2011 a kalandozások éve.

Második rész

Húsvét vasárnap. Nem beszéltünk meg nagyon, hogy mikor kelljünk ezért mindenki akkor kelt, amikor akart. A túra elején mindig engem dobott ki az ágy legelőször. Megmosakodtam majd csináltam magamnak egy kiadós bögre, forró kakaót és kiültem vele az asztalhoz. Arcomon sütkérezgetett a lágy reggeli nap és én figyelmeztettem magam, hogy ezeket az apró kis szépségeket ne vegyem félvállról. Itt vagyok Fontainebleauban. Minden pillanat értékes és ünnepies. Vajon miért nincs ez így otthon?

Közben felébredtek a többiek és nekiültünk a reggelinek. Szerencsére sok kaját hoztunk otthonról, így választék akadt bőven. Sajtok,zöldségek,kolbász, padlizsán-krém és a kenyérfélék királya:

Kaja után megszavaztunk magunknak egy kis biciklizést Melunban. Tökéletes demokrácia. Az itteni emberekből még nem veszett ki az illem. Ha mosolyogtam rájuk visszabazsalyogtak. Az idős nénik nem rohantak a busz után maguk mögött húzva a gurulós banyatankokat. Nyugalom, békesség és fekák. Megdöbbentően sok feka.

Aztán rákapcsoltunk. Illetve csak azt hittük. Na mindegy,szóval elindultunk Apremont nevezetű szektorba. Megérkezve a parkolóba örültünk, mert sok kocsit láttunk. Biztos felkapott ez a rész, gondoltuk. Kalauzt forgattunk és a táblákat néztük, majd végül elindultunk az erdőbe. Persze mindenhol kavics és szépen kitaposott ösvény. Joggal gondolhatja az ember, hogy jó úton van és a következő kanyar után bikinis mászó lányokkal találkozik egy hatalmas kőrengeteg közepén. De nem. Már megint Sarkozyt szidtuk. Rájöttünk, hogy tökre más irányba mentünk, ezért visszaigyekeztünk a parkolóban, ahol egy kedves lakókocsis úrtól kérdeztük meg, hogy ő szerinte merre kell menni. Ekkor oda lépet hozzám egy fekete gyönyörűség, akitől kapásból elolvadtam és ő a kresspedre mutatva megkérdezte tőlem, hogy mi ez. Miután megbeszéltük mire való, kapcsolt az agyam, hogy mennyire is rossz helyen lehetünk, ha itt ilyen dolgokat nem tudnak. Hajóval sivatagban.

Csabi a csiga

Még mindig megyünk...

Végül rátértünk a helyes útra,de még itt is túráztunk legalább 2 órát,mire találtunk egy egész kis szektort közepén egy nagy áthajlással és sok boulder problémával. Itt ütöttünk tábort. Sajnos erről a részről nincsenek képeim, mert inkább kameráztunk,hála Barninak, aki kölcsönadta a kameráját. Balázs itt egész keményen odavágott egy boulder amihez nekünk nem sok esélyünk volt. Szerencsére ezt is felvettük. Kis idővel később odébb álltunk és találtunk egy nagyon szép befelé dőlő rámpát, amit megint csak Balázs mászott meg. Úgy látszik, fekszik neki az ilyen homályfogásokon kepesztés.

A kempingben visszatérve kialakult egyfajta rutin: Sör,vacsi,még egy sör,fogmosó-páré, alvás. Vacsorára fantasztikus salátát, sültsonkát, grillezett halrúdat (Drusza szerint rák) és Rizst csináltunk.

Neki is ízlett

Este lefekvésnél kicsit átgondoltam a mászásaimat, és rájöttem, hogy visszatért Samu. Még fiatalabb koromban, amikor elkezdtem mászni és tériszonyos voltam, olyan erősen dolgozott bennem a psziché és a magasságtól való félelmem, hogy nevet kellett adnom neki. Ő lett Samu. És itt volt, de bemutattam neki képzeletben, földbe döngöltem és az arcába üvöltöttem: testem és lelkem felett én uralkodok. Testem az én játékszerem, riogasson másokat. Ezután mély álomba szenderültem.

Másnap reggel szokásos kakaómmal üldögéltem a napfénybe töltődve. Körülöttem 10kilós galambok görögtek lomhán. Lányokat sajnos nem locsolhattuk meg, de a főtt tojásból és a sonkából nem engedtem. Reggeli és a bicajozás után elindultunk egyik legfelkapottabb szektorba: Elephant. Hoppá. Simán ide találtunk, és Sarkozy uraság ma nem csuklott.

Megérkezve megint megértettük, miért ez a legkedvesebb része a mászóknak. Béjvácsos talaj, áthajló viszonylag magas sziklák, testerős mozdulatok. Aki barnulni és izmozni akar annak itt a helye. Az emberek itt, mint egy nagy hippi kommunába vannak összeverődve. Slack-lineznak, labdáznak, meteoráznak. Itt teljesen átadod magad a környezetednek. Lábammal beletúrtam a meleg homokba, és mélyen beszívtam a levegőt, melyben homok, szikla és egy kis fenyvest éreztem. Ilyen lehet a karácsony Ausztráliában.

lö elefánt

gigatoboz

béjvács

Örömmel nyugtáztam, hogy tegnap Samu likvidálása eredményesnek bizonyult. Mászás élvezetes volt és a lejövetelekkel se volt már olyan bajom. Ja igen. Erről is kellene írni.

Na, már most, ha valaki felmászik egy tömbre, onnan le is kell jönnie valahogy. Nem, mint a kötelesnél, hogy csak leengedik. Felérsz, és jobb esetben van egy könnyebb része is a kavicsnak, ahol lesétálsz/mászol/csúszdázol. De néha nem. Néha át kell ugrani egy másik tömbre, hogy onnan rácsimpaszkodhass egy fára, amin lemászhatsz. Sokszor viszont csak leugrasz róla.

Egyik kedvenc tömbünk egy hatalmas kő volt, melyen kb 2 és fél méter magasságban ment egy kis plafon. Viszonylag nagy fogások voltak, és a kimászás se volt nagyon nehéz. Csak magas. Noncsi, Drusza, Balázs és én ezt megmásztuk. Nagyon élvezetes volt és tetejéről hatalmas panoráma nyílt a szektorra. Kicsit le is ültem meditálni és örvendezni.

Még másztunk pár nagyon szép utacskát, homokoztunk egyet, és elindultunk haza, ahol Milánóit csináltunk sok tésztával. Olyan sok tésztával, hogy a fazékban úgy 30centi mélységet foglalt. Este még megbeszéltük a másnapot. Pihenő napot terveztünk, sok kultúrával: Párizs a szerelem és rózsaszín szagú főváros.

A Szentély

Kedd reggel egész korán kukorékolt a kakas…Noncsi Kotkodát állította be ébresztőnek. Nincs mese fel kellett kelni…Illetve a lányoknak,hacsak nem akartak sz@ros tangás punk csajoknak kinézni a divat fővárosába. Én részemről a durmolást választottam. Végül felkeltem és csináltunk egy jó kolbászos rántottát. Elkészültünk és jót röhögtünk a fiúkkal,hogy ez az első nap, amikor a lányok előbb beszálltak a kocsiba és várták az indulást,mint a kisangyalok.

Párizs Fontainebleautól 55 kilométerre van észak-nyugati irányba. Hamar meg is érkeztünk a városba, viszont annál később szálltunk ki az autóból. 2órán keresztül kerestük a megfelelő parkolót, miközben mindenféle hajmeresztő dologgal találkoztunk. Autósok egyik sávból át a másikba, egyenesen tartó sávból kanyarodnak, emberek futnak át az úttesten…örültek háza. De csak nekünk, külső szemlélőknek. Igazából itt ez a normális, ezt a ritmust kell felvenni.

Végül is ezt is megcsinálta Drusza. Beparkolt egy látszólag tökéletes helyre és neki indultunk a felfedező körútnak. Szerencsére velünk volt Noncsi, mert ő mindent tudott a városról. Kedvenc városa és iszonyú nagy tudásszomjjal és fáradhatatlanul indult neki, hogy felkutassa mindazt, amit eddig csak képekről és könyvekből ismert. Mesélt nekünk építészetről, királyokról, művészetről.

dö krúv

Hatalmas túrának néztünk elébe. Végig a Szajna partján gyalog. Emberek sokasága, látnivalók tömkelege mellett haladtunk el. Néha egészen lemaradtam a többiektől, gondoltam jól esik majd nekik egy kis romantikázás. Figyeltem az embereket, a kávézókat, turistákat. Észrevettem, hogy állandóan telivannak az éttermek teraszai. Az emberek már egész korán ittak. Kíváncsi vagyok milyen lehet egy belvárosi buli.

Turiszt gájd

Notre-Dame előtt megpihentünk egy kicsit és azon tanakodtunk vajon merre lehet Au vieux champeur nevezetű mászó és túra szakbolt komplexum. Ezek olyan boltok összessége, mely több utcát is betölt,és minden kis boltjában külön-külön árusítják a pólókat, cipőket, kabátokat, köteleket. Hatalmas a választék. Noncsi felhívta Kriszt, mert volt egy olyan elképzelésünk,hogy van olyan bolond,hogy kapásból rávágja, merre kell menni. Eredmény még így is megdöbbentő volt, amikor gondolkodás nélkül mondta: balra, át a csak gyalogos hídon a Szajna felett és rézsútosan fel jobbra egy kis utcába…és igen! Sikerült neki.

Legkülönbözőbb boltokat találtuk Párizsba

Imádom a piros gombokat

Közben szép lassan besötétedett és autóval visszamentünk az Eiffel-toronyhoz, hogy napnyugta után a kisebb tömeggel magasba törhessünk és megcsodálhassuk Párizst. Fent irgalmatlan szél fújt. Persze hisz több mint 300 méterrel magasodtunk a város felett. Alattunk, mint kis világító éjjeli bogárkák ragyogták be a teret, ameddig csak a szem ellát.

Ismét felejthetetlen élménynek voltunk részesei, és Noncsi meg is jegyezte, hogy olyan jó,hogy eddig minden napra azt mondta „eddig ez volt a legjobb nap” és még meddig fokozhatjuk ezt? Hamarosan kiderül, de akkor hazamentünk és nagyfáradtan elégedetten bedőltünk az ágyunkba és mélyebb álomba zuhantunk, mint egy óceáni árok.

Csókoltatom önöket

Zsolti