24 Órás MTB verseny Zánkán!

Hello mindenki!

Úgy 1,5 hónapja Anna feldobta az ötletet, mi lenne, ha elmenne Zánkára a 24 órás MTB versenyre. „Elmegyek, segítek, szurkolok neked, de szívesen tekernék én is, ha lehet.” A vége az lett a csavaros történetnek, hogy négyen mentünk le a versenyre -Anna, Vivien, Gergő, és jómagam. A nagy létszámnak köszönhetően két csapatot tudtunk indítani. Gergő a „profi” srácokhoz került kiváló bringás múltja miatt.Vivien a „vezérszurkoló” szerepétkapta, és saját elmondása szerint tetszett neki, jövőre lehet, hogy ki is próbálná magát.

A versenyt megelőző hetek kevésbé fókuszáltak a szervezésre, mint szerettem volna. Meghívtak, nem is akarok senkit ócsárolni, de napi 10 perc munkával, stresszmentesebb lehetett volna a verseny előtti hét.

Persze pénteken nekem se jött össze minden rohangálni kellett egy – két dologért.

Szombat reggel 5,30-kor csörgött a vekker. „Szörnyű hosszú napom lesz.”- Ezzel a gondolattal keltem, majd ki is pattantam az ágyból. Irány Budapest! A nyugatinál Annát, az Andor utcában Vivient és Gergőt szedtem fel, majd egy tankolás után robogtunk is Zánka felé. Szerencsésen megérkeztünk a Zánkai Ifjúsági Centrumba. Megkerestük a többieket, bemutatkoztunk, kipakoltunk. Egyből mentünk egy „felvezető” kört. Megnéztük, hogy milyen a pálya,mire számítsunk. A hosszú kezdő egyenes után, jött a meglepetés! Egy kb. 3,5 méter magas meredek letörés, minimális érkező zónával. Egy kicsit meg kellett fékezni, gyorsan jobbos ívre rádőlni, és a lejtő végén vigyázni a szűk folyosóra. Utána egy alattomos hosszú emelkedő pár kanyarral, és a végén egy 90 fokos balossal. Azt hittem az emelkedésnek vége van, de tévedtem. Nagyot! Egy aszfaltos burkolatú eléggé meredek emelkedő jött, majdmegint egy 90 fokos balos. Irány be az erdőbe, sík terep jobbos, balos, elnyújtott jobbos, lejtős balos. Ha jó a tempód, élvezetes volt a fák, bokrok között cikázni.Jött a nyugodt rész, laza széles emelkedő, majd megint egy 90 fokos balos, ismét szűk folyosó, gyors kanyarok, közben kiszélesedik az út. Az egyik jobbos után egy technikás letörés. Három meredek lejtő, az első balra kanyarodik, a második jobbra. Figyelni kell hamar be lehet sokallni. A harmadik lejtő végén, derékszög jobbra. Szűk folyosóban tekersz lefelé, derékszög jobbra. Egy laza hosszú lejtő, a végén trükkös balos. Gyorsan fel a domb tetejére, megint egy nyugodt, széles rész, laza kanyarok. Az utolsó balosra figyelni kell -egy bazi nagy kő van pont a kanyarív közepén. Szűk folyosó, éles kanyarok, és hopp egy nagyon nagy letörés, a közepén egy töréssel. Neki kell gyürkőzni, erősen fogni a kormányt és leveretni rajta! Utána tekerni kell, mert lejt a pálya. Végre kint vagyunk az erdőből.  Egy hajtűkanyar után vissza az aszfaltra. Hosszú, széles lejtő jól meg kell tekerni, mert jön egy 3,5 méteres domb és máris a célegyenesben találjuk magunkat. Ennyi a pálya, végig koncentrációt igénylő, tempós. Már a próbakör után biztos voltam abban, hogy nem a pálya hossza, hanem a koncentráció, az alattomos emelkedők, és a huszonnégy óra fog kicsinálni mindenkit. Nem sokkal ezután kezdődött is a verseny. A rajt sima volt, aztán 10 perccel később halottuk, hogy az első nagy letörésen (amitől mindenki tartott) Laci,csapatunk „apja” esett egy nagyot. Hála a magasságosnak, nem lett semmi baja. Persze mindenki megijedt. Az futott át az agyamon, hogy nem most, majd este fáradtan, fogok ott esni. Ez persze annyira felpörgetett, hogy amikor rám került a sor, nem kettő, hanem három körrel kezdtem. Ki is csinált rendesen. Lihegtem, alig álltam a lábamon. Nagyon meleg volt, és ez a délutánsorán sem csökkent. Minden nappali kör után vagy a Balatonba menekültünk, vagy a zuhanyzóban hűtöttük le magunkat. Szép lassan elérkezett az éjszaka, felkerültek a lámpák. A pálya addigra nyomvonalas lett, ezért felszereltem a normál pedálokat. Nem voltam biztos magamban úgy, hogy a bringához vagyok „ragasztva”a sötétben. Iszonyatos mennyiségű por szállt. Nehezen kaptunk levegőt a pálya bizonyos részein. Aztán egyszer csak feltámadt a szél! Mindenki viharról kezdett beszélni, és hopp olyan szél kerekedett, hogy a három kerti pavilonból felállított bázist 2 méter magasra emelte, a sátrunkat meg odébb tette egy méterrel. A széllel együtt jött az eső és a villámok is. A versenyt leállították, de aki még a pályán volt, az körbemehetett. Tőlünk Adri nem hagyta magát a cél előtt kiállítani, így hozott nekünk még egy kört. A profiknál pont Gergő volt kint. Elmondásai alapján NAGYON tetszett neki. Elképzeltem milyen vigyor ülhetett az arcán ahogy nem csak a pályával, még az elemekkel is megküzd. A vihar máshol tombolta ki magát, az újraindítás zökkenőmentesen ment. Hamar eljött a reggel és vele a világosság. Visszaszereltem a klipszes pedálokat. Sikerült nagyon jó köröket menni. A világosban elkezdtem élvezni a tekerést. Úgy mondtam be a kanyarokat magamnak, mint a navigátor a rally pilótának. Elérkezett az utolsó óra, itt taktikát váltottunk, és mindenki egy kört ment, de azt csőgázon. Mindenki, kivéve Szabolcsot és engem. Szabolcs azért  ,mert Ő szerette volna befejezni a versenyt. Én azért, mert vagy nem láttam a váltó embereket, vagy nagyon gyors voltam. Sebaj, a második körben is teljes gázzal toltam, pedig az elsőben mindenhol iszonyatosan megküldtem. A versenyt végül a 15. helyen fejeztük be, a profik a 6. helyet hozták el. Nem vártuk meg az eredményhirdetést, inkább a Balatonba vetettük magunkat, és egy jó sör (nekem alkoholmentes) mellett átbeszéltük mi is történt velünk az elmúlt 24 órában.

Összepakoltunk, lemostuk a bringákat, és útnak indultunk hazafelé. A kocsiban hamar elaludt mindenki, így volt egy kis csend átgondolni a dolgokat.

Nagyon jól éreztem magam, sok tapasztalattal gazdagodtam.

Ennyi volt a Zánkai story! 

Ha ez nem elég, itt van néhány kép a versenyről: