2010. május 18., kedd

Miskolci kupaforduló

Május 16.-án rendezték a magyar kupa harmadik fordulóját. A megmérettetésnek a miskolci Factory mászó terem adott otthont. A lejutás, sem volt izgalommentes. Az autópályán állt a víz, Miskolcot meg elöntötték a kisebb patakok. A mászó terem az acélgyár területén van, amit nem a legkönnyebb megtalálni. A battai színeket öten képviseltük. Hideg Ivett, Kádár Noémi, Balogh „Drusza” Zsolt, Róth Barni, és jómagam. Mindannyian a második csoportba kerültünk. Nyolcvan perc állt rendelkezésre a 11 út (probléma) megoldására. Az útépítők kitettek magukért. Senki sem oldotta meg mind a 11 problémát. A dötőbe Barni harmadik, Drusza kilencedik, Ivett tizedik, Noémi hetedik helyen jututt be. A végső megmérettetést a lányok kezdték. Négy brutálisan nehéz út jutott a legjobbaknak. A lányok kicsit szétszórtan kezdtek, de hamar összeszedték magukat, és elhozták a kilencedik, és a tizedik helyet. A srácoknál szinte érezhető volt a feszültség a levegőben. Mind a ketten mindent beleadtak, és Barni a negyedik lett, Drusza végül a tizedik.

Krisz :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése