2012. március 24., szombat

Zsolti tollából

Sport&Relax

Az előző bejegyzésemben egy kis ízelítőt adtam, hogy mi is (szerintem) a mászás. Úgy vélem önmagában a mászás saját magunkról szól, egyfajta önkifejező módszer, mint egy tánc, a tökéletes mozdulatok, belső harmóniáról árulkodnak. Saját tapasztalatom, hogy mászás közben nem igen tudok másra figyelni csak magamra. Ez, talán rendben is van így. De mi a helyzet a környezetünkkel? Körülöttünk is minden rendben van? Talán, mindenesetre nézzünk körbe és legyünk nyitottak. Miközben kis peremek megfogására koncentrálunk, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mögöttünk is van egy világ, nem is akármekkora!

Csütörtök délután nyújtózkodva szállok ki a Sport&Relax kempingben. Előttem kis mediterrán házikó, tövében rozmaring lengedezik a szelőben, a kőkerítés előtt Nikola bácsi száguldozik piros traktorjával. A nap erősen süt ezért félmeztelenre vetkőzök, úgy sütettem a hasam. Remek, ez kell Zsolti fiúnak.
- Nem jössz mászni?- Zökkent ki Tomi, a sofőrünk a napfürdőzésből. Mellette Trixi, Viola és Évi, mindnyájan összepakolva, mászásra készen.
Keskeny, hangulatos ösvényen közelítjük meg Dvigrád szikláit, talpam alatt ezrek és ezrek által lekoptatott kövek, körülöttem még a tavalyi torma burjánzik, mint helyi gyomnövény. Ahol a növényzet engedi, ott el-eltekingettek jobbra és az erdőn, szántóföldeken túl a várat figyelem. Tomi a kocsiban idefele jövet mesélte, hogy 17.század közepén pestis, és malária söpört végig Isztrián. Akik fertőzés gyanúja alatt álltak (vagy inkább feküdtek), azokat a vártól párszáz méterre lévő 15 méteres toronyra küldték fel, karantén címszó alatt. Csontbrigád jutott eszembe, ahogy a forró nap alatt, árnyék nélkül sínylődnek…Megrázom a fejem, és elragadom a tekintettem, nem szeretek ilyeneket látni.

A sziklák fokozatosan bontakoznak ki az ösvény mellett. Egy út, két út, sok út. A fal többé-kevésbé befelé dől, reinbung táblák, apró lyukak. Egyik út alatt megállok, végigmérem, majd Évihez fordulok:
- Ez milyen nehéz?- tetszik, és remélem ideális projektet találtam magamnak. Évi a kalauzt forgatja, majd kiböki a választ: 5c. Ideális!
Hamar beletörik kis bicskám a keményfába, amikor az első 6b-be próbálok beszállni, de nem megy. Egy darabig erőltettem, csak a kíváncsiság végett: Miért írják ilyen könnyűre, ha egyszerűen nem az? Végül megunom, és tovább álok. Úgy gondolom, fontos tapasztalat számomra ez, nem is kesergek miatta. Nem baj, ha egy kicsit megtörik az egóén. Különben is szerintem mindegy, hogy 5c vagy 7c, ezt csak mi emberek találtuk ki, tipikus nyugati gondolkodásmóddal, mert nekünk mindent be kell sorolni és kategorizálni, és közben nem vesszük észre dolgok valódiságát, hogy a nehéz az nehéz, a szép az meg szép. Punktum.

Rejtett üzenet: Na, azért nem tagadom, imádok soft 7c 2nd go-t mászni.

A falak átláthatatlan Dzsungelként terülnek el előttem, nem igazán látom merre is menjek. Ismeretlen technikák, precíz lépések, érzem, lábikrám vulkánként készül kirobbanni a bőrtokjából, annyira fáradtak. Ami azt illeti, nem csak a lábam. Előző este, otthon sokáig maradtunk fent, és reggel csúnya korán kelés volt, sok kapkodással, hogy elérjem a Pesti vonatot. Táskát, sátrat és kötelet bevágtam Jenci autójába, majd bepattantam az anyós ülésre, és bárgyú mosollyal a sofőrre sandítottam, aki cigarettára gyújtott. Még kint állt a parkolóban.
- Mit csinálsz? Két perc múlva indul a vonatom.
- Nyugi- és Jenci valóban nyugodt volt. Nyugodt volt akkor is, amikor visszahívtam az állomásra, hogy vigyen fel Pestre, mert lekéstem a vonatot. Valószínűleg azóta se zökkent ki ebből az állapotból.
És most itt vagyok Horvátországban, Dvigrádon, új helyen, új barátokkal. A reggeli rohanás és az elmúlt napok agyvérszegénysége távolinak tűnik. Az embernek nincs más dolga itt csak, hogy jól érezze magát. De ezt igen komolyan kell venni. Nem lehet a napozást sem félvállról venni: Teljes, nap barnított testet akarunk, danon-duett effektust szigorúan elkerülendő.

Nap lemenetele után közösen vacsorázunk. A társaság tovább bővült még egy kocsinyi magyarral: Szeif Zsuzsi és három fiú: Dani, Csabi és Simi. És természetesen Lucanoval, a házigazdánkkal. Lucano elmeséli, hogy télen nem megy olyan jól a kemping, ezért alternatív pénzkeresési lehetőséget keresett és felcsapott (operaénekesnek) halásznak. Na igen, gondolom, nehéz a tél annak, aki turizmusból él.
- Ne aggódj miatta!- mondja Tomi- Talpra esett ürge. Amikor először voltunk itt turiszt gájdot játszott a várban.
Lucano elmesélte, hogy ezt a kis házat is 8 hónap alatt rakta össze, egymaga. A gerendák Villanypóznából vannak...

Út közben egy csoki

Pénteken reggeli után ismét a sziklákat koptatjuk. Pihenő időben egy torony tetejére mászunk fel napozni és déli gyümölcsöket enni. A panoráma lenyügöző. Jól esik távolra nézni, városban kevésszer van erre alkalom. Évit hátra hagyva Tomival újabb utakat keresünk. Jó vele mászni, tud küzdeni. Sokszor elfelejtem, hogyan is kell küzdeni. Amikor szétdurran már a kéz, de még nyúlsz egyet-kettőt-hármat, ha kell százat, nem törődve fáradsággal és fájdalommal, vagy akár félelemmel, a bűnös-bűvös három "f"-el. Na de elég a mászásból mára, úgy is indulunk Rovinjba, az éjszakába.

Sós tengeri szellő szaladgál virgoncul a térköves, kacskaringos utcácskákban, mint egy vidám kisgyerek. Történelem, igen a történelemben sétálok, zsalugáterek mögött családok vacsoráznak a tévé előtt, olyan közel, hogy akár közéjük is ülhetnénk.
- Nem ér a vonalra lépni- szólal meg egy hang legelöl, majd mindenki rohanni és nevetni kezd térkövek dilatációt kerülve. Egy kanyar megkerülése (és három macska átugrása) után nem kis meglepetésünkre Lucanoba futunk. Kis beszélgetés után meginvitál minket kedvenc sörözőjébe, ahol nagykivetítőn játszanak olyanoktól koncertfelvételeket, mint U2, RHCP és a többiek. Simi és Csabi sörözés mellett megbeszélték házigazdánkkal a következő napi programot: halászni mennek. Kora reggeli ébredés, tengeren hánykolódás és közös Hemingway olvasás vár rájuk. Mindezek után Lucano megmutatta a bárkát, amin másnap útnak indulnak.

Sándor a Skorpió

Másnap reggel iszonyú fejfájással ébredek, amit három dolognak tudhatok be: a) Skorpió csípés b) másnaposság, valaki biztos a sörömbe kevert egy kis tetrahidrokokanoidot c) spanyolnátha, ami miatt végig szipogtam az ezelőtti 2 napot. Lelki szemeimmel látom, ahogy Drusza engem idézve "én-nem-hiszek-a-betegségekben" című slágert adja elő. Na nem, ezt nem engedhettem.
Reggeli után autóba szállunk és egy újabb helyre indulunk, amit Krisz barátom is előszeretettel ajánlott: Limski kanal, Horvátország „Fjordjához”. A D szektorhoz hajtunk, ahol elképesztő táj nyílik a szemeink elé. Mászásra nem igazán tudok koncentrálni, sokszor azon kapom magam, hogy a 25-30 méteres utak mászása közben hosszú-hosszú percekig bámulom környezetemet. Legszívesebben elrugaszkodnék és beleugranék a nagy kékségbe. Szerencsére a mászás feledteti velem a fejfájásomat. Na meg még egy jó hír: fiatal halászaink visszatértek, és csatlakoztak hozzánk, és vacsorának valót is hoztak magukkal. Ma este mennyei rák vacsora lesz! Miután az éhség győzedelmeskedett rajtunk visszaindultunk Sport&Relax kempingbe, ahol egy teremtett lelket sem találunk. Ahogy mondani szokás többiek elmentek borré.

Gyárfás a Gyík
Valér a Vörösbegy

A vacsora kész, tálalva. Mellettem Évi foglal helyet salátás táljával. Ő vegetáriánus, ezért kifejezetten viccesnek (kissé morbidnak) találom, ahogy a rák és hal szaft fröccsen rá jobbról, balról…minden honnan. Persze ő csak jót röhög rajtunk, ahogy nyaki ragacsosan falunk. Mind ezt leöblítetjük (jó alaposan) egy kis helyi különlegeséggel, amit egy Tokaji aszúhoz hasonlítunk. Tudom ez egyesek szemében égbe kiáltó bűn, de hát, ha olyan az íze! Jól belakva minden földi jótól nyugovóra térünk.

Utolsó reggel új erőre ébredek. Megfázásnak, fejfájásnak nyoma sincs. Nem is baj, vacak lenne 6 órát utazni lüktető halántékkal. Reggeli, majd minden mászó túra legkellemetlenebb része: pakolás, sátorösszerakás. Ilyenkor az szokott vigasztalni, hogy legalább kajakészlet megcsappant, így könnyebb lesz bepakolni a kocsiba. Így is van, hál Istennek. Még egy utolsó gyors bőrkoptatás a sziklákon, majd délután 3kor indulás haza, vissza a hétköznapokba. Az-az igazság, hogy régen rémesen megszenvedtem egy-egy szikláról való hazatérést. Nehezen tudtam visszailleszkedni a hétköznapokba, és amikor sikerült, az is csak kényszeres és felszínes volt. Mára szerencsére ez átértékelődött. Ma úgy várom a hazamenetelt is, mint egy túrát. Ez is egy átmeneti, változékony állapot számomra, teli új lehetőségekkel. Hétköznapok csak akkor válnak unalmassá és szürkévé, ha mi azt hagyjuk, ha engedünk igényeinkből. Ez mind csak rajtunk múlik.

5c kulcsfogás

Ismét egy rejtett üzenet: Hogy mit tanultam? Hogy négerek által épített repülőn nem ajánlatos utazni; Flexor carpi radialis eredését és tapadását színes filctollakkal tanulhatjuk meg; Taoista mondásokat: Ha elég sokat ülsz a folyóparton, megélhetted, hogy az ellenség holtteste ússzon le a folyón (Szerintem ez azt jelenti,hogy akinek van arra ideje, hogy a parton üldögéljen borozgatva, vagy festegetve, annak nem igazán lehet ellensége…), és ha ezek nem lennének elegek, hát akkor ezt: Rákevés:

1)Szedjük ízekre
2) szipolyozzuk ki a benne lévő fehérje gazdag húsit
Békesség
Zsolti


1 megjegyzés:

  1. Drága barátom!

    Nagyon örülök a bejegyzésednek. Szeretem a történeteidet. Nem utolsó sorban hiányzol! :)
    KempingsátorCső

    VálaszTörlés