Hvar

Föld. 7 milliárd ember otthona, s ennek csupán csak a fele az, aki felnéz az égre. Én viszont most, az álmomban még kisebb csoportba tarozom: Egyedüli emberként látom magam előtt bolygónkat az űrből. Átellenes oldalt a Nap süti, de a velem szembe lévő rész, egy vékony sarlót leszámítva, ahol pirkad, éjszaka az úr. Millió és millió fény pont ragyogja be a sötét oldalt, mígnem elmegy mindenhol az áram, és sűrű sötétség telepszik a városokra.

Alámerülök a sztratoszférának, és lesiklom az egyik ilyen beton rengetegbe. Felhőkarcoló előtt állok, és ahogy a tekintetemet emelem fel, keresve az épület tetejét a fekete égbolt alatt, azt veszem észre más-más korszakokban, rétegesen építeték fel, mintha több felhőkarcolót helyeztek volna egymásra. Aztán egyszercsak valahol a közepén találom magam. Apró párkányba kapaszkodom. Olyan élesen látom magam előtt mindent, mintha nappal lenne. Látom fogásom repedezetségét, ahogy keresem rajta a jobb részeket. Egy része letörik és amint utána nézek a lehuló törmeléknek, elfog a szédülés az alattam tátongó mélységtől.

„Mássz Zsolti, mássz!” Ösztönözz egy hang valahonnan, talán mindenhonnan.

-De ha leesek, akkor végem!

„Mindenbizonnyal! De most itt vagy, ebben a helyzetben. Másznod kell, feljutnod, túlélned! Vagy van jobb ötleted?”

-Mondjuk maradhatok itt is, úgy ahogy vagyok.

„Te tudod.” Mondta a titokzatos hang és magamra hagyott. Ki tudja mennyi idő telt el míg ott álltam egy helyben. Öt perc vagy fél óra? Esetleg ezer év? Néha életeken keresztül nem juttunk előrébb, tengünk-lengünk, és nem lépjük meg azt, amit már milliószor meg kellett volna. Mondom, akár sok életen keresztül is. Ez a gondolat különösképpen megnyugtat, sikerül magam rávennem, hogy elinduljak.

Elindulni nehéz, a többi már adja magát.

Ahogy halmozom magam alatt a métereket, a mozdulatok úgy lesznek letisztultak és könnyedek, szinte már élvezzem. Felérek a csúcsra. A város lustán terül el alattam, a horizonton fények pásztáznak.

 Új nap van virradóban.

Önmagamat meghazutólva gyorsan csaptam le az ébresztőt.

A telefon átrepül a szobán és landol a szanaszét heverő ruhákon, amiket még nem pakoltam el. Hiába, még mindig az utolsó pillanatra halasztok mindent.

Reggeli, fogmosás, csomagolás és mindeközben kapkodás. Rá- rá nézek az órára, mosolygok: az idő újra megállt.

Elkezdődött.

Százhalombattáról vonattal Kelenföldre, majd onnan Nagy-Kanizsára. Persze nem egyedül, hanem Captain Richarddal. Út közben sörözgetünk és hegedülünk, na meg szájharmonikázunk, utastársaink legnagyobb örömére. Hosszú az út Kanizsáig, de még hosszabb Andrisig Cliffbase-re, Horvátország egy elrejtett ékkövéhez.

Na és persze Andris erről mit sem sejt, az egész útunk egy kis meglepetés.

Annyira elmélyülünk a hangszerekben, észre se vesszük, hogy végálomáson vagyunk, így a kalauznak kell letesékelnie, ráadásul a csatlakozást is lekéstük. Hangszer a tokban, táska a háton és mi ismét úton vagyunk, az út szélén lájkoljuk az autósokat, kisebb-nagyobb sikerrel. Úgy gondolom az autósok nem igazán vágynak két nagy táskás, átázott stopposra.

-Csinálj úgy, mintha nem esne az eső- javasolja Ricsi kapitány és békésen üldögél a szallagkorláton. Szőrős arcát az égfelé fordítja, mintha csak a verőfényes napsütésben sütkérezne Santa Lucia fedélzetéről.

Ez azonban nem téveszt meg, mert látom, amit látok: Ricsi szakálából csöpög már az eső...

Egy fuvar, két fuvar, itt egy busz, ott egy séta, úgy tűnik igen jó tempóban haladunk célunk felé. Zágráb után haladunk két horváttal, akik nem beszélnek semmilyen nyelvet, csak a sajátjukat. Egyikük telefonját mutogatja, képernyőn angolul kérdezi hová tartunk. Mire nem jó a szövegfordító...?!

Azt válaszoljuk, hogy Split,de ők nem mennek addig, csak Károlyvárosig.

Vannak emberek, akik sose stoppoltak.

Vannak emberek, akiknek fingjuk sincs a stoppolásról.

Az utóbiba tartoznak ők is, így tettek ki minket az autópálya közepén. Nem voltak rossz emberek, sőt... Segítőkészen mutatták tovább az irányt, úgy képzelték gyalogosan használjuk majd az autópályát.

Mondanom sem kell igen rossz helyen voltunk, nem kellet sokat várnunk, hamar megjellent a rendőrkocsi is. Ablakból előtűnik egy disznófejű rendőr, és kollégája: nagydarab, kigyúrt kopasz napszeműveges forma, aki egy pici grimaszt sem engedett meg magának. Meredten és mozdulatlanuk bámul ránk, komolyan elgondolkodunk, lehet csak egy bábu volna?

Miután elzavartak minket városba vetettük magunkat, Ricsi irányít, úgy vettem észre felvan csavarva az összes érzéke. Úgy hat kilóméter múlva találunk is egy vasútálomást. Dölöngélő falak, lepukkant környék, pont ideális számunkra, így elővettük hangszereinket és megvártuk a Splitbe induló vonatot.

Másnap reggel érkezünk Splitbe, városnézésre nem sok időnk van szinte azonnal indul a komp Hvar szigetre. Reggeli, kávé és cigi, majd figyeljük amint beúszik a hajó óriás a mólónkra. Autósok közt szalonozva felszállunk, és a legfelső, nyított részre (azt hiszem a tatfedélzetre) igyekszünk, onnan élvezzük a több mint két órás hajó utat.

Stari Grad. Apró kikötő város. Fehérre vakolt házfalak, vörös cserepes tetők. Messziről még a templom torony is látszik, ahogy elhúzzunk újdonsült fuvarunkkal. Négy stoppal –többek közt egy kabrióval is- érkezünk meg Sv. Nedjelja-ba. Látkép igencsak átalakult, mióta elindultunk Battáról: Iszonyú emelkedők, és szerpentin hajtű kanyarokkal. Keskeny útcák, titkos ösvények, 45 fokos szőlőföldek. És mindenütt csak tenger és szikla. Nem rossz azé!

Beletelik kis időbe, mire megtaláljuk a Cliffbase-t. Csendben lopakodunk a számunkra ismeretlen terepen. Az a tervünk, becserkészük Andrist, és hegedűvel hívjuk fel magunkra a figyelmét. Lépést-lépésre, kanyart- kanyarra hagyunk el mígnem egy ház előteréhez érünk. Nem tudjuk hol vagyunk, de minden kételyünk szertefoszlik, mikor Andrist megpillantjuk a függőágyban szunyokálni. Tökéletes. Odaállunk közvetlen mellé és finoman megvonom a hegedű húrjait. Semmi. Mélyebben alszik, mit azt hittük. Ricsi ösztönözz, ne fogjam vissza magamban a Vivaldit, gyerünk, kezdjek el játszani!

Belecsapok hát, és egy rettenetes melódiát játszom. Madarak csivitelve szálnak szanaszét. Andris megmozdul és ránk emeli a tekintetét. Úgy gondolom, kevés értelmetlenebb képpel találkozhat az ember ébredés után. Akár lehettünk volna zongorázó zsiráfok is, Andris nem bírta a valósággal azonosítani a látottakat. Azt hitte, hogy vicceset álmodik. Miután félperc múlva se tünnik el ez az abszurdum, az agy elkezd hozzászokni: Lehet még is ez a való?

Hatalmas örömködés kerekedik, kurjongatásra rohannak oda a többiek. Bázison három önkéntes dolgozik Andris mellett: Liz Amerikából, Jordie Spanyolországból és Gion Franciaországból.

 Megérkeztünk.

Hamar beleszokunk környezetünkbe. Már a második nap után azt se tudjuk milyen nap van, hány napja vagyunk itt. Nappal, mikkor még erősen süt a nap kajakozunk, vagy deep water solozunk a 300 méter széles és 60 méter magas falon. Búvárkodunk, tenger fölött hevederezünk... Jó nagy játszóteret találtunk. Ricsi folyamatosan mozgásban van go-proval a fején. Gyártja videókat Jordiank, aki hat éves világ körüli úton van motorjával. Este felé, mikor a nap már nem tűz a falra, beűlőt húzunk és felfelé is mászunk. Van néhány 44méteres sport út, igazán élvezetes ilyen hosszan mászni, nem beszélve a formákról, amit a tenger alakított gondosan és előre látóan a mászóknak. Pár napra a megérkezésünkre megérkezik Lidi és Gergely Gergő páros, Tomi a profi fotós és Geriszon, aki mostantól kezdve itt él. A kis rohadék...

Egyszerűen nem bírok betelni a látvánnyal. Úgy érzem szárnyalok, lebegek, úszok és bukfencezek, de semmi képen sem állok két lábbal a talajon. Hogy lehet valami ilyen szép? Hogy lehet valami ilyen jó és izgalmas?

Tenger fölött csimpaszkodom, egyszerűen nem merek beugrani. Nem a zuhanástól félek, nem a becsapodástól, egyszerűen csak az a pillanat öl meg, amikor elindítom a mozdulatot. Túl spirázom a dolgot, mondják a többiek. Ne gondolkodj, csak csináld. Azt hiszem igazuk van, mégis valamiért mélyen leások magamban, próbálom megérteni ennek a félelemnek az okát és miértjét. Mikró a makróban. Úgy gondolom bízok önmagamban. Bízok másokban, és bízok valami felsőbb dologban, amit mindig máshogy nevezek, attól függően kivel beszélek. Bízok a tenger mélységében, bízok a testemben, remélem nem bánja, hogy ezt teszem vele...

De akkor miért nem ugrok? Miért nem cselekszem? Elhiszem, hogy vigyáznak rám, de ez nem valami könnyebb út? Nem azért hiszek, mert így minden megpróbáltatást valami, vagy valaki másra  szeretném hárítani? Nézem, ahogy alattam a tenger hömpölyög és fáradhatatlanul faragja a sziklát, ki tudja ezer év múlva azok fogások lesznek. A tenger dübörög, nagy zajjal vágódik a sziklának. Szeretném túl harsogni, beleüvölteni az éterbe, hogy szeretlek világ.

Ez szép és jó, gondolom, de mióta is állok itt? Öt perce vagy fél órája? Esetleg ezer éve? Ember! Dolgod van, csekedj!

Este a csillagokat bámulom, azt hiszem mindenki alszik, de az is lehet, ez nem így van és ők is azt teszik amit én. Jól esik egy kis magány, egy kis csend. A szél elállt. A Hold tökéletes ezüsthídat fest a tenger mozdulatlan tükrére, akár át is sétálhatnék Vis szigetre. Csillagok és galaxisok milliói ragyognak fölöttem. Alig látható fehér sávot látok végig húzodni az égboltón, olyan mintha valami köd lenne, vagy felhő. Természetesen nem az, hanem a Tejútrendszer lapos lencséjének egy része.

Azon gondolkodom jó ez-e, amit csinálok? Hasznos? Elősegítek vele valamit? Nem tudom a választ, de az biztos, hogy fene jól érzem magam!

Békesség

Zsolti

III. Batta Boulder Kupa - Ahogy Én láttam

Hello mindenki!

Véget ért a III. Batta Boulder Kupa!

Nagyon büszke vagyok a "csapatomra". A barátaimra akik segítettek, a megszervezésben, az utak építésében, a lebonyolításban...

Ha jól tudom magyar versenyen nem volt még 118 nevező. :)
Jó volt látni, ahogy csapattátok, remélem a Bejgli Kupára legalább 150-en eljöttök.

Make love not war!
Work less climb more!
Peace,Love and Rock&Roll

Krisz :)

Versenyeredmények:

Nyílt férfi:
Farkas Tamás
Burucs Bálint
Balogh Zsolt
Gyenes Balázs
Király András
Róth Barnabás
Csanádi Bence
Kovács Gergely
Zengő Márk
Payer Kornél
Nagy Gergő
Simon Gergely
Barcsay Gergő
Matusz Richárd
Molnár Gergely
Strommer Soma
Balogh Axel
Rádai Gergely
Schmidt Zsolt
Bajusz Balázs
Bubb Ferenc
Németh Rudolf
Kovács Tamás
Oláh Attila
Szuhai Viktor
Dudás Máté
Erbits Gergely
Duksa Kovács József
Harcsa Pintér Bálint
Hotváth Gábor
Androvics Zoltán
Erdélyi Balázs
Ipach Marcell
Zsákai Balázs
Budai Gábor
Strommer László
Tóbiás Pál
Holló Gergely
Kothencz Attila
Juhász Mátyás
Zsákai Róbert
Mach András
Mozgai Péter
Hortobágyi Gábor
Kaplár Bence
Szemes Gábor
Baloglh Imre
Lengyel Csaba
Varga Zsolt

Nyílt Női:

Kucsera Lenke

Horváth Laura

Krizsán Veronika

Király Nóra

Soukup Ágnes

Buczkó Beáta

Imrei Kata

Tóth Anita

Csincsi

Kalocsai Dorottya

Kis Alexandra

Markó Vivien

Kádár Noncsi

Kovács Gitta

Ifi B Férfi:

Strommer Soma

Stark Dénes

Androvics Zoltán

Bakucz Jonatán

Herendi Ábel

Tomcsányi Áron

Ifi B Női:

Kis Alexandra

Kalmár Sára

Varga Petra

Ifi A Férfi:

Hegedűs Balázs

Simon Gergely

Király Attila

Kézér Domonkos

Szaniszló László

Laász Milán 

Füredi Márk

Ifi A Női:

Horváth Laura

Kiss Viktória

Ripszám Emese

Tőkés Borbála

Junior Férfi:

Király András

Dudás Máté

Harcsa Pintér Bálint

Háber Balázs

Bratkovics Richárd

Zimmer Walter

Junior Női:

Timbusz Adrienn

Kalocsai Dorottya

Szaniszló Nikolett

Jordáki Nikolett

Senior:

Bubb Ferenc

Kovács Tamás

Oláh Attila

Strommer László

Lengyel Csaba

Mach András

Mini Fiú:

Radics Attila Zsombor

Tóth Vince

Mini Lány:

Weisz Zsófia Dalma

Gyerek Fiú:

Harcsa Pintér András

 Tóth Zsiga

Oláh Gergely

Schultz Benjamin

Tóth Gergő

Baksa Milán

Gyerek Lány:

Bánfalvi Fanny

Riesing Eszter

Rubint Blanka

Laczkó Mirjam Virág

Surányi Petra

Barna Valéria

Nyerges Anna

Serdülő Fiú:

Szabó Bence

Fürher Dávid

Utasi Zalán

Horváth Marcell

Serdülő Lány:

Molnár Eszter

Kóródi Réka

Schultz Viktória

Zsolti Tolla

A Pálya foglyai

Nagyon megörültem, mikor Pad Marian és párja, Szabi elhívtak Olaszországba mászni. Végre mással is osztozhatok élményeimben és nem elveszetten tengődök a Dolomitok lábai előtt. Még akkor is boldog voltam, mikor Olaszország helyett Horvát-, majd Szlovénia lett: kiszabadulhatok börtönömből, a beton és műfal szorító fogságából és jól ismert, mégis rég látott tájon nyugtathatom megfáradt szemeimet. Ráadásul sikerült az autót is megtölteni, csatlakozott hozzánk Edina és Andris is.

Indulás napjához közeledvén már formáltam magamba a beszámoló egyes részeit, amit szerettem volna elmondani, csak úgy bárkinek. Na igen, így jár, ki előre iszik a medve bőrére, mehetett az egész a kukába... Sebaj.

Bevallom őszintén, még mindig nem nézek időjárás-jelentést. Csak annyit láttam az egészből, a tél lassan átcsúszik tavaszba, a fák néhol rügyeznek. Bár még elfagynak, mégis ők a tavasz előhírnökei, és oly jól esik a szemnek a változatos szín, a téli fakóság után. Nyugodtan hajtottam hát este álomra fejem, minden tökéletesen megy magától.

- Ítéletidő van oda kinn! – mondja reggel Zsika, majd beveti magát a ládájába, ahol a túlélő-felszereléseit tartja. Hálózsákok, pokrócok repkednek szanaszét. Valahol az alján meg is találja, amit keres, a Greenpeace-es esőálló poncsóját. – Ez majd megvéd! – kétkedve veszem át, a lépcsőházat alapjaiban rengeti az orkán erejű szél...

Hamarosan megérkezik a fuvar is, itt az ideje, hogy induljak. Eső, szél és hó folyamat ostromolják a pözsót, de kit érdekkel, ha Szlovéniában napsütés vár minket... Legalábbis ezt remélem, bár egyre jobban kételkedem mindebben. Látótávolság minimalizálódik, ha tíz méterre ellátunk, örülünk, de nem ritka az olyan szakasz, amikor a kocsi orrát se látjuk. Az egyik ilyen hirtelen jött hóátfúvásban nem kis meglepetés ér minket, mikor előttünk a semmiből egy szürke kocsi jelenik meg. Csőlátás üzemmód azonnal bekapcsolódik, idő lelassul, szinte áll. Szabi, a sofőr fékez, majd balra rántja a kormányt. Ki-ki megfeszül vagy elengedi izmait, én Edinába karolok, talán még sikítok is - mindenesetre örülök, hogy nem készült rólam pillanatkép, nem lennék rá büszke. Azonban bárhogy is próbáljuk, szemünket takarva, képzeletbeli féket taposva - az ütközés elkerülhetetlen. Furcsa látvány, mikor az autó borítása fröccsen szanaszét, miközben az autó fékezhetetlenül csúszik az autópálya balszéle felén rostokoló, jókora oszlop felé. Villámgyors manőver következik, amit akkor nem is fogunk fel és máris a három méter széles, füves leállósávon találjuk magunkat.

- Hogy úsztuk meg ennyivel? - kérdezzük később, mire Szabi csak ennyit felel: Az egyetemen elcsesztem félévet Collin McRay Rally-val...

Miután kikászálódtunk és meggyőződtünk mindenki sértetlenségéről, úgy döntünk, betérünk egy kávézóba elintézni a papír munkákat, majd amikor mindezzel végzünk, felmerül a kérdés: merre tovább? Karambol ide vagy oda, mi mászni akarunk – nem hiába mondják, a mászás függőséget okoz. Azonban senki se meri megkockáztatni a magabiztos kijelentést, miszerint fizetés és távozás után rögtön a sziklák felé vesszük az irányt! Ehelyett Nagykanizsa felé indulunk, hogy egy szaki mondja ki a végítéletet.

- Bárcsak itt lenne Krisz, az autók védőszentje, a bajba kerültek megmentője, a muon-katalizálta hideg fúziós Opelek szakértője! – szakad fel valamelyikünkből a gyászos panasz, és jogos a kérdés... Hol vagy Krisz?

Nem jutunk messzire, mivel a pözsó komputerje pár kilométer után hibát jelez. Hogy milyet, azt nem tudjuk, csak a szerviz állapíthatja meg. Nincs mese, meg kell állni, még mielőtt nagyobb slamasztikába kerülünk. Telefonálunk, mint az örültek, kibúvókat keresünk. Nem sokára akad is, Szabi teszi le készülékét elégedett mosollyal.

- Ki volt az? – kérdezi Marian.

- Tréleres Gabi.

- Tréleres Gabi?

- Így mutatkozott be. Azt mondta, úton van és hoz nekünk csereautót, amivel hazamehetünk.

- Vagy Szlovéniába... - vetem közbe, és hamarosan csak úgy sziporkáznak az ötletek, mi-mindenre lehet használni más autóját. Aztán eszünk egy kicsit, és barkobázunk, aminek rendszeresen a hó, szél, jegesmedve és effélék a megfejtései. Ismét eszünk és láss csodát, el is telt röpke négy óra, észre sem lehetett venni. Ekkor újra csörög a telefon, Tréleres Gabi az. Szívfájdító hírt közöl velünk: tömeges baleset zárja el az útját. Szerencsétlen tűzoltók alig férnek a roncsokhoz. Nem valószínű, hogy elér hozzánk, pedig szívesen megismertük volna. Nincs mese magunkra maradtunk, nem tehettünk mást, nekivágunk az immár sarkvidékké vált autópályának. A látótávolság, ha lehet még rosszabb, így óránként harminc kilométerre csökkentjük a sebességünket.

Fonyód után ismét lelassul minden, utolérjük a dugót. Eltelik egy óra, aztán még egy, az autó mozdulatlanul áll a többivel együtt. Barkobázunk, eszünk, kiszállunk átmozgatni elgémberedett végtagjainkat, de a jeges szél eszeveszettül megtépáz és visszavonulásra késztet minket az autóba, ahol oly lassan telnek a percek, mintha csak a nyárra várnánk. Filmet nézünk és rimánkodunk, de nem történik semmi. Számomra akkor válik csak igazán komollyá a helyzet, mikor a rádióban megszólal Csonka Pici rég elfeledett száma, a Ding-Ding-Dong... „Nem akarok erre a számra meghalni!” Jut eszembe ez a mondat a Zuhanás a csendbe című filmből.

Siófoknál leterelnek minket a pályáról. Addigra országszerte nyitják ki az iskolákat, könyvtárakat, hogy védelmül szolgáljon az úton rekedteknek. Civilek fogadnak be vadidegeneket, az egész ország dolgozik azon, hogy ne maradjon senki se fedél nélkül... sajnos mindenkin nem lehet segíteni.

Sors iróniájára Andris mutat rá, mikor a nyaralóövezet mentén döcögünk végig:

- Ott a nyaralónk, ahol meghúzhatnánk magunkat... csak a kulcs nincs nálam. – Ezért kénytelenek leszünk felkeresni a Baross Gábor Szakközép- és Szakiskolát. Nem mi vagyunk az elsők, parkoló helyet alig találunk, pedig a következő melegedő sincs olyan messze. Portás Tibor megértő, azonnal elszállásol minket a női öltöző padlójára fektetett szivacsokon. Csajok lefekszenek az egyikre, mi még egy kicsit ébren vagyunk és beszélgetünk. Hajnal kettő felé jár, és emberek még mindig érkeznek: idős házaspár lép be az aulába csonttá fagyva, átkozottul éreznénk magunkat, ha a kemény padlón aludnának, mi meg a szivacson. Helyünket átadva a tornaterem padjain éjszakázunk.

Másnap nehezen kelek fel. Rosszul aludtam az éjjel, azt álmodtam, egy szupercella ragadt el... bolhából elefánt: tudattalanom szereti a túlzásokat. Összepakolunk, és ezer hálát rebesgetve elköszönünk.

A szél mit sem változott, ugyanúgy süvít és zúg. Valamiért nagyon haragos ránk, emberekre, bárcsak tudnánk miért? Elindulunk, de nem haza, az még lehetetlen lenne... Hihetetlen, valaki több mint húsz órája rostokol egyhelyben. Utunk a város széléig tart, Andrisék nyaralójáig. Még reggel, míg aludtunk sikerült lebeszélni a kertésszel egy találkozót, aki pótkulccsal kinyitotta előttünk a hangulatos nyárilak ajtaját. Jól befűtöttünk és bereggeliztünk, majd állampolgári kötelességeinket próbáltuk teljesíteni az utakon, és itt eljutottam a tanulsághoz.

Elmúlt néhány órában sokszor megpróbáltuk levonni a konklúziót: mindig legyen nálad a nyaraló kulcs. Hóviharban lassan hajts, vagy egyáltalán ne, és főleg ne mászni... satöbbi. Ezek a fizikai következtetések, de nem bírom komolyan venni, hiszen ezek mind apró dolgok és ha nem ezeken akadunk el, akkor talán máson. Mindenre nem gondolhat az ember, bármennyire is felkészült. Akkor mégis mi értelme volt ennek, mit tanultam ebből? Mert valamit mindig tanulok, ha kell többször is felpofoz az élet, csakhogy észrevegyem magam. Úgy gondolom, ezzel mindenki így van.

Sokszor nincs képességünk adni és ajándékozni, ha egy hajléktalan pénzt kér tőlünk, úgy gondoljuk tíz forintot nem ér, noha a barátainknak és családunknak sokszor felajánljuk segítségünket. Ez mégis egyfajta üzletnek számít: cserébe megbecsülést, szeretetet várunk. Pedig a szeretet ingyen van, forrása kiapadhatatlan, a becsület meg szart se ér, még egy hóviharban sem lehet felhasználni.

És a szeretet? Azzal mit kezdesz? Vannak, akik azt mondják, az élet értelme a szeretet, és én hiszek nekik. Az elmúlt hétvégén, úgy vélem sok embert rá késztetett az idő, hogy önzetlenül szeressen. Még sose tapasztaltam ilyen fokú szolidaritást, ami az emberekben volt. Sokan nem kaptak érte pénzt, sem oklevelet, mégis időt, energiát, komfortot és anyagiakat fordítottak rá, hogy valaki vadidegennek (nem ritkán többnek) segítsenek.

Ez szép és jó, de nem én lennék, ha nem a „félig üres, félig tele pohár” szemszöggel vizslatnám mindezt:

Valóban szükséges ehhez egy katasztrófa?

Békesség

Zsolti

Zsolti tolla

(J)Új év!

Túl vagyunk egy igen kemény éven. Éjfél előtt pár perccel (amennyire még tudtam) végig gondoltam mi minden történt, meghatározó pillanatok, amik barátaimmal, családommal és ez által velem is történt. Mindig okozott valami fejfájást. Sebeinket nyalogatva gyógyírt kerestünk, és ha nem is találtunk, az idő mindig nagy segítségnek tudható be. Az ember előbb-utóbb „kipisili”, ahogy ezt a kollégám is megfogalmazta.

Sírtunk, nevettünk aztán megint sírtunk, de legvégén mindig nevetés maradt meg, ahogy a visszaszámlálásnál is elkapott egy „belső nevető görcs”, ahogy a múlton mélázok, rágom és forgatom számban az emlékeket, és azon töprengek savanyú ízt érzek, vagy édeset? Megtörténtet elengedtem, a gombócot lenyeltem és másnap reggel tiszta lappal indulhattam: adtam magamnak és a világnak még egy esélyt.

Január 5-én Bakonyoszlop felé vesszük az irányt. Hőmérséklet tél ellenére is 7-9 celsius fok pluszban. Ez a felmelegedés erős szelet is hozott magával, őrült módjára ostromolta Drusza Toyotáját, szerencsére a napi hatezerhétszáztizenkettő húzodszkodásnak, meg se érzi sofőrünk mindezt. Hangszórókból a „Yo nigga!” helyett kivételesen a Kerekes Mini és a Pánsíposok zenél, az utazó közönség meg lázasan tanakodik , mi is ez?

Merre is kell menni? Ne foglalkozz ezzel, most csak figyeld a tájat...

Dombokra fel- s le az egész olyan, mint egy tágas hullámvasút, ameddig a szemem ellát ezek a formagazdag buckák üdvözölnek minket, mint régi barátok. Az ég segítségére siet és a horizont fölött hatalmas felhő-fregattok cirádáznak átúszva fejünk felett és a Nap előtt. Villanypóznán őrszem figyeli utunk, elrugaszkodik, mélybe veti magát, a föld fölött pár centire kinyitja szárnyait és elrepül szemünk elől.

Bakonyoszlop szokásához híven falusi csendességbe burkolózott, út szélén csak Marika néni lézeng hátra tett kézzel, örök mosollyal a szája szegletén. Sárga templomnál balra a dízájnos lila kerítések mentén a temetőn is túl, ahol a sírásó is túr, a szántóföld végében parkoltunk le. Távolban az erdősségben a cseszneki vár tűnik ki a fák közül.

Brrrr...rázkodom össze, mikor kiszállok az autóból. Cudar egy idő van a szélben

-Zsolti vacog és fázik, kesztyűt húz, úgy nótázik!- Barni ha megszólalt, azt mindig rímben tette, akárcsak Romhányi, bár rímhányó helyet csak a sárhányó becenevet kaphatta meg, de erről később, előbb még bevetjük magunkat a rengetegbe.

Kiapadt patak mederben gázolunk a mély avarban. Lábunk alatt a száraz levelek zörögnek, susognak rajtunk kívül úgy tűnik egy teremtett lélek sem tartózkodik Ördög-árokban. Alig teszünk meg néhány métert máris mászható kövek bontakoznak ki a domboldalból. Blitzkrieg Bop áthajló tömbjénél állunk meg először. A fal vizes és mászhatatlannak tűnik. Innen két irányba ismerem a mászó szektorokat, ezért a harmadik, ismeretlen irányt választom. 

Döntésemben nem csalódom cseppet sem. Lassan kezd kirajzolódni Ördög-árok teljes képe. Boulderek sokaságát fedeztem fel, és a jó ég tudja csak mennyi van még. Már előre látom, nyáron visszatérek ide pár napra.

Mikor visszatalálok a többiekhez, úgy döntünk folytatjuk az utunkat a mederben a hátsó boulderek és a köteles utak világába. Legutóljára nyáron jártam itt és akkor Hugival úgy döntöttünk kint töltünk egy éjszakát, majd másnap stoppal indultunk haza. Emlékszem akkor négy zsák szemetet szedtünk össze. Turisták jártak- keltek a mocsokban, megbotránkozva „Ki az a barom aki, ide szemetel?” Nem is sejtve azt, nem az az igazi barom, aki itt szórja szét sörös dobozait, chipses zacskóit és csokis papírjait, hanem akinek szemet szúr mindez és nem tesz még sem semmit. „Nem az én szemetem” „Nem én dobtam el” és a kedvencem, amikor a szélhordta szemétbe rúgunk bele, tudomást se véve róla...zombi invázíó nem a Té-vírus elterjedésével, hanem érzéketlenségünkkel kezdődik. Lehet nem a Te szemeted, de a Te környezeted! Óvd: csak kölcsönbe kaptad!

Most viszont kellemesebb kép fogadott minket. Erdőnek ezen a részén nem láttam szemetet, sőt találtunk egy száraz tömböt, amin elbohóckodhattunk. Hideg ellenére hamar rámelegszünk a mozgásra, vagy csak úgy csinálunk és nem játszuk el hamar hiszti-kártyáinkat. Ezt jól is tettük, később nagy szükségünk volt mikor elsüllyedtünk...

Erdő és szikla... el se hiszitek mennyire hiányzott. A puszta kő tapintása megigéz, feledteti a városi élet minden búját. Fák ágai hajlanak, nyikorognak: kósza szél szalad, leveleket táncoltat a levegőben, bebújik minden zeg-zúgba...és közben fütyül! Ez Földünk zenéje, hangszeren eljátszani nem lehet.

Délutánra az eső is megérkezik. Áthajlások alá húzodunk, és előkerülnek a táskákból a kincsek: két és fél dekás sörök... Ez az életkép kísértetiesen hasonlít a 2008-as fontainebleau-i túránkhoz. Fél óra elteltével az eső alább hagy, így elindulunk az autóhoz. Élvezem a könnyű gyaloglást, és hogy rajtam kívül mindenki elesik a sárban. Úgy néz ki, én tisztán megúszom ezt a történetet...Hogy én mekkorát tévedtem!

-Ajajj, fiúk azt hiszem szállhatunk ki- mondta Noncsi hazafelé út első három perce után. Aki járt már itt az tudja, van egy leszakadt rész, amit kikerülve a szántóföldön teszünk meg. Az eső ellenére is ezt a verziót választottuk. Toyota siklott-csúszott a sárban, majd egyszer csak megállt és beragadt. Kiszálltunk és neki láttunk közel órás dagonyázáshoz. Sár fröccskölt jobbra, s balra. Sár hullott az égből. Sár volt a kocsi tetején a számban és a gatyámban, és iszap birkózásunk közepette sem tudtunk szabadulni attól a gondolattól, mi lesz ha valaki a faluból észrevesz minket, városiakat, amint széthányjuk a szántóföldet. Lehet ugaron hagyták, hogy pihenjen, de mi még is meggyalázzuk azt. Szerencsére észrevétlenül –amennyire egy másféltonnás sárgombóc maradhat észrevétlen- kijutottunk és megsem álltunk az érdi autómosóig.

Békesség

Zsolti

2012-es Országos Bajnokság Végeredmény

Hello mindenki!

Megkaptam az országos bajnokság végeredményét! Lett egy pár meglepő eredmény, mégpedig:

Boulder:

Fiú Junior: 4. Nagy Gábor Tamás

Fiú Ifjúsági A : 4. Dudás Máté

                       6. Bratkovics Richárd

Fiú Ifjúsági B: 5. Kalocsai Péter

                      7. Hubik Bence

Férfi Nyílt: 12. Balogh Zsolt

                 14. Róth Barnabás

                 17. Dudás Máté

                 17. Varga Krisztián

Ezúton is gratulálok az egész éves helytállásért!

Krisz :)

Versenyeredmények!!!

Halihó végre itt a várva várt verseny eredményei!


Nyílt Férfi:
Farkas Tamás Gerecse SE
Komjáti Zoltán Gerecse SE
Balogh Axel Gecko
Burucs Bálint Gi Klub
Ízer Bálint BHSK
Nagy Ferdinánd Gerecse SE
Kerényi Barna Gerecse SE
Zengő Márk
Páyer Kornél
Smidt Zsolt Meteora
Martincsák István Gerecse SE
Travis Gerecse SE
Scharnitzky Árpád
Benke Balázs Gerecse SE
Gaál Zsolt ujjerő
Vörös Tamás Ujjerő
Dudás Mátlé BXSC
Tóta Ádám
Bodó Máté Ujjerő
Zsigmond Árpád
Borbély Gábor BHSK
Beke Barnabás
Vajóczki Gábor Rotpunkt
Agócs Tamás Zoltán Ujjerő
Smidt Tamás Meteora
Nagy Gábor Tamás BXSC
Percsi Andris BXSC
Fábián Levente Gerecse SE
Arató Róbert Ujjerő
Habetler Gábor ujjerő
Axt Dávid
Renner Norbert
Tőke Ádám BXSC
Németh City András BXSC
Tóth Viktor BXSC
Papp Márton Simon
Abonyi Gábor
Pósz Pál József SHSE
Bódi Gergely Gergő BXSC
Zsákai Róbert Gecko
Flaska Péter Ujjerő
Koszta Péter
Kulcsár Gábor A legjobb
Nagy Gergő BXSC
Szabó Balázs


Nyílt Női

Szabó Zsuzsa
Hercegh Janka
Klincsek Krisztina Ujjerő
Soukup Ágnes Ujjerő
Szűcs Dominika Ujjerő
Meilinger Noémi VSE
Kádár Noémi BXSC
Kalocsai Dorottya BXSC
Zsika BXSC
Szűcs Gabriella Gerecse


Kezdő Férfi

Bratkovich Richárd BXSC
Kalocsai Péter BXSC
Matusz Richárd BXSC
 
Háber Balázs
Ipach Marcell
Németh Rudolf
Klinghammer Zoltán
Groholy Máté Sopiane Hegyisport Egyesület
Romhányi Ádám Rotpunkt
Herendi Ábel BXSC
Holló Gergő BXSC
Kaplár Bence BXSC
Vakán Attila RedRock
Kézér Domonkos BXSC
Zimmer Walter BXSC
Vajóczki Gergő Rotpunkt
Füredi Márk RedRock
Tánczos Tamás BXSC
Varga Dániel SHSE
Marton Gábor Tamás
Wunderlich Balázs RedRock
Zeke Zsolt RedRock


Kezdő Női

Berecz Anna ujjerő
Nagy Mónika Ujjerő
Berecz Katalin ujjerő
Sápi Boglárka
Markó Vivien BXSC
Marton Nikolett
Mandity Andrea SHSE
Ripszám Emese BXSC
Krivarics Dóri Krea túra HTE
Kucselata Renáta BXSC
Mészáros Anna BXSC
Laknerfy Eszter BXSC


Gyerek Fiú

Szabó Bence BXSC
Dócs Tamás BXSC
Mészáros Dezső BXSC
Füredi Bence RedRock
Radics Attila Klébi
Fuksz Bence BXSC


Gyerek Lány

Laczkó Mirjam Virág BXSC
Mezősi Vanda RedRock
Molnár Szilvia RedRock
Varga Petra RedRock
Vitéz Anna RedRock
Pálmai Lilla RedRock
Vitéz Katalin RedRock


Senior

Tőke Gyula BXSC
Csutorás Gergely Rotpunkt
Csabi Papa BXSC
Lénárd Béla Rotpunkt
Ágh András Rotpunkt
Mojzes Levente Rotpunkt


Senioria

Lénárd Henrietta Rotpunkt
Willy Katalin BXSC