Egy kis rizsa.

Ez kivételesen nem egy túra beszámoló lesz. Nem lesznek szép színes képek, és még csak az se biztos, hogy érdekel titeket. Mindezekért bocsánatot kérek.Szeretném kifejteni egy-két gondolatomat, ami a mászással és azon belül is az edzéssel van kapcsolatban.

Nem akarom túlságosan arra fecsérelni a szót, hogy mennyire is fontos a mászás. Azt hiszem, ezt mindenki tudja…illetve azt,hogy saját magának mennyire fontos. Vagyunk a klubban egy jó páran, akiknek unalmas órák kitöltésére használják ezt a sportot, mások csak izmokat akarnak és megint mások a nagyszerű társaság miatt vannak itt. Én, és egy páran abba a kategóriába tartozunk, akiknek ha nem is mindent, de a legtöbbet a függőleges birodalom jelenti. Azt hiszem rólunk fog szólni most ez a kis bejegyzés.

Régebben úgy gondoltam, hogy a mászás elixír minden bajomra. Rosszkedvű voltam? Irány edzeni! Beteg voltam? Ne aggódj, inkább húzzál húszat! Később ez extrémebb is lett nálam. Ahogy most is szoktam nem csak fizikálisan készülök a mászásra, hanem mentálisan is. Fejben mindig visszajátszom a mozdulatokat, és próbálom visszaidézni azokat az érzéseket, gondolatokat, amik ilyenkor esetleg előjöhetnek. Rendszerint ilyenkor zombiként járkálok az utcán és csak egy hajszál választ el attól, hogy felordítsak egy „cááá”-t. Régen is, ha bánatom volt és nem volt lehetőségem arra, hogy másszak, akkor egyszerűen lementem ebbe a meditatív állapotba. Persze ma már tudom, hogy ezt nem szabad így csinálnom, mert ezzel korábban csak megkerültem a problémáimat, vagy talán még azt se. Hátat fordítottam nekik. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy ha hátat fordítasz a gondoknak, akkor úgy is visszajönnek, mint valami nem kívánt fránya kísértet. Szerintem erre mindenkinek van példája.

Ez az egyik hátránya, ha az ember a mászásba menekül. A másik egyszerűen a frusztráltság. Emlékszem nekem is sokszor volt, hogy nem ment egyszerűen úgy, ahogy szerettem volna. Fáradtság, csalódás, harag…mindegy nem ment. Erre én folytattam tovább. Fingerboard, campus…persze ez se ment. Futóhomok. Egyre mélyebbre kerülhetsz, ha tovább kalimpálsz. Persze az Ego Énem dolgozott tovább. Egyszerűen nem értettem, hogy ami régen ment az most miért nem? Nagyon elszomorító tudd ez lenni.

És akkor most mi van?

Én se tudom pontosan, nekem is csak véleményem van erről. Szerintem a mászás ebből a szempontból ugyanolyan, mint a pénz, a kocsi, a hatalom vagy a drogok, Egyszerűen csak egy eszköz a boldogsághoz, amit ha megkapunk, boldogok lehetünk. Egy jól sikerült edzés után örömöt érzünk, ami teljesen őszintén fakad belőlünk, viszont ha ezek után rossz eredményt érünk el egy versenyen teljes letargiába zuhanunk. Ez nem a legjobb szer ezek szerint…

Te magad vagy a legjobb fegyver. A harmónia, a boldogság benned van, úgy ahogy a hiúság és a harag. Ezek mind a te érzéseid, és senkit és semmit nem tehetsz felelőssé ezek miatt. Ha nem éred el a vágyaid az is a te hibád. Sajnálom.

Kicsit maradj csendben, rakd félre a büszkeséged, és éld meg a pillanatot.

Ahhoz, hogy jó mászók legyünk nem feltétlenül az agresszív akarás (csak azért is mászok) a legcélravezetőbb módszere. Az örömmászással, pozitív gondolatokkal vagy csak egy kiegyensúlyozott érzéssel a sziklatetején üldögélve a barátaiddal sokkal többet érhetsz el,mint 100 húzódzkodással. Persze kell az edzés is. De ahogy a mesék is megírják a jó mindig erősebb. Itt is, és szerintem az élet más részein is hatékonyabbak lehetünk ennek tudatában.

Remélem nem sikerült túlságosan közhelyesnek és unalmasnak. Ígérem, legközelebb fényképes beszámolóval térek vissza a hétvégi mászásokról.

Take it easy!

Zsolti voltam.