Allium Ursinum

Fokozza az étvágyat és az emésztőrendszer működését. Vérnyomáscsökkentő és vérzsír csökkentő hatása ismert, C-vitamin tartalmának köszönhetően pedig javítja a szervezet ellenálló-képességét. Igen, ez a medvehagyma -népies nevén Sási-hagyma-, ami kora tavasszal zöldbe öltözteti Kis-Gerecsét. Már az autóban ülve, zötykölődve a földúton is éreztük jellegzetes fokhagymához hasonlítható illatát. Parkolóban érkezve meg se lepődtem, hogy alig van hely. Ilyenkor nagyon sok turista van, kik próbálják megtömni szatyraikat medvehagymákkal. Szerencsére egy idősekből álló csoport éppen készültek kiállni,és így Gergely Gergőnek sikerült beállni a sárga csodával. Ladában ott ült még Lidi, Zsika és én. A tizennégy karátos autót Balta vezette és vele volt még Dodó és Huggi is. Heten,mint a gonoszok.

Az erdő mélyére hatolva egyre intenzívebben hatott a szememre a nagy zöld tenger. Út közben néha-néha leszakajtottam egy-egy levélkét és azt rágcsáltam. Nem siettem felfelé. Próbáltam nyugodt maradni, és végig mérni mi-minden változott tavaly óta. 1-2 fa kidőlt, néhány kő eltűnt. Elmúlás és változás.

Fent a sziklánál irdatlan nagy erejű szél fújt. Noncsinak nem is tudtam volna kisállatkát haza vinni,mert amelyik nem bújt el idejében azt biztos,hogy elvitte az orkán egy melegebb éghajlatra. Tudom írtam már,hogy szeretem a szelet, de ez nekem is sok volt néha. Viszont ennek is meg volt az előnye. A sziklák csont szárazak. Éreztem,hogy kezd alul maradni a higgadtságom, és kezd felszínre törni a jól ismert mamindentmegmászok érzés. Nem is áltattam magam, gyorsan beöltöztünk Zsikával,és harcba indultunk. Zsika a nagy favoritját választotta a Kölykök kedvencét. Jól biztosított peremes út, ami jó választásnak tűnt év első gerecsés mászásához. Én is ezen a falon melegítettem és egy könnyű,de annál szebb repedést választottam. Dodó,Huggi,és GG keresztül-kasul megmászta ezt a falat.

Miután bemelegedtünk ránéztünk a nehezebb utakra is. Gergő a Cara-t nézte és az ő elmondása szerint,nagyon élvezte az utat, de a tetején viszont rendesen benne volt a para. Hát igen…azt hiszem, tudom miért… Én a régi nagy kedvencemet próbáltam a Masters of the snottingot. Mászás igen furcsa,mert nem éreztem fáradtságot,se félelmet, de a bőröm sajnos nem igazán akart tapadni. Talán a hideg…nem tudom,de úgy csúszkáltam le mindenről, mint Krisztáék házavató buliján a sör a torkomon… Tehát másztam,másztam és persze repkedtem lefelé,mert hát ha nem tart a kéz akkor ez történik az emberrel. Ez egy ilyen sport. És én mocskosul élveztem. :)

Gergő és a Cara

Ne aggódj, Gergő! Végig biztonságban voltál!

Ebéd szünetet a Napos-udvarban tartottuk. Oda felé menet az ösvényen megakadt 30centi vastag lehullott levelekben leltük meg egyszerű örömünket. Élveztük,hogy szétrugdoshatjuk,ugrálhatunk és birkózhatunk benne és még se szól ránk a gondnok. Lent a sziklánál bohóckodtunk egy kicsit,és Huggi meg Dodó másztak néhány szép kis utat. Sajnos ezeknek se a nevét, se nehézségét nem tudom.

" Segítség! Fogd meg a kezem..."

Amikor végeztünk lent még egyszer ránéztem a Snottingra és utána az Ekekére. Egyik se sikerült beleülés nélkül megoldani,de az Ekeke nevezetű él,mint mindig most is nagyon bejött. Nagyon szép egyensúlyos él mászás igazi Zen Guy-oknak. Később Zsikának felvittem a kötelet egyik régi projektjén. Sajnos neve nincs,de Zsika azt a nevet adta volna neki,hogy Zsika…Kigondolta volna. Sajnos ezt a kis izgi utat „elrontották” egy plusz nittel, így könnyebben mentem fel, mint valaha. Közben Baltáék elindultak vissza az autóhoz, mert lassan indulni akartak. Még utolsónak másztam egy Lélekharangot,sajnos az elején ülni kellett,de a kunszt meglepően jól ment. Stand előtt éreztem,hogy jó lenne megfogni azt a karvastagságú fát, ami belóg,de szerencsére legyőztem ezt a kis gyengeséget.

Gyors pakolás és indulás lefelé. Még a domboldalba megálltunk legelni egy pöpet és szedni pár szatyornyi levelet. Miután ezzel is végeztünk örültünk egy kicsit,hogy autóban ülhettünk. A nagy szél irdatlanul sok energiát vett ki belőlem. Hazafelé kicsit el is bágyadtam,és majdnem bedobtam a törölközött,de szerencsére megálltunk egy cukrászdába és Dodóval ketten benyomtunk egy-egy fagylaltot, míg Balta Somlói galuskával ért haza.

MI JOBB A SÖRNÉL?

Zsolti voltam.

Timmy O'neill in hungary! :)

Hello mindenki!

A mountex szervezésében hazánkba látogatott Timmy O'neill!

Az előadás a duna plaza egyik mozitermében volt. Sok szép dolgot láttunk, hallottunk.

Krisz :)

Eltüntünk 5 napra! :)

Hello mindenki!

Látom, ha elmegyek valahova mászni, a beszámolót minnél hamarabb meg kell írnom, mert az „új” szerző igen termékenyen ír. :)

Szóval! Bolondok napján (ápr.1.) Jóságos Gyula Bátyánk, a Kobold, Sári, és jómagam felkerekedtünk, hogy egy kis horvát szót halljunk! Észbe se kaptam, és máris a horvát autópályán találtam magam! Hála Istennek eszeveszetten gyorsan telik az idő, amikor az ember új helyekre megy mászni! Első állomásunk a festői szépségű Pazin volt.

Sajnos elkaptuk a tavaszi olvadást, és nem nagyon tudtunk köteles utakat mászni. Persze a boulder tömböket ostromoltuk fáradhatatlanul. Annyira sütött a nap, hogy féltem leég a kopasz fejem. Miután

kifáradtunk, megéheztünk, megizzadtunk Rovinj felé vettük az irány azon belül Ana néni apartmanját céloztuk meg. Rövid activity után (horvát, olasz nyelvtudás híján) berendezkedtünk, és a rovinji sziklákat is ostromoltuk egy kicsit. Este sétáltunk, pizzáztunk, és jó nagyokat flash-eltünk. Újabb nap, még újabb hely. Vinkuran-ba mentünk mászni. Egyszerűen úgy tudnám leírni a horvát kis-gerecse. Na jó, csak az a hasonlóság a kettő között, hogy ez is egy bánya volt régebben, és itt is van egy áthajló fal. Annyira megtetszett nekünk, hogy hamar eldöntöttük itt két napot fogunk mászni. Minden mászás, más volt. Él, crag, lyukas, áthajló, jól nittelt, rosszul nittelt…

Az első nap kicsit hamarabb végeztünk és kimentünk a Robinson Pub-ba! Hintáztunk egy nagyon nagyot, megnéztük a naplementét, és este sétáltunk egy nagyon nagyot a városban. Másnap csak az áthajló falat ostromoltuk. Bejött a kettő mászik, egy dokumentál felállás. Lett is belőle kb. 1,5 óra video, 236 fénykép!

Utolsó nap limski kanal volt a cél. Remek kis, hely. Ezt gondolja mindenki elsőr

e, de az út melletti részen ember legyen a talpán az aki a buszok, autók, traktorok, motorok zajától, dudálásától ki tud kapcsolni, és nyugodtan mászni. Kicsit feljebb, a csendesebb környezetben gyönyörű utak vártak minket. A mászás után körülnéztünk a környéken, és találtunk egy kilátót amiről a limski kanal elég jól látszik. Hazamentünk, Barni délutáni sziesztát tartott, a fönök kis pihenés után elkezdte megcsinálni a vacsorát, Sári jól elvolt az udvaron, ezért én bringára pa

ttantam, és keresztül kasul bejártam rovinj-t. Templom, óvárosi szűk utcák, egy épülő, de gyönyörű szálloda, tengerparti park, nyüzsgő kávézókkal teli kikötő. Beleszerettem ebbe a városba!

Mindig az elszakadás a legnehezebb. A hazajövős napot nem annyira lelkesen kezdtük. Megreggeliztünk piacoztunk, megittuk a „szokásos” cappucino-t, gyűjtöttünk pompaüveg szilánkokat a legkisebb Tőkének. Aztán hazajöttünk.

Krisz :)

Ha nincs ló jó a szamár is.

Azért választottam ezt a címet, mert szeretnék ékeskedni a magyar szólásmondás tudásommal. Na jó nem. Igazság, hogy hétvégére Adlitzba akartunk menni, Noncsival és Druszával, de helyette Tardos lett. Persze nem bántam egyáltalán, és este Huggival megbeszéltük, hogy vasárnap is itt mászunk. Másnap, mint szinte mindig a Mollal szemezve az ablaküvegén keresztül reggeliztem, mikor megszólalt a telefonom. Lilla volt az és a köszönése alapján egyből leszűrtem, hogy el van kámpicsorodva. Azt mondta,nem tudunk ki menni Tardosra mert elalvás történt a sofőr részéről…sebaj. Megdumáltuk hogy ez minket nem akadályoz meg egy jó mászásban és lelécelünk Pázmándra.

Dél körül meg is érkezett a boulder járat csomagtartóban Gyula Kong szivacsával. Bepattantunk és most kivételesen jó irányba kezdtük meg a kis falu megszállását. Hamar megérkeztünk (hát persze, hisz’ itt van a közelben) és elindultunk a tömbök irányába. Idő kellemesebb volt, mint múltkor és kevésbé fülledt. Sziklák két új vendége Bé (vagy egyszerűen csak B, nem tudom, hogy írja…J) és Endrész Robi (akit nem láttam szerintem 1 éve mászni) miatt megint fent kezdtünk, hogy könnyebben hozzá szokjanak a nem színes fogásokhoz. Keresztül-kasul megmásztuk a fenti tömböt, és azon morfondíroztam, hogy sokkal könnyebben beilleszkedhet az ember ebbe a világba, mint az ember alkotta embertelen környezetbe. Hamarabb ellazulunk és láttam, hogy eleinte a remegősen mászó Robi, aki megkövetelte magának a szivacsot még fél méternél is, húsz perc után nem zavartatta magát…mintha mindig is ezzel foglalkozott volna. Bandiról (vagy Bről) kiderült,hogy nem egy szívbajos fiú mindenhová felmászott, lezúgott, sebeket szerzet. Igazi rosszcsont.

Egy könnyebb részen felmásztunk a tetejére,hol egy emlékmű és 300km/h szél várt minket. A tájkép mindig lenyűgözz. Alattad szépen elterül a falu és utána csak a puszta ameddig a szem ellát. Visszabattyogtunk. Másztam pár új bouldert fent is meg lent is és azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy ismerem a legtöbbet. Szívesen elkalauzolok bárkit.

Még az indulás előtt felmentünk egy könnyebb tömb tetejére uzsonnázni,és befogadni mindazt, ami körül vesz. A nap melengette arcunkat,tavaszi virágillatú szellő borzolta hajunkat és a szomszéd bácsi fenyegetőzött Irma néninek, mert a fia egy semmire kellő kábel tolvaj…Az utóbbi nem volt annyira kellemes, de ez is hozzátartozott akkor a falusi látképhez. Végén még vártam is, hogy Szőke András belovagoljon egy disznó hátán,de sajnos elmaradt.

A majszolás befejeztével elindultunk hazafelé. Útközben viszont dobtunk egy balost és máris Beethoven kertben találtuk magunkat. Furcsálltam, hogy régen mennyire is ódzkodtam a kulturális programoktól,viszont most úgy éreztem ettől lesz kerek a nap. Sajnos nem tölthettünk bent sok időt, mert zárórára érkeztünk meg és Lilla is nagyon rossz voltJ

Kint persze hamar megtaláltuk, hogy mivel vezethetjük le fölös aktivitásunkat.

Utószónak azt hiszem tökéletes ez: Boldog szülinapot Noncsi:D

Zsolti voltam.

Back to future!

Vannak olyan reggelek, amikor azt se tudom, hogy fiú vagyok vagy lány. Ébredésem ilyenkor mindenféle átmenet nélkül történik meg. Csörög az ébresztő és anélkül, hogy tudatába lennék bárminek is egyszerűen elindulok a napom rögös útjain. Valószínűleg ilyenkor csak a létfontosságú funkciók működnek nálam. Szaglás, tapintás…ki van csukva.

Ez a szombat reggel is így indult. Az első gondolat, ami visszahozott a valóságba az volt, hogy Tardosra megyek…Jipiii. Gyors csomagolás reggelizés, és a megbeszélt időpontban egyedül üldögéltem a kötélen, kalauzt lapozgatva a lépcsőház előtt. Nem kellett sokat várnom. Jött is Gergely Gergő képzeletbeli autójával vezetést imitálva. Miután leállította a motort és letekerte az anyósülésnél az ablakot nagyvonalúan megengedte, hogy bedobjam a kocsiba a cuccomat.

Így robogtunk tovább a valós autójához a parkolóba. Bandát is összeszedtük: Lidi és Norbi. Be a kocsiba és indulás…Gyönyörű napnak ígérkezett egy gyönyörű Sárga jól karban tartott Ladával. A Kényelmes bőrülésben süppedve, kazettás magnót hallgatva hirtelen visszacsöppentem eltűnni látszó gyermekkoromba. Rég nem látott tájak, zöldellő rétek és a kedvenc fám köszöntött ránk, mint visszatérő utazókra. A Lada kellemes illata elandalított és a letekert ablakon bevágtató szembeszél a hajamba tépett. A K*rvák viszont nem voltak kint.

Végre megérkeztünk Tardosra. Elmentünk a horrorfilmbe illő elhagyott játszótér mellett, ami lassan már ki se fog látszódni a magasra nőtt giz-gaz miatt. Sziklához felérve örömmel nyugtáztuk, hogy a fal nagy része szárazz és a nagy tömegnyomor is elkerült minket. Nagy-fal alá állva mindig elfog egy enyhe félelem érzet. Régen nagyon sokat jártam ki ide Jenci cimborámmal és Gyula/Csabi/Attila éppen aktuális értünk felelős májsztróval. Legnagyobb falat kenyér nekem mindig is a Moha és Páfrány nevezetű út volt. Ez egy 24 méteres, akkoriban nekem nagyon nehéz és még pszichésebb repedés. Ha alá álok és feltekintek, mindig eszembe jut, hogy mennyit vergődtem és szenvedtem vele. Hihetetlen milyen rég is volt ez és ott a fal alatt mennyire is közeli. Hát nincs mese, azért jöttem, hogy jót másszak, miért ne kezdjem egy mumussal. Norbi is tett rá egy tisztességes Flash-t.

Közben Gergő Via Mala alsó részén melegített be. Úgy láttam, hogy őket is nevezhetjük öregmotorosoknak a sziklán. Semmi kétségbeesés, csak magabiztos mozdulatok. Ennek örültem vala. Második melegítőm Zergevadász volt…hát ez meglepően rosszul ment. Ez amúgy tipikus Tardosi út. Perem a perem hátán, nagyszerűen lehet rá edzeni campussal. Norbi is neki veselkedett, és számomra hihetetlen, de átnyúlta a kunsztot, amibe szerintem én beférek minimum egyszer.

Ebédelni felmentünk Norbival a faltetejére,ahonnan végig kísérhettük ahogy Lídia félelmet nem ismerve felrongyol a Bokros csomag nevű reinbung táblán. A fal tetején Győzelmi pacsival vártuk, pezsgővel és néger fiúkkal. Sajnos az utóbbi kettőről nem készült kép.

Kis napozás után megpróbáltam ifjúkori nagy álmomat, ami a Nagy-fal közepén egy simának tűnő fehértábla volt. Sabotage a neve. Hmm, fekszik. Norbi is megpróbálta, de neki nehéznek bizonyult, pedig a kunsztokat megoldotta…átnyúlássalJ Kis pihenő után Rámentem. Csodálatos érzés. Szeretek hosszú utakat mászni. Nem csak a fogáskombinációk, összetettség, hanem az érzések egész skálája miatt. A kunsztban pontos vagyok és gyors,mert nincs más lehetőségem. Csak erre figyelek. Aztán amikor túl vagyok rajta (ilyenkor boldog vagyok) még jön a következő szakasz, amíg nem jutok el a pihenőig. Idegesség, és verseny az alkarom durranásával…önmagamat próbálom nyugtatni: Nincs baj,csak a levegőre figyelj, cimbora. Aztán ott vagyok a pihenő alatt,és érzem,hogy rosszul csináltam:agyon szorítottam a peremeket,de minek…Most, vagy zúgok lefelé és kérdezhetem magamtól:Miért??? Lendületet veszek és rányúlok egy virágosládányi nagyságú fogásra. Valahonnan a messzeségből beszűrődik Bendi hangja: „Ez az! Innentől már nem rontod el”. Hát ennek nagyon örülök, bár én nem így érzem. Olyan, mintha a kezem nem is hozzám tartózna. Egy idegen test nőtt ki a vállamból. Levegő,kézrázás,ziázás,kézrázás…Ez így folytatódik, míg vissza nem szerzem önuralmamat és készen nem állok fizikálisan is a következő 8 méterre ami viszonylag könnyű,de nem árt az óvatosság. Elindulok...élménymászás, fantasztikus. Stand akasztás előtt lenézek utoljára, hagyom törjön csak fel az adrenalin.

Vigadtunk egy rövidet és engedélyeztünk magunknak egy utolsó könnyebb mászást. A Bajnokok Reggelije nagyon jó kis út, gyerekek:D

Persze minden jónak vége kell lennie egyszer, hogy átadják helyüket az újabb élményeknek és, hogy visszaemlékezve értékesebbnek tűnjön. Akkor se történt másképp: Összepakoltunk és búcsút intettünk a sziklának. Hátra hagytam emlékeimet hadd bolyongjanak a sziklaóriások között, hogy legközelebb újra visszajöhessek értük. Lent az autónál még Norbi megkínált minket spanyolsörrel, amit mi el is fogattunk felmenői neveinek imába foglalása mellett. Kivéve persze Gergő, mert ő vezetett. De sejtem, hogy ő is bírta volna:D Hazafelé menet Mick Jagger nagyon eltalálta a zenét, ami mindig összhangban volt a tájjal. Nekem elhihetitek hatalmas volt!

Zsolti voltam!

Jó éjszakát/napot!

Egy kis rizsa.

Ez kivételesen nem egy túra beszámoló lesz. Nem lesznek szép színes képek, és még csak az se biztos, hogy érdekel titeket. Mindezekért bocsánatot kérek.Szeretném kifejteni egy-két gondolatomat, ami a mászással és azon belül is az edzéssel van kapcsolatban.

Nem akarom túlságosan arra fecsérelni a szót, hogy mennyire is fontos a mászás. Azt hiszem, ezt mindenki tudja…illetve azt,hogy saját magának mennyire fontos. Vagyunk a klubban egy jó páran, akiknek unalmas órák kitöltésére használják ezt a sportot, mások csak izmokat akarnak és megint mások a nagyszerű társaság miatt vannak itt. Én, és egy páran abba a kategóriába tartozunk, akiknek ha nem is mindent, de a legtöbbet a függőleges birodalom jelenti. Azt hiszem rólunk fog szólni most ez a kis bejegyzés.

Régebben úgy gondoltam, hogy a mászás elixír minden bajomra. Rosszkedvű voltam? Irány edzeni! Beteg voltam? Ne aggódj, inkább húzzál húszat! Később ez extrémebb is lett nálam. Ahogy most is szoktam nem csak fizikálisan készülök a mászásra, hanem mentálisan is. Fejben mindig visszajátszom a mozdulatokat, és próbálom visszaidézni azokat az érzéseket, gondolatokat, amik ilyenkor esetleg előjöhetnek. Rendszerint ilyenkor zombiként járkálok az utcán és csak egy hajszál választ el attól, hogy felordítsak egy „cááá”-t. Régen is, ha bánatom volt és nem volt lehetőségem arra, hogy másszak, akkor egyszerűen lementem ebbe a meditatív állapotba. Persze ma már tudom, hogy ezt nem szabad így csinálnom, mert ezzel korábban csak megkerültem a problémáimat, vagy talán még azt se. Hátat fordítottam nekik. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy ha hátat fordítasz a gondoknak, akkor úgy is visszajönnek, mint valami nem kívánt fránya kísértet. Szerintem erre mindenkinek van példája.

Ez az egyik hátránya, ha az ember a mászásba menekül. A másik egyszerűen a frusztráltság. Emlékszem nekem is sokszor volt, hogy nem ment egyszerűen úgy, ahogy szerettem volna. Fáradtság, csalódás, harag…mindegy nem ment. Erre én folytattam tovább. Fingerboard, campus…persze ez se ment. Futóhomok. Egyre mélyebbre kerülhetsz, ha tovább kalimpálsz. Persze az Ego Énem dolgozott tovább. Egyszerűen nem értettem, hogy ami régen ment az most miért nem? Nagyon elszomorító tudd ez lenni.

És akkor most mi van?

Én se tudom pontosan, nekem is csak véleményem van erről. Szerintem a mászás ebből a szempontból ugyanolyan, mint a pénz, a kocsi, a hatalom vagy a drogok, Egyszerűen csak egy eszköz a boldogsághoz, amit ha megkapunk, boldogok lehetünk. Egy jól sikerült edzés után örömöt érzünk, ami teljesen őszintén fakad belőlünk, viszont ha ezek után rossz eredményt érünk el egy versenyen teljes letargiába zuhanunk. Ez nem a legjobb szer ezek szerint…

Te magad vagy a legjobb fegyver. A harmónia, a boldogság benned van, úgy ahogy a hiúság és a harag. Ezek mind a te érzéseid, és senkit és semmit nem tehetsz felelőssé ezek miatt. Ha nem éred el a vágyaid az is a te hibád. Sajnálom.

Kicsit maradj csendben, rakd félre a büszkeséged, és éld meg a pillanatot.

Ahhoz, hogy jó mászók legyünk nem feltétlenül az agresszív akarás (csak azért is mászok) a legcélravezetőbb módszere. Az örömmászással, pozitív gondolatokkal vagy csak egy kiegyensúlyozott érzéssel a sziklatetején üldögélve a barátaiddal sokkal többet érhetsz el,mint 100 húzódzkodással. Persze kell az edzés is. De ahogy a mesék is megírják a jó mindig erősebb. Itt is, és szerintem az élet más részein is hatékonyabbak lehetünk ennek tudatában.

Remélem nem sikerült túlságosan közhelyesnek és unalmasnak. Ígérem, legközelebb fényképes beszámolóval térek vissza a hétvégi mászásokról.

Take it easy!

Zsolti voltam.