2010. július 22., csütörtök

biciklis Balatonkerülés

Sziasztok!

Idén ismét megkerüljük a Balatont biciklivel, és szeretnénk, ha minél többen velünk tartanátok!!

A hangsúly ezúttal is az élményen, és nem az erőn felüli tekerésen lesz, ezért nem 2 nap alatt, egy szombat-vasárnapi hétvégén ejtjük majd meg a túrát -- ahogyan a nagyok a Balaton kerülést egyébként szervezni szokták --, hanem 4 napot szánunk (aug. 19-22.) a szép tájak meghódítására!

A táv összesen kb. 200 Km, azaz napi 50-60 Km-es szakaszokra bontva kényelmesen letekerhető. Minden nap reggel (nem túl korán, 9-10 körül) indulunk, és délután már egy kempingben verünk sártat, hogy mielőbb fürödhessünk -- nomeg persze, hogy aztán lazítva megihassunk valami üdítőt.

Balatonaligától indulunk 19-én, csütörtökön délelőtt, és meg sem állunk Tihanyig. (Pontosabban valahol utána, pl. Fövenyesen fogunk kempingezni, mert Tihanyban sajnos nincs kemping.)
Második nap, 20-án Keszthelyig tekerünk, majd szombaton Balatonlelléig, és végül Aligán szállunk majd vissza a gőzösre vasárnap délután (egész pontosan mondjuk 17:17-kor).

19-én 07:46-kor indul a vonatunk a Déliből, mi Érd felsőn szállunk majd fel rá 08:08-kor, így 10-re Aligán is leszünk.

Aki nem tudna jönni 19-én, az becsatlakozhat 20-án is: péntek reggel felpattan egy vonatra (pl. 08:16, Déli pu.), és leszáll majd Fövenyesen, illetve utána valamelyik településen, ahol épp tartunk majd.


Hasznos kellékek: a biciklin kulacs, lámpa és csomagtartó, rajta sátor, polifoam, hálózsák, (biciklis)táska. Ebben, gázfőző (tavaly csak a balatonlellei kempingben volt rezsó), konzervek, jól behűtött sör, egy tartalék bicikligumi, fürdőruha, naptej, stb.

Költségek: Kempigek 2.000 Ft körül mozognak (/fő/éj), a teljes árú vonat-és biciklijegy oda-vissza (Bp-Aliga) 5.400 Ft, plusz a kaja. Alaphangon (bolti kajával-piával) kihozható a 4 nap kb. 16-18.000-ből, és akkor abban már az is benne van, hogy egyszer-kétszer be is ültünk ide-oda (fagyi, sör, hamburger, stb.).

További, általános infókat, képeket találtok még a www.balatonikorut.hu -n, és www.balatonbringa.hu -n.


Mi már biztosan megyünk néhány barátunkkal, így nem kell előre jelentkeznetek, viszont -- legkésőbb az induláskor -- azért érdemes rámcsörögni a létszám miatt, hogy összevárjuk egymást.
A túra létszáma nyitott, tehát ha kifelejtettem volna valakit, vagy további ismerősöknek ajánlanád, akkor bátran szervezz magad mellé másokat is!
Szóval ha valakire számíthatunk, esetleg kérdéseid vannak, akkor hívj, vagy dobj egy mélt!
Számom: 0620/446-4180

Üdv, és remélem, együtt bringázunk majd!

Dávid és Kriszta

2 megjegyzés:

  1. Hali, én lehet mennék veletek. Mikor kéne fixre mondani, vagy elég ha ott leszek az indulásnál?

    VálaszTörlés
  2. Remek muri a balaton körbetekerése, de izgibb az északi parton több időt eltölteni mint a délin. Menni sajnos nem tudok, de ha valakinek esetleg szüksége lenne bicajos táskára azt fel tudok egyet ajánlani.
    Jövőhéten nem vagyok itthon (cseh homokkövek, jeeeeeeeeee), de utána bármikor pesten!
    puszik

    VálaszTörlés