, és várni fog rám. Esés nélkül eljutok az oldalsós pihenőig. Már csak a kunszt van hátra. Próbálom a pulzusomat visszaállítani a kellemes 72/ percre, nem sok sikerrel. Ennél már nem leszek fittebb, ezért útnak indulok.
Fú, de sok a harc!
Eljuttok a jobb kezes alsós fogásig, és amikor már nyúlnék ki a másikra, a lufi kidurran. A kép összekuszálódik, fogások foltként suhannak el esésközben. Hajaj, nem adja egykönnyen magát ez a lány.

Összepakolok, és közben tájat figyelem. A lemenő napfény bíborra festi az eget. A madarak is visszatérnek fészkeikbe, be a sziklaüregekbe, ahonnan eltűntek zaklatóik, a mászók. Nem búcsúzkodom sokat Misja pectől. Nem vagyok a búcsúzkodás nagy mestere, felesleges, úgy is visszatérek hamarosan.

Békesség

Zsolti

2012 RedRock Farsang eredmények!

Jó reggelt mindenkinek!

Megkaptam az eredménylistát a múltheti versenyről!



Nomád sport-Redrock Farsangi mászóverseny eredmények:

Gyerekek (fiú):
1.Mezősi Erik
2.Mészáros Dezső BXSC - Összeveszek a tesómmal, férfi szakosztály
2.Mezősi Endre
3.Dócs Tamás BXSC - Én sörözök Szakosztály
4.Hubik Bence BXSC - Én nem sörözök Szakosztály
5.Füredi Bence
6.Néda Tamás

Lányok:
1. Mezősi Vanda
2. Ripszám Emese BXSC - Mindíg mosolygok Szakosztály
3. Mészáros Anna BXSC - Összeveszek a tesómmal, női Szakosztály

Mini:
1.Molnár Szilvi
2.Pálmai Lilla
3.Dobrocsi Anna
4.Balogh Babett
5.Sándor Réka

Férfi kezdő:
1.Havlik Barnabás
2.Nagy Gábor Tamás BXSC - Szép Szakosztály
3.Czakó László
4.Füredi Márk
5.Németh Norbert
6.Bratkovics Richárd BXSC - Magasabb mint Én Szakosztály
7.Valler Mátyás

Női kezdő:
1. Zsilák Kinga
2.Tóth Nóra
3.Hegedűs Szilvi
4.Zachariás Réka
5.Szappanos Ágnes
6.Sándor Krisztina BXSC - Törött Láb Szakosztály :)
7.Löffler Éva BXSC - Duma Szakosztály
8.Willy Kata BXSC - Anci Szakosztály
9. Sárfy Kitti

Férfi profi:
1.Balogh Zsolt BXSC - Mocskosul kemények Szakosztály
2.Balogh Axel
3.Molnár Gergely
4.Varga Krisztián BXSC - Kopasz Szakosztály
5.Nagy Gábor Tamás BXSC - Szép Szakosztály
6.Jenei Gábor - BXSC - Izom Statik Men!!!
7.Percsi András - Apuka Szakosztály
8.Bratkovics Richárd - Magasabb mint Én Szakosztály
9.Vajóczki Gábor

Női Profi:
1. Kalocsai Dorottya BXSC - Csendesség Szakosztály
2. Csom Boglárka

Ezúton is gratulálok mindenkinek, és hozzáfűzném, hogy nagyon büszke vagyok mindenkire!

Krisz :)