Eresszetek ki!

Ha a város nem is öl meg, de azért érzem a nyomát. Hosszú volt a tél, noha egyszer-egyszer kijutottam természetbe, Magyarország kis szikláira. Mégis sokszor éreztem magam kutyául, panellakás ajtaját kapirgálva: Ne zárjatok be, eresszetek ki!

Hetek óta figyelem Koper időjárását, várom az első plusz fokokat, hogy útnak indulhassak. Február utolsó hétvégéjére remek, szikrázó napsütéses időt jósoltak a meteorológusok. Tüstént felkerestem kazincbarcikai tűzoltó barátomat, Kulcsár Gábort. Természetes, hogy benne volt a buliban, sőt az igazság, hogy már csak én hiányoztam a teljes létszámhoz. A hét hátralévő részét fizikai és mentális edzéssel töltöttem.

Mentális edzés Misja Pecre: Napsütésben sétálva tíz lépésenként álljunk meg, szorítsunk meg irgalmatlanul két képzeletbeli tufát, és mond a jelszót: Hánssssszííííí!

Csütörtök esti indulás. A vonat szokásos 15 perces késéssel indul. A fedélzeten egy apró emberke nagy batyuval, bakancsban és egy karton vízzel helyet foglal. Ez én volnék. Az utasok meghökkenve bámulnak: Ez a gyerek a hátán viszi az életét? Oda mosolygok nekik… most már minden rendben van. Kicsivel később Sasadi felüljáró lépcsői döngenek súlyos lépteim alatt. A parkoló természetesen üres, meg se lepődöm. Ledobom a táskám és ráülök, elmélázgatok, vajon hányszor vártam itt más és más autó érkezését bennük ismerős arcokkal, hogy egy újabb kaland kezdődjék. Szerettem ezt a helyet.

Még mielőtt bekönnyeznék a szép emlékektől, gondolataimat éles, vakító fény vágja félbe.

Megjöttek.

Kocsiba be, ablakot… fel, még hideg van. Gyorsan elkezdődik az információ csere: Ki hogy van, mit csinált télen… satöbbi, satöbbi. Utasok: Kovács Tomi, Yosemite és Patagónia járta veterán, Kulcsár Gabi, aki jócskán elvan látva Papo borával és irigyeli Tomi izmait ( na jó, nem csak ő), kollégája Attila, és én. Sofőr: Micu, F@sz@ zenékkel. A kocsiba továbbá jelen van öt és fél óra várakozás, néhány elgémberedett végtag, ülések és egy kormány. Már igencsak Szlovénia belsejében járunk, amikor Attila telefonja megszólal. Tibi hívta, egy Németországban élő barátja, kivel együtt kezdet mászni. Kiderül számomra, hogy ő lesz csapatunk hatodik tagja.

Jócskán hajnal volt, amikor megérkeztünk. Autóból kiszállva ezüstös sötétségbe ütközünk: A végtelen égbolt nem takar el előlünk semmit. Millió és millió csillag pislákol felettünk, és nini: Itt a hold mellett, az a kis fényes pötty a Vénusz, felette a másik a Jupiter. Ilyet nem látsz a hálószobád mennyezetén, igaz? Mikit és Tomit a kocsinál hagyva elfoglaljuk a táborhelyünket egy picivel feljebb. Csillagokat pásztázva szabadég alatt álomba merülök.

-Skacok, ez az alvás csillagos ötös volt. - mondom a jó reggelt helyett. Előbb még sötét volt, de egy pislantással később a felkelő nap fényében fűszeres illatot áraszt a mediterrán erdő, miközben a madarak csivitelve szinkront repülnek a felhőtlen égbolton. Szép a reggel! Gázfőzőn már rotyog a reggeli, amikor a parkolóban dudaszót hallunk. Rendőr kocsi parkírozott be a mieink mellé. Azonnal összepakolunk, és eldugdossuk táskáinkat a kövek mögé. Engem nem kaptok el élve! A vadkempingezésért súlyos büntetések járnak errefelé. Szerencsére Micuék kibeszélik a dolgot, és alszanak tovább.

Nem, édesanyám, nem fáztunk!

Melegítés után rátérünk a nagy vadakra. Kulacs Pticja Perspektiva kiterjesztését próbálja. 33 méter kemény harc a gravitációval. Én a magam részéről egyelőre a Giljotinat választom egy rövidebb, kb 19 méteres utat. Talán egy éve próbáltam már és otthon csináltam is egy skicc rajzott róla. Éppen ezért nem voltak váratlan fordulatok mászás közben. Próbáról próbára jobban haladtam. Mozgásom letisztult, már nem igen látszódott rajta, hogy hónapok óta, csak a műfalat koptatom.

A nap lemenőben volt, amikor egy utolsó próbára kötözködöm. A bánya kiürült, a fal alatt csak Tomi és én maradtunk.
- Kicsit elfáradtam, lehet, hogy totálégés lesz ez a próba - Mondom.
- Vagy inkább megmászod - mondja miközben grigribe berakja a kötelett.
Indulás!
A csendet csak a monoton légzésem szakítja félbe és a belső mantrám: Erős vagyok! Menni fog! Olyan magabiztosan szajkózom magamban, hogy kissé meglepődök, amikor a kunszthoz érek. Nocsak, Itt is vagyok? Igen! Nagy alsós után két kicsi oldalsóst fogok meg, amiből feljebb álok és jobb kézzel dinamikusan nyúlok az akasztás melletti jó fogásra. Egy pillanatig kétséges, hogy megtartom, de végül húzok rajta még egyet és biztonságban tudhatom magam. Innen már nem pottyanok, ha kell, felkönyörgöm magam az Úristennek is.

Este Koperbe megyünk. Egy tengerparti cukrászdát foglalunk el, hol kávét, sört és hatalmas süti hegyeket fogyasztunk. A kényelmes fotelekben egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedek, érzem, hogy bármelyik pillanatban elszendereghetek.
Fizetünk és visszaindulunk a kocsikhoz. Esti világítás káprázatos, és ezek a hatalmas pálmafák… A macska rúgja meg, hogy nem hoztam a fényképezőt magammal! Jó lenne egy gombnyomásban rögzíteni nektek Az élet szép! érzést.

Az éjszaka túlnyomó részében azon gondolkodom, hogy mikor fog világosodni? Február végén még hosszúak az esték, nem mintha fáznék, a hálózsák elég meleg, és a hőmérséklet is jóval meghaladja a kritikus 5fokot. Hajnali órákban, amikor már úgy érzem, hogy kialudtam magam fejemet kidugom a hálózsákból, de friss levegő erőssebben súlyt le rám, mint egy kalapács, és megint elalszom.

Egyik reggel átsétáltunk Ospra

Gabito az isztriai popsztár

A barlanghoz menet letértünk az ösvényről, és a kiszáradt patak mederben haladtunk

A barlang (már ami belefért a képbe...)

Rákenról van!

Reggel ugyanaz a szituáció, mint az előző nap. Csuda jól érezzük magunkat, és szentül hisszük, hogy ma olyanokat mászunk, hogy azt nagypapa korunkban is felemlegetjük.
Majdnem.
Belenézek a Pticjába, de számomra nagyon nehéznek tűnik. Túl sok benne a harc. Ezért ott hagyom. Kicsit ez jellemző erre a napomra. Legnagyobb eredményem egy intenzív 2 órás napozás, és a kötélzsákon fekve hortyogás.
A lusta mindenit!
De, hogy ne maradjunk szégyenben Attila letolja Ninat, az ő kiszemelt útját, és Gábor is szép próbákat tesz a mumusára. Már oly jól nyomja, hogy az kétségbe ejtő… kétségbe is esik –egy kicsit- a maga módján.
Én is feltápászkodom, hogy masszírozzam Chiquitat egy 23 méteres utat. Mászás közben érzem, hogy nem vagyok topon. A tetején a kunsztnál el is akadok. Látom, mit kell tenni: két távoli alsóst megfogni majd ballábbal fellépni magasra. De nem tudom kivitelezni. Talán csak nem merem.
- Tudnál nekem segíteni? - Kérdezem később Gorazdot, egy helybeli mászó srácot, amolyan edző bácsit.
- Kicsit később, most pont másznék… De inkább kérdezd meg a biztosítót - Válaszolja és rámutat egy kb 16 éves lánykára.
-Ő tudni fogja?
- Persze, már megmászta.
Szlovéniába tehát így álnak a dolgok. Lány elmondta azt, amit már sejtettem. Megköszöntem neki segítőkészségét, de közben úgy éreztem, mintha tökön rúgtak volna.
Az a fránya büszkeség.

Este tábortüzet gyújtunk. Gábor és Attila pazar lakomát készítenek. Látszik rajtuk, hogy jól összeszoktak már. Meg van mindenkinek a saját szerepe, hogy ki mit hozz. Abszolút átérzik a sziklamászás, és a vadkempingezés örömét. Még teli hassal megyünk egy kört a csendes kis faluban, majd eltesszük magunkat másnapra.

Éjszaka azt álmodom, hogy a Chiquitát mászom. Pihe könnyedséggel mozgom át az alsó, durrantós szakaszt. A kunszthoz érve még elég erőm maradt ahhoz is, hogy elkurjantsak egy- egy Váhúúút. Bal lábbal felállok magasra, és csapok jobb kézzel a csipire.
És még egy váhúúú.

Egy 50éves bácsi és a 8c+

Egy 24 éves fiú és a 6c

Másnap teljes eltökéltséggel indulok felfelé a sziklához. Az álmom élesen rajzolódik ki a szemem előtt újra és újra, mint valami végtelenített mozifilm.
Bemelegítés után megkezdem az ostromot. Mozgásom sokkal összeszedettebb, mint tegnap. 2 beleülés után a kulcsrészhez érek. Kicsit pihenek, majd neki indulok. Fogást- fogásra halmozok magam mögött: jön a jobb kezes alsós, jobb lábbal fellépek egy csúszós bütyökre, bal kéz ki távolra a másik alsósba. Ebben a pózban úgy érzem magam, mint egy túlfújt lufi kipukkanás előtt. Jobb láb keresztbe, majd ballal fel magasra egy lejtős lépésre.
Légzés.
Arra eszmélek, hogy jobb kézzel a csipit szorítom. Olyan gyorsan nyúltam fel, hogy a mozdulat teljesen ki maradt. Úgy érzem, hogy a fülemből valami ragacsos dolog szivárog: Az adrenalin. Annyira örülök ennek a pár mozdulatnak, mintha az egész utat másztam volna meg.
Váhúúú!

Nap közben még egyszer rápróbálok, de nagyon melegem volt, már az első fogásokból kipenderedtem, éppen ezért megvártam a késői órákat egy nagy felhő társaságában.
A hőmérséklet kellemes 15fokra hűlt, és én újra Chicquitát cserkészem. Tudom, hogy ha most nem sikerül, akkor… majd talán legközelebb, hisz itt marad, és várni fog rám. Esés nélkül eljutok az oldalsós pihenőig. Már csak a kunszt van hátra. Próbálom a pulzusomat visszaállítani a kellemes 72/ percre, nem sok sikerrel. Ennél már nem leszek fittebb, ezért útnak indulok.
Fú, de sok a harc!
Eljuttok a jobb kezes alsós fogásig, és amikor már nyúlnék ki a másikra, a lufi kidurran. A kép összekuszálódik, fogások foltként suhannak el esésközben. Hajaj, nem adja egykönnyen magát ez a lány.

Összepakolok, és közben tájat figyelem. A lemenő napfény bíborra festi az eget. A madarak is visszatérnek fészkeikbe, be a sziklaüregekbe, ahonnan eltűntek zaklatóik, a mászók. Nem búcsúzkodom sokat Misja pectől. Nem vagyok a búcsúzkodás nagy mestere, felesleges, úgy is visszatérek hamarosan.

Békesség

Zsolti

Egy újabb kaland.

-Misja? Alig tíz fából álló erdő, az is szét van kulázva. – Hangoztattam a véleményemet a telefonba Misja Pecről, Szlovénia egyik legfelkapottabb sportmászó helyéről. Igazi erdőségekre volt szükségem. Civilizációtól mentes vadonra, hol csupasz seggel járhatok akár Farzan. A városi mocsokkal színültig teli voltam. Stressz, rohanás, fásult emberek… Elég volt.

Végül óhajomat felülbírálta az időjárás, mert a másik hely (Schleier Wasserfall, Ausztria), ahová mentünk volna túl hidegnek és esősnek bizonyult. Péntek estefelé megszokott helyen (Sasadi) üldögélek a táskámon és várom, hogy jöjjenek Marciék értem. Az embereket figyelem, ahogy szintén várnak a saját kocsijukra, és kalandjukra. Viccesnek találom, hogy mindegyik az óráját nézi, mintha ettől gyorsabban megjönnének értük… próbaképpen megnézzem én is.

Egy Mazda 6 kanyarodik be a parkollóba, megjöttek. Kedvenc, idilli házaspárom száll ki: Ági és Marci, majd a hátsó ajtók is kinyílnak és megpillantom Ádámot és Farkas Tomit. Tomi ujj sérüléséből tért vissza a mászó életbe. Kicsit beszélünk erről, de gondolataim tovább mennek, vajon milyen formában lehet? Szlovénia első benzinkútjánál megállunk tankolni meg egy kicsit kimozgatni elgémberedett tagjainkat. Indulás előtt egy szatyrot húzok ki az ülés alól

-Mit szólnátok anyu almás sütiéhez?- kérdezem.

-ÚÚÚÚ!- Feleli mindenki egyszerre. Az éhes vándor egyik legjobb barátja a házi süti. Millió köszönet édesanyámnakJ

Álom nélküli álomban zötykölődök tovább a kocsiban, és csak az éles kanyarok térítenek vissza a sötétségből… ki se nézek az ablakon, tudom, hogy a viadukt alatt vagyunk. A fal alá parkolunk. Hideg, száraz levegő kúszik fel az orromba. Az ég csillagos, és csak egy „pamacsnyi” felhőcske úszik be lomhán a ragyogó hold elé, sejtelmes fényt varázsolva mediterrán erdőbe. Fekhelyeket hamar kialakítjuk, majd lefekszünk. Csak az orrom és a szemem van kint a hálózsákon kívül. A sziklák kontúrját nézem, amíg teljesen össze nem mosódnak az éggel és álomba nem szenderülök.

Reggel többször is felébredek. Valami hülye berögződés lehet, hogy úgy érzem muszáj felkelnem. Minek? Hova sietek? Pihenj, közlegény! Végül megértem miért: kíváncsiság. Gyorsan magamra kapom az összes ruhámat és megindulok a szikla mellett. Mennyit aludhattam? Nem tudom, de ennyit biztos rég. Tompa vagyok és egy kicsit átfagyott is. A fal másik végében szlovénokat látok, már másznak egy Hobit nevezetű 7c-t. később ez az ember próbálja a Talk is Cheap (Madda fakka, csak Druszának) 8c-t. Kicsit figyelem őket majd visszavánszorgok reggelizni.

A szikla déli fekvésű, ami azt jelenti, hogy a hideg éjszakát kárpótolja a még mindig nyáriasan sütő nap. Nem kell sokat várnunk és máris félmeztelenek vagyunk…lehet, hogy a 3 liter víz kevés lesz? A Csapat többi tagja is megjelenik: Gabi, Zoli, Horváth Gábor és Kulcsár Gábor és Attila. Horváth Gáborral sokat másztunk Frankenjurába, nem kérdés, hogy együtt mászunk. Bemelegítésnek a Birkózó (szlovén neve kiejthetetlen, van egy söröm rá) 7a+-t választjuk. Talán két ével ezelőtt másztam meg először, és úgy rémlett teteje baromi nehéz sarokakasztós pici peremes, ’gány stand akasztása van. Na, ezt most nem érzékeltem. Ezen fellelkesülve megnézem JSFK, 7c+.

Borostyán benőtte az egész erdőt...

Azonnal észre veszem a hiányosságaimat. Kevés motiváció, sok félelem érzet, és ráadásul nagyon idegennek érzem a sziklát. Nem edzek mostanában, tudom, de mégis teljes harmóniában vagyok önmagammal, és a vegetáriánus étrendnek köszönhetően rettentően könnyűnek érzem magam (nem csak testileg). Még kétszer megpróbáltam aznap sikertelenül. Nem keseredek el ilyenkor, inkább türelmesen várok, és próbálom megérteni. A probléma egyértelműen bennem van, megkeresem és gyökerestül távolítom el.

Naplemente előtt Gábor kocsija Koperbe indul tengerpartozni. Én is velük tartok, de velem együtt már hatan vannak, ezért bedugnak a csomagtartóba. Egy kicsit eljátszom a gondolattal: Mi lenne, ha rendőrök megállítanának? Ha már így is bukta, nem lenne mindegy, ha eljátszanám a halottat?

A partra legjobb időbe érkezünk. Halk chill out zene szól a mögöttünk lévő kávézóból, hajóóriások útjukra indulnak hátukon hordva konténerek százait és mögöttük a nap lángolva merül alá a tengerbe kiszínezve az égboltot. Hagyom, hogy sodorjon magával a pillanat, és…

Tengerbe úszkálok. A hideg víz ezernyi apró tűként ölel körbe. Kicsit zihálva veszem a levegőt, ezért megállok, és próbálom visszafojtani szívverésem. Nyugi Zsolt… Majd elmúlik. Pár perccel a teljes sötétség előtt kiúszunk. Szárazruhát fel, fekvőtámasz és futkározás. Vacogok, érzem, hogy belül minden egyes sejtem, annyira remeg, hogy bármelyik pillanatban darabjaimra hullhatok szét. Többiek forralt borral kínálnak, és lassan én is felmelegszem.

Másnap sokkal később ébredünk, nap már a fal tetejét süti. Reggeli után belecsapok egy kis élménymászásba Ágival és Ádámmal. Hatalmas fogásokon mozgatom át magam, míg testem nem ál készen a nehezebb utak megmászására. Újra megpróbálom Pticja Perspektívát, ezt a 7b nehézségű nagy cseppköves utat. Szépen és ütemesen ment, ezt már szeretem! Na de lássuk JSFK-t.

Gyorsan mászok, de viszonylag precízen. Druszával ezt hívjuk szlovénos stílusnak. A fejemben van az út… és most akarom is. Az alsó könnyebb részt hamar átmászom, és közeledek a kunszthoz. Levegő vételre koncentrálok, és lentről Marci kiáltása szűrődik fel: -Gyerünk! Most vagy ott!- Na, igen! Peremen zárulnak ujjperceim, pozícionálás, gyorsakasztás és tovább. Erőm fogytán, de lelkesedésem nő… Juhúúú mindjárt túl vagyok rajta. Szinte csodálkozok, hogy máris itt van ez a baromi nagy fogás, amiből akkorát fogok pihenni, hogy talán még egy kávézásra is fog telni. Kézrázás közepette az előttem lévő részre koncentrálok. Ha ez nem sikerül…olyan nincs! Sikerülni fog. Még egy pillantás a hátam mögött lévő tájra, aztán neki indulok. Bal kéz alsós, magasra feláll, és nyúlok is jobbal messze a csippantóra…Te jó ég ez ilyen kicsi volt eddig is? Mindegy, bal kéz enged és csapok is ki egy bucira, ahol a kezem megáll, de kritikus a helyzetem…Szinte látom magam lentről, ahogy végtelenségig tartó fél másodpercig beremegek, küzdve a gravitációval. Mi lesz már te kéz? Tarts! Balom engedelmeskedik és lent egy diós Öcsi Szelettel jutalmazom magam

Üdvözlet mindenkinek a nyugalom szigetéről:
Zsolti

Mászó cipő, kokárda, kötél…

Szinte hihetetlen, hogy mennyire vártuk ezt a hosszú hétvégét. Már előre beírtuk magunkat a trip naptárba, és én a magam részéről számoltam vissza a napokat. Az utolsó 3 napban már teljesen hülyék voltunk Druszával, és értelmetlen esemeseket írtunk egymásnak, miben leginkább erőlködést imitáló, összefüggéstelen szavak voltak (cáááászááátrixxxxx).

Persze az időnek az a dolga, hogy teljen, és jó munkát is végzet, mert egyszer csak azon kaptam magam, hogy 3 vagonnyi mászó- és kempingfelszerelést, na meg fejenként 50kilo kaját próbálunk begyömöszölni 4-en édesanyám csöpp kis Corsájába…fejenként egy karton vizet se felejtsük el megemlíteni. Nagy nehezen elindultunk, és semmit (és senkit nem hagytunk hátra). Velünk tartott Palásti Norbert, és Dudás Máté. Ők még nem voltak Misja Pecen, és más ilyen komoly sportmászó helyen, ezért kicsit olyan érzés volt mintha Druszával vén rókák lennénk kiknek majd minden lépését, tanácsát figyelik. Eszembe jutott, mikor kis Zsoltit vitték ki a nagy Gyula és Csabi…jó érzés volt. Az utazás kellemesen és hál’Istennek gyorsan telt. Sajnos az országból nem láttunk semmit, mert sötét volt, viszont a tehenészeteknél rendkívül intenzív lett egy másik érzékszervünk…semmi baj Norbi :D

Este 10-re megérkeztünk,felkaptuk az alvós cókmókot és elindultunk a szikla alá…ja igen 4 napnyi tilosban vadkempingezés és szabadég alatt alvás (bivakolás) következett. Sokat nem kellett túráznunk max 8percet, de annál kaptatósabb terepen…jó, gyenge vagyok és nyávogós… J Szerencsére srácok csak a sziklák körvonalát látták a nagy feketeségben,így holnap nagyobbat fog ütni majd pirkadatkor, amikor felkelnek és meglátják, ahogy a sziklaóriások föléjük tornyosulnak. Nekem is van egy ilyen élményem, még pedig Jenci barátommal régen hasonló képen nézhettünk körbe először Rax parkolójából, miután kikeltünk a sátorból.

Ezután minden reggel a madarak csivitelésére ébredtünk, ami így kellemesnek hangozhat, csak éppen halálfélelmünk volt, amikor is elengedték kloákájukat szikla odúiból, és kisebb fáiról, viszont az óriási, vajasra kidülledt, baromba puffadt áthajlások miatt nem láttuk,hogy ami lefelé pottyan, az hol toccsan. Reggelit mindig a kocsi mellett költöttük el Joci,Geri (aki 14 éves és még nálam is másfél fejjel kisebb) Orsi, Roli alkotta másik magyar brigád mellett.

Szombati nap nagyszerűnek ígérkezett. Sehol egy árva, kósza felhő, és már reggel 9kor erősen sütött a nap. Gondoltuk bemelegítésnek meglátogatjuk Ospot. Szerintem aki erre téved az legalább egyszer kukkantson be ide,hogy átértelmezhesse az áthajlás és nagyfalazásról alkotott képét. Sajnos a barlang közepéből már elcsordogált a kis tó, ami a téli olvadás után szokta itt várni a lelkes kirándulókat. Mindegy nem számít.Első nap inkább napoztunk,én többször is elszenderedtem a szikla alatt. Nagyon jól esett a sok hideg hónap után azt mondani: ejj,de melegem van. Ebéd után át is vonultunk egy árnyékosabb falrészre. Máté és Norbi ismerkedtek a kőzettel, és megsújtottak minden 6a+ alattit. Krisz kalauzát használták, amin bejelölte,hogy mi-mindent mászott meg. Krisz, nem tudom,hogy orrod alá dörgölték-e már a mászásaikat,de akkor piszok komiszak voltakJ.Drusza próbált egyet régi jó ismerősére a Tortugára (teknős, 7b). hát még mindig tortúra. Én rá mentem egy Durango nevezetű 7b+ nehézségű útra aminek a kunsztja egy kis plafonból való kijövetel volt. Úgy érzem szép próbám volt rá,sajnos nem on-sight volt,de éreztem a fokhagyma hatását…innentől kezdve csak zabáltuk a vámpírölőt,hogy még bikábak legyünk.
Este csodálatos volt. Hold olyan erővel világított, hogy nem is kellett fejlámpa, és nem is volt hideg. Nagy boldogságunkban bezavartunk 2 üveg bort az arcunk mögé és hamar jöttek a könnyen elfelejthető, nagyszabású világmegváltó gondolatok.

Másnap abszolút mászós idő volt…nekem legalább is. Imádok úgy mászni, amikor nincs az a bődületes meleg és közben fújj a szél. De jó érzés, amikor 20méter magasban majd letép a falról és közben lobog a loboncod. Meg is másztam életem egyik legszebb útját: Rock’n roll névre hallgatott és 22 méteren keresztül kérte a vicsorgást. Yeah. Örömködés után lementünk az árnyékosabb falhoz, ahol a Durangot találhatjuk. Ez Drusza kedvenc falrésze. Annyit kell tudni, hogy iszonyú nagyot hajlik át, és a végén a kimászás a táblára sose megy könnyen. Trükkös kis fogások ,egyensúlyos nyúlások…hát igen, aki erős, az legyen okos is.Druszáék neki láttak Kindergarten nevezetű abszolút Misjás 7a+ cseppköves őrületnek. Fiúk sajnos nem tudták végig mozogni, de ezen mondjuk nem lepődtem meg. Nagyon összetett út és aki még nem mászott ilyen helyen,az nehezen láthatja át a fal struktúráját. Jelentsen a szó bármit isJ. Közben a kis Geri lenyomta Flashdancet 7c-ért…szép! Én se tétováztam: gyorsan megmásztam Durangot. Persze a tetején elkapott az eső a kis fogásokon…de nem cukormázból vagyok szerencsére.Az eső és a mászások miatt úgy éreztük,hogy mi bizony megérdemeljük a sört a faluban lévő kis mászós kocsmában. A meleg, a sör és az olyan alapvető komfort, mint az asztal és a szék/pad hamar elálmosított minket. Mind a négyen kipirultunk és talán kicsit be is csíptünk. A kellemes sörözgetés véget ért mikor Drusza koponyájában egy vadállatot találtunk. Igazi 5kilós kullancs szopogatta szürkeállományát. Fent a sziklán végrehajtottuk első agyműtétünket.

Hétfő lett. Pompás így kezdeni egy hetet. Mondjuk kicsit viszkettünk már…De ez hozzá tartozik az ilyen életformához. Bemelegítésnek másztam egy Gorenjski Snopsot 7a –pálinkás jó reggeltJ. Drusza ezt Flash-re mászta. Norbi és Máté is belemásztak és nagyon jól ment nekik. Nap végére meg is lett mind a kettőjüknek. Máténak ez a legnehezebb fokozatú útja, így végül ő lett a túra embereJ Taps! Drusza próbálta Pticja Perspektiva (Madár távlat) 7b utat. Nagyon szép, nagy nyúlásos, nagy fogásos 19 méteres út egy odúban végződik,ahol madár ürülék szag fogad téged,és tovább mászva 32méteres 8a+ ban találod magad. Pestiek előszeretettel próbálták ezt. Én a Giljotinán kezdtem el dolgozni. Szerencsére nem értem át két nagy fogást, ezért 2nagyon gonosz kis fogásból kellett megoldanom a kunszt utáni mozdulatokat. Több élvezet…Még este próbáltam rá egyet fejlámpával,de nem engedett fel magára. Közben a köd is megjött…Tiszta Horror filmes volt.

Március 15-e,kedd. Tökéletes reggeli után, kicsit korábban ráreppentünk a falra. Zia zsákomon a kokárdával próbáltam Giljotinát. Jól ment,de a kunszt után mindig zutty volt. Norbi megmászta Pecenica (sült) mindkét kötélhosszát, 6b+ 26méter.

Végül ez a túra is véget ért. Kaja,egy utolsó kétségbe esett próba,hogy megtaláljuk Drusza elveszett sörét a kocsiban,aztán pakolás. Mély szippantás a levegőből…oh te drága szikla…és irány haza. Útközben nemzeti ünnepre való tekintettel megpróbáltuk meghallgatni a Himnuszt kicsit máshogyan és kiderült az is,hogy Petőfi azért hallgatja a Petőfi Rádiót,mert szereti a RákenróltJ Nagyon zene!

Tanulság: Ne egyél krokodilt,pandát,koalát,struccot, ha szerinted mindennek csirke íze van. Egyél csirkét.

Továbbá a kekszen kívül most már az is b×zis, ha segítséget kérsz kikötni a csomódat, ha felhív egy barátod,és azt mondod neki épp rágondoltál,és fel akartad hívni,ha tangát hordasz fiú létedre(naná,hogy az!).

Zsolti voltam.Béke