Örömmel (és nagggyon nagy arccal) közlöm ezúton minden kedves mászótársammal, hogy kimásztam egy utat Gerecsén, amit előttem még soha senki! (Asszem.)
Az úgy volt, hogy a „banán és sör”-höz vonultunk ketten. Partnerem az utat, én a biztosítást gyakorolni. Sajnos, csak harmadik akasztásig sikerült a művelet, onnantól végképp megfeneklett a kísérlet. A három köztes meg szépen fent maradt a falon. Sebaj! Másszunk fel valahol körbe, leeresztjük a kötelet, ésatöbbi, ésatöbbi… El is kezdtük tapogatni a domboldalt a „banán és sör”-től jobbra. Már visszafele tapogatóztunk, amikor az egyik sarok nekem szimpatikusnak tűnt. Kicsit belepróbálkoztam – fincsi volt. Kicsit továbblopakodtam – kellemes volt. Még feljebb – izgalmas volt. Például az egyik repedésből hűvös szél fútt az ujjaimra. Aztán legfeljebb! Na ott volt a legszivatósabb, mert pont a sarok fölé nőtt egy fa és belógott a fejem fölé. Ja! Jóóó! Ez bizonyára bőszítően nem szabályos, de a kimászáshoz, mármint a hegy tetején való kimászáshoz, segítségül hívtam a természet egyéb erőit is, úgyismint: fák és gyökereik. Először is egy csomó száraz ág volt megakadva egy fiatalabb ágon. Átrendeztem kicsit a terepet, néha leszóltam, hogy „vigyázz! fa!” vagy „vigyázz! föld!” Próbálgattam rángatni a zsenge ágat, nehogy pont most forduljon ki a gyökere. Az utolsó lépéshez meg egy vastagabb, de eléggé korhadt darabot kellett megragadnom. Ezek igazi becsapósak, sosem tudhatjuk, nem éppen a mi súlyunk kell-e neki ahhoz, hogy végképp letörjön. Mázlim volt, és óvatos is voltam. Mint mondani szoktam: mielőtt a bátorság merészségbe csapna át egyrészt a 3 gyerekemre gondolok, másrészt arra, mi van, ha nincs a helikoptereseknél saridon?!
Mindenesetre a fák jófejek voltak, kisegítettek – és én ott álltam egy talán még ember sosem járta földdarabon. Köröttem állatszag, talán szarvas, bennem határtalan boldogság és büszkeség. Le is szóltam, hogy fent vagyok, fel is szóltak, hogy az jó, de a kötél lent maradt…
Szóval praktikus értelme végső soron nem volt az útnak. De megmásztam. Én találtam rá, én találtam ki, és majd megmutatom mindenkinek!
Legyen neve: Mo Faya! (naná)
És ezúton szeretném akkor hát nyilvánosan is megköszönni Lillának a régebbi gerecsei fotóit (pl.: http://indafoto.hu/pulnikalilla/image/1285337-1dfc8f8a/56913), mert azok indítottak meg, illetve el ezen a függőleges úton.
anifaya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése