2014. március 7., péntek

Zsolti Tolla- Tett halála a tökölés

Szóval megjött a csomag, köszönöm szépen, és úgy gondolom vele együtt a maradék józan eszem is. Ezt tetőzve, David másnap nekem adta az egyik zenelejátszóját, ami használaton kívül állt jó féléve, így most már könyvek, zene es fényképek frissítik fel az elkószáló és tévelyedő gondolataim. Továbbá kaptam egy íróasztalt is, sokkal kényelmesebb immár szőni a soraim. Az íróasztal bambuszból készült, nádfonat díszíti, lapja üveg, ami alá becsúsztattam a fényképeket, leveleket és sok minden mást, ami az utazásból megmaradt: Egy kimondhatatlan nevű katedrális belépője Lengyelországból, névjegykártyák Magyarországról, csehektől, Hollandiából és számos más helyről. Sok színes kép és egy rajzolt napocska Liztől. Az asztal mellett szemetes kosár, körülötte és benne néhány összegyúrt papírgombóc. Ez most az új szobám, a padlástéren található, közvetlenül a teraszra nyíló ajtó mellett, ahol reggelizni, olvasni és merengeni szoktam. A padlástér óriási! Eddig még nem volt sejtésem mekkora, de most két leírt szó közt csak leléptem: A két oromfal között úgy 11 méter, széltében 13 méter lehet. Az én kis kuckóm függönnyel van elkerítve, nem mintha számítana is bármit, a kutya se jár föl ide. Néha a macskák igen, óvatlan pillanatban felosonnak a lábam mellett és akkor kezdődhet a fogócska.
 Szeretem az új szobámat, nemcsak a mérete és a keletre nyíló ablakai miatt, és még csak nem is a két hatalmas kanapé miatt, amibe, ha belehuppansz, nyakig tűnsz el benne. Sokkal inkább a hangulata miatt, amit a tatami, tibeti hangtálak és a bambusz didgeridoo kelt. És még valami: a sziklából kirakott fal, ami számtalan kunsztra nyújt lehetőséget. Itt kezdődnek a napjaim.

Szempillantás alatt tértem vissza a testembe, a mérhetetlen távolságokból. Valamit álmodtam, meglehet aztán, most járom csak az álommezsgyéket. A fal izzott színeiben a kisablakon beszűrődő sugaraktól. Kikeltem hát az ágyamból, és négykézláb kúsztam a fényforrás felé. Reggel hét óra húsz. Odakint nincs mozgás, se a földeken, se az udvaron. Hunyorgok az ég felé, ami lángra lobbant, a felkelő Nap fénye kioltotta a csillagok fényét.
 Fekvőtámasz, majd magamra öltök néhány ruhát, amit itt találtam a farmon. Tudom, nem a stílusom, de mégsem mászkálhatok anyaszült meztelenül, mint ahogy azt szeretném.
 A ház - neve Can Pedro - még csendes, ha ébren is van valaki, még a szobájában tartózkodik. Meggyújtok egy füstölőt, a doboza szerint meditáló Buddha illata van, de műértők kivehetik a lanyha eukaliptusz és nyári kalász aromáját. Elidőzöm a szálló-lengő füst pamacsokon, amik úgy fodrozódnak a reggeli némaságban, szinte hallani vélem sistergésüket. Érintést érzek a lábfejemen. Tortu az, a huszonöt éves ékszerteknős. Épp a konyhába indult, hogy lubickoljon egyet a mosogatótálcában, amikor belém futott. Fejét behúzta, majd amikor meggyőződött, nem leselkedik rá semmilyen veszély, tovább vonszolta magát hasoncsúszva, maga előtt kergetve a pormacskákat. Emlékszem, nem is olyan rég Tortura kötöttem egy nedves rongyot, gondoltam a seprést a felmosás kövesse, ahogy azt Jó Édesanyám is tanította. Nutxo helyre igazított, azt mondta nem vicces, de engem nem lehet ilyen könnyen meggyőzni.
 Tortu tovább sietett a maga tempóján a dolgára, úgy tűnik, nem neheztel rám ezért a kis csínyért, így hát fogtam a kabátom és megindultam én is a saját fejem után.

A szamár ordít, sértődöttséget vélek kivenni a hangjából: Hol voltál? Éhezem! Etess meg! Majd behajítom hozzá a szalmaadagját, aminek a felét a Sárkány-hegyről alászánkázó Szél rövid távon visszakanyarít, egyenesen a képembe. A lovak nyerítenek és prüszkölnek örömükben.
 - Gyerünk Pepa! - mutatok a megmaradt a szalmahalomra, ami túljárt a Szél furfangos játékán- Egyél!
 De a szamár csak ostobán nézz rám, mintha elment volna a kedve az evéstől vagy az élettől. Burro catalan! Ha nem kap észbe idejében, elhordja a Szél a betevőjét, akár csak a gazdájának a háztetejét. Gente catalan! Sóhajtok és tovább állok, nem fáj a fejem emiatt többé.

Ahogy elengedtem ezeket a fenntartásaimat, miszerint valamit mégiscsak kellene itt csinálni, beindultak a dolgok. December vége, a január és a február drasztikus volt. Odakint szikrázóan sütött a Nap, csak néha támadt fel a Szél, hogy megúsztassa égi hajóit. A Szél játékos. A Szél kópé, beletúr rasztáimba és feldíszíti szalmával. Talán most is lengedezik pár szál a fejem búbján. A Szél körbe suhog, megcibál, tovaleng és fütyül a világra. De a Szél erős is. Fákat döntöget olyan robajjal, hogy gyakran húzom be én is a fejem a vállaim közé, akárcsak Tortu. Összetör ezt-azt, recseg és ropog az egész világ, mintha csak egy puskaporos hordó volna az Ördög kemencéjében.
 De ez ritkaság. Többnyire kékell az ég és zöldell a fű, én meg szerszámokkal a kezembe adom le a helyzet jelentést a gazdának: Megyek megjavítom a tetőt! Megyek felaprítom azt a fát, a zöldet, a leveleket meg kecskékre bízom. Ők majd gondoskodnak a nyomok eltüntetéséről! Megyek...
 -Tranquilo Dzsordzsi, nyugalom. - Dzsordzsi én vagyok, még mindig nem sikerült elsajátítaniuk a nevem kiejtését. De legalább értik ezt: El aire no es basura. A levegő nem szemét. Értik, és most már kilapítják az üres tejesdobozokat, szabadon engedve a levegőt, hogy tegye azt, amire hivatott: Éltessen.
- Nyugodt vagyok - mondom a gazdának.
- Várj még! Be kell szerezni ezt meg azt. Addig is várj és nyugalom. - Legtöbbször ezeket a válaszokat kaptam, aztán végén kiderült, nem is várunk semmire. Csak úgy várunk. Ez nemzeti, tudjátok? A gazda apja se kapkodott sose, meg az ő ősei se, meg azok felmenői, akik egészen Kolumbusz Kristófig vezethetők vissza. Kolumbusz Kristóf, mint tudjátok, ő fedezte fel Amerikát - Nem! Nem a vikingek! - nagyon katalán volt, mint az a tipikus katalán mezei növény, a Csomós ebír, ami világszerte nő.
 Tranquilo, mondják és nekem nem fér a fejembe, miért nem lehet mozgás közben is nyugodt maradni? Olyan lehetetlen és elképzelhetetlen, hogy munka közben is nyugodtak legyünk? A mászásra gondolok. Legtöbbször nagy meló, már-már akkora, szinte feledteti velünk miért is csináljuk. Miért gyötörjük a testünket edzéssel, sőt elménket is, mert gyakran jelenik meg kusza-fantazmagóriák közt egy-egy nagyon áthajló, hosszú, kíméletlen és veretős sziklafal. Találkoztam egy amerikai sráccal, nem is olyan rég, aki 2 évig gyakorolt egy 9a nehézségű útvonalat. 2 év! Nyilván ez sok fejfájást okozott, sok kudarc, panasz, lemondás és ugyanakkor odaadás, öröm, ötletelés, sikerélményt jelenthetett. De biztos vagyok benne, a megmászásnál nyugodt volt, mert aki túl sokat izgul, az remeg, akár a kocsonya, és aki remeg, az leesik. Punktum. Bármekkora is a tét, a nyugalom elválaszthatatlan társa a sikernek. És még valami. A cselekvés. Ahogy az egyik barátom mondaná: a tett halála a tökölés. Lehetsz nyugodt, de a fal alatt héderelve sose fogsz feljutni. Csinálhatsz fekvőtámaszt, futhatsz maratont, diétázhatsz, még ettől se fogsz feljutni a fal tetejére. Mozdulj, tedd!

Nyugodt vagyok, de a tetőn egy hatalmas lyuk, sehogyse képes befoltozni önmagát, és belül meg ázik és mállik, ahogy várunk és várunk, mígnem majd talán az alapjaiban remeg meg az öreg ház, magába dől, és jaj annak, aki benn maradt!
 Nyugodt vagyok, de létezésemben is tátong egy hatalmas lyuk, sehogy se képes befoltozni magát, mert a gazdája a fellegekben jár. Elvarázsolódtam és megfeledkeztem arról, hogy ha a fantáziám élénk is, nem menekülhetek mindig a képzeletbeli világomba, a képzeletbeli barátaimmal. Nem megoldás. Keleti bölcselkedők szerint az élet, ami jelen pillanatban körbe vesz minket, illúzió, rendkívül gyatra hamisítványa valóságnak. Én úgy mondanám ez is a valóság része. Mint a halak az akváriumban, és ők egy nagy szobában, mi meg a Tejút-rendszer Orion ágán, a Föld nevű bolyongón. A halakkal együtt... A valósághoz tartoznak az álmaim, elképzeléseim, vágyaim, ahogy a valósághoz tartozik a környezetünk is, és az is, amit Nirvanának, Mennyeknek, Shangrli Lának és a Végtelen Vadász Mezőknek hívunk. Én meg a kettő közepén: a bennem élő-lüktető varázsvilág, és a körülöttem tündöklő mindenség közt állok, mint egy kis kapu, amit elfelejtettek bezárni – véletlenül - és ki-be jár rajta az, aki vagy ami csak akar.
 Azt hiszem, önzőségnek számítana, ha csak a belső világommal törődnék, de úgy szintén az lenne, ha csak a külsőségeket istápolnám. Pedig valahol ott az a fránya luk is, nem hiába vagyok itt. A feladat adott: javítsd meg! Tedd szebbé és élhetőbbé a világot, mind a saját bőrödben, mind a külvilágnak! Szinezz, hangolj, járd, tedd és szeresd! Ne halogass, mert megfeledkezel a feladataidról, a vágyaidról, aztán meg csak leshetsz, ahogy minden elázik, majd mállik, a dolgok kicsúsznak a kezedből, a talajt kirántják a lábad alól és minden magába roskad. Jaj annak, ki alatta marad!

Eljött a március esőháton és én elengedtem a dolgokat. Nem az én életem. Nem én rám fog omlani ez a kóceráj. A saját tetőmet kezdtem el javítani, mikor egyik reggel a kezembe nyomták a szerszámot: Most jött el az idő. És én segítek.

Békesség
Zsolti


2 megjegyzés:

  1. Imádom a blogod,és arra inspirált,hogy én is írjak egyet.Nézd meg,lécci! musicboysandeverythingelse.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  2. Probaltam, de nem ment. Nem nyit meg semmit...
    Zsolti

    VálaszTörlés