15 perc Vol.2.

Az imént totál elszállt a gép,pont még mielőtt megnyomtam volna a "bejegyzés közzététele", ezért ez a második próba:)

Szombat reggel érdligeti állomáson várom a vonatot. Ülök a padon arcomat melengettem a napon. Végre 1 hét után ismét kellemes tavaszi idő van. Igazat megvallva nem is igazán emlékszem már a télre. Olyan, mint egy képeslap. Előttem van a kép, de már nem igazán tudom felidézni azt a csontig hatoló hideget. Most a rövidnadrág és a póló a nyerő, és az se idegesít fel, hogy késik a vonat…nem sietek. Illetve a Hangárba fogástisztító nap volt, és biztos voltam, hogy el kell a nyers férfierő is. Battán leszállva a hangár felé vettem az irányt. Megszokott kép, megszokott út. Az se zavart, hogy nem sziklán vagyok ebben a szép időben. Tudtam, hogy vasárnap megyünk Gerecsére, meg gondoltam napozok is egyet a terem előtt.

Ilyen eseménymentesen telt a délelőttöm. Épphogy haza értem és letettem sejhajomat máris csörgött a telefon…Gyula volt. Kötelező köszönés és egymás hogylétefelőli érdeklődés után rátapintott a lényegre: Nincs-e kedvem Pázmándra? Naná! Mikor?

Itt el kell mesélnem,hogy régen suhancabb koromban,ha kijutottam sziklára mindig Gyulának, Csabinak és Attilának köszönhettem,hogy áldassák a nevüket a szentek. Rendszerint felhívtak reggel,mikor még minden normális épeszű ember alszik, hogy lenne kedvem mászni? Válasz mindig csak annyi volt: Hány perc múlva és hány napra? Jobb esetben volt 15 percem,de volt amikor már ott vártak rám a ház előtt…

Most is 15 percem volt, de bőven elég. Krisz jött értem és csapatos spanyol reppet hallgatva lementünk a virágba borult Dunafüredre Gyuláért. Gyulánál csatlakozott az egész család, Smid Peti,és egy Olasz lány,akinek a nevét nem tudom,de biztos gyönyörű volt és az aranysárgán csillogó búzamezőt juttatta eszembe. Na mindegy. 2 kocsival mentünk tovább. A kápolnásnyéki vasút átkelőnél sunytunk egyet, mert a részeg bakter elaludt és elfelejtette felnyitni a sorompót. Szerencsére felébredt és megúszta Peti haragját.

Tovább mentünk és voala meg is érkeztünk. Nagyszerű. Gyula a fenti tömbnél már izmozott Orsiéknak. Nekünk se kellett sok, beöltöztünk és rázendítettünk. Mászás igen jól ment,és a hangulatom is átalakult Boulder jammé. Gyúrok Fontainebleau-ra.

Petinek és Ádinak nagyon bejött a kistömb mászása. Sajnos neveket és nehézségeket nem tudok még mindig,de megpróbálom felvenni a kapcsolatot valami tudorral és, ha nem jön össze akkor majd mi megtesszük és kap egy battai számozást amit mindenféle számmal,jellel és szimbólummal fogunk jelölni,hogy senki ne értse.

Szintén rágyógyultunk a kis reinbungos traverzra, ami a nagyfalon keresztül megy a repkó alatt. Szerintem egész jó kis probléma.

Lejjebb egyik nagy kedvencünk várt. Egy gyönyörű élmászást és mellette egy kis buci jellegzetes battaiigenmagasrasarokakasztós bouldert gyűrtünk. Itt szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a fiatalok,még nem sajátították el a szpottolás művészetét,és azt hogy az ember igen nagydarabot képes kiharapni a szájából…

Na hát ennyi. Fényképező lemerült, projektek kilőve, bőr elkopva.

Löszopóáá

Zsolti voltam.