2009. január 6., kedd

Újévi Romos Kastély látogatás...

(bocsi nem romos... Rumos)
(egyébként is offtopic, mert nem mászásról szól, de velünk kapcsolatos)


Már mikor csontszövettel körbevett neutron-GPSünkbe Szombathelyet célállomásként betáplálva robogtunk a szilveszteri buli felé, akkor megmerültünk Rumban. Ekkor az idő rövidsége miatt nem tudtunk megállni, de elterveztük, hogy visszafelé pár fényképpel gazdagítjuk magunkat.

Ígéret szépszó, meg ha fényképezünk úgy jó, meg úgy is ha nem, de akkor minimum köldökszöszt kell szedni jó sokat, mert abból nagyon puha párnát lehet csinálni, vagyis visszafelé Krisz igen piciket csapott a lovak közé, azok meg éppenhogy csak vonták a szekeret Rumban.
Első tervünk a "Rum-Kastély" feltérképezése és fényképezése volt, mely egy bőbeszédű tábla szerint a főúttól balra található. (Na jó, attól függ merről jössz. Rendezői bal.) Tehát menj előre öt métert, majd fordulj balra. Sorompóval lezárt terület. Kocsi leáll, ember kiszáll, innen gyalog megyünk tovább.
A rumi kastély igen romos állapotban, falak beomolva gaz benőve. Tetején nagy betűkkel hírdette egy cégértábla:

MEZŐGAZDASÁGI SZESZÜZEM

Úgy hallottam a "Rumkörnyéki Névtelen Alkoholisták Hosszú Fröccsök Éjszakáján" történt ostromuk következtében vált a hely ilyen lelakottá.
Gondoltuk csöppenhet nekünk is valami és újév első napján kutyaharapásunkat leápoljuk szőrével, így opálos tekintettől vezérelve nyomultunk egyre beljebb az ellenséges vonalak mögé.
Gondolatunkból apró pittyegések vezettek vissza minket a valós világ zord délutánjába, mely az alatt az 1 perc alatt amíg tudatosítottuk piciny agyunkban, hogy egy ipari kamerába nézünk bamba szemekkel, szirénazajba csapott át.
Ki az a hülye aki már kívülről is beriaszt egy ilyen szeszüzemet? Szállítás közben kilötykölik a drága nedüt és azt hiszik mi még a fűről is felnyalnánk? Nem értem az embereket. Ma sem rumozunk...
(Az a kép ugrik be amikor a blöffben a két hülye ki akarja rabolni a fogadóirodát, majd bezárják magukat és néznek nagy szemekkel a kamerába...)
Füttyögve lépkedtünk piciket elfelé, ami a kocsi környékén már sprintereket meghazudtoló rohanásba torkollott.
Gyorsulási versenyeket idéző égett gumiszagot hagyva magunk mögött távoztunk.

Így ha a Kastélyt nem is tudtuk megörökíteni, 1x megálltunk fényképezkedni, ezzel köszönve meg az Európai településnek a kedves vendéglátást.


Köszönjuk Rumnak!!!

(És gondolom azóta is szénné röhögik magukat a biztonságiak akik a 3 lepukkant srácot nézik az ipari kamera felvételén ahogy rongyolnak elfelé...)

8 megjegyzés:

  1. B@552átok meg következő parti nálam. na vajon ki voltam. rumot hozzatok

    VálaszTörlés
  2. PartiPéter kétszeresen alliterál, de szerintem PartiPószPompásPál aki-ami négyszeresen aliiterál... :-D

    VálaszTörlés
  3. Jogos...
    Egyébként gondoltam még a
    Márkói Csárda Tulajdonosára
    is ami 3szorosan nem alliterál.

    VálaszTörlés
  4. a négyszeres a helyes szerintem megint én. jah ui: 17e nekem nem jó falmászódiákolimpia

    VálaszTörlés
  5. Az alliteráció az, amikor, amolyan amorf almával alszunk az alagútban?

    10 a legjobb, szerintem!

    and Rew :)

    VálaszTörlés
  6. Sajnálhatjátok fiúk! A kastély gyönyörű a parkjával együtt, de ha Szombathely felöl érkeztek, akkor nem balra, hanem jobbra van. Mintegy 200m-re voltatok tőle. Ha legközelebb arra jártok ne hagyjátok ki!

    VálaszTörlés
  7. Azért van beriasztva kívülről is, mert szétloptak mindent, amint magára hagyták az épületet. Még a vasajtót is kivágták lángvágóval...Egyébként meg ne mászkáljatok ilyen helyeken ilyen szándékkal, olcsón megúsztátok.

    VálaszTörlés