2011 a kalandozások éve.

Első rész

Valami van a levegőben. A régi helyek szépek, jók, de messzebb akarunk menni. Újat akarunk találni. A cím nem az én kitalációm, hanem Gyuláé. Ő alkotta, amikor szervezni kezdte Olaszországi túrájukat. Sajnos én nem mehetek velük, de a kijelentés annyira megtetszett, hogy csatlakoztam ehhez az „eszméhez”. Kalandra fel!

Nem szeretnék durr belevágni a történet közepébe, mert mint minden kalandnak van eleje, közepe és vége. 3 rész (fej, tor, potroh). Történetünk igazán izgalmasnak ígérkezett már az elején is, mert elég súlyos kocsi paránk volt. Rettenetesen sokan visszamondták az utat, aminek köszönhetően fejlesztették kreativitásunkat, mert azt tudtuk, hogy kimegyünk csak azt nem, hogy hogyan. Nagyon sok hálával tartozok Gyulának, aki elhessegette azt a bárgyú következtetésemet,hogy ez a sok probléma jelek sokasága lehet,hogy talán nem szabadna kimenni Fontainebleauba, Franciaország egyik legszebb és legzsiványabb boulder paradicsomába. Ő erre valami olyasmit mondott,hogy lehet pont ezek a nehézségek miatt lesz majd annyira értékes számunkra ez a túra. És hogy biztosan jó lesz. Azt, hogy mennyire igaza lett, szerintem még ő maga se tudja.

Nagyon nagy köszönet, Giga nagy elismerés még továbbra Druszának, aki helyt állt és utat vágott a problémák hatalmas és sűrű Dzsungelébe. Szép volt, Bádzsó. Millió hála és egy feka fika kikapó kampót.

Tehát szépen összeállt a dolog. Bevásároltunk mindenből és számoltuk vissza az órákat. Ezeket az órák és napokat magamba csak úgy szoktam emlegetni,hogy „lent vagyok a zónába”. Nézek, de nem látok. Gondolataim lakásomtól számítva 1524 kilométerre nyugat irányába jártak egy mesés erdőben. Indulás előtt két nappal szerdán,még leléptünk Noncsival,Norbival és Druszával Pázmándra mászni délután. Már nem tudtunk volna bemenni a műfalra edzeni. Lázban égtünk.

Csütörtökön próbáltam visszatérni a valóéletbe. Nem engedtem meg magamnak,hogy elkalandozzak. Minden percét meg akartam élni az indulásnak és a hétköznapoktól való elszakadásnak. Utolsó éjszaka se volt semmi. Zöld Pardon nyitó buli ráadásul Irie Maffia visszatérő koncert. Emlékszem, amikor 3évvel ezelőtt mentem Bleauba akkor is itt jártam a zépébe. Este fél egy körül érkeztem haza,és félrészegen pakoltam össze. Hát igen. Sejtettem,hogy valami hasonló lesz ezért nappal összeírtam,hogy mit kell elraknomJ

Végre megjött Drusza és Noncsi a hatalmas 9 személyes Renault traficcal. Hátsó sor már ki volt szedve,így csak 6személy ülhetett benne,de még besuvasztottunk 5biciklit, 3tonna kaját,ruhát, slack-linet, és hátra hagytuk battát. Pest felé vettük az irányt 2 ismeretlen miskolci tagért kikkel csak,most fogunk először találkozni. Bemutatkozás megtörtént és többé nem voltak idegenek. Marian és Balázs.

5-en indultunk neki a 15órás útnak. Csodálatos volt a napfelkelte, ahogy kiszínezte az eget,és felébresztette a tájat. Egészen fáradt voltam,de nem mertem 10percnél többet aludni,nehogy lecsússzak valami szépségről,vagy egy audi tétéről. Határon, mint mindig megcsörgettem édesanyámat, majd szabadságra küldtem a telefonom és kikapcsoltam. Persze így arról se volt sejtésem,hogy mennyi az idő és csak belsőórám téves ketyegéseiből tudtam kikövetkeztetni,hogy mennyi utat tettünk meg. Kicsit meg is lepődtem, amikor bejelentették egy végtelenségek óta tartó utazás közben,hogy most tartunk pont a felénél. HÚ! Én meg azt hittem,hogy nem sokára ott leszünk. Olvastátok már Victor Pelevintől a Sárganyíl című könyvet? Na, én itt abszolút átéltem, annyi különbséggel,hogy nem vonaton,hanem egy kisbuszban éltem talán mindig is. Örökké, és ez természetes volt.

Repce mindenhol.

Végül lement a nap is és megérkeztünk Franciaországba is. Hála a technikának, ami itt dzsipiesz formában öltött alakot, viszonylag könnyedén találtunk Melunba a kempingünkhöz. Autóból kiszállva elgémberedett testünkön kívül a szélvédőn kialakult hatalmas bogár tömegsír árulkodott hosszú utunkról. A szállás nagyon tip-top volt. Egy katonai sátor méretű jól szigetelt spéci sátor/bungalóban laktunk, ami le volt járólapozva, zuhany,vécé,konyha,hűtő, étkészlet,kávéfőző,gáztűzhely és két hálóhely biztosított minket a kényelemről. Ezenkívül a kempingben közös vécé, zuhanyzó,mosóhelységek működtek. A legjobb mégis a trambulin és a felfújható légvár és ugráló volt. Nem volt nehéz visszafejlődnünk kisgyerekké egy ilyen helyen.

Szombat. Első mászós reggelén nem siettünk. Reggelinek hagymás-rákos rántottát fogyasztottunk újhagymával, erős paprikával, uborkával és olivabogyóval.

Bajnokok reggelije

Elkészültünk és elindultunk Bas Cuvier szektorba. Azt még szeretném elmondani, hogy Fontainebleauban és környékén irgalmatlan mennyiségű „kavics” található. Több Tízezer mászható tömb elhintve egy varázslatos szépségű fenyőerdőben. Homokkő lévén itt a talaj homokos akár egy tengerpart vagy Kozsó. Ahogy megérkeztünk egyből összetalálkoztunk Nándival,Petivel és Barnával akik külön autóval jöttek Pestről,hogy több mint 2 hétig csapkodják a lejtős fogásokat.

Hamar elkezdtünk mászni. Nem bírtunk magunkkal. Olyan sok és szép tömb van itt. Mászás számomra egészen meglepő volt. Nem teljesen úgy ment, ahogy gondoltam. Féltettem túlságosan is a sérült bokámat. Egész bénának éreztem magam a tömbre kimászásnál,ha nem álltak alattam emberek,kik vigyáztak testi épségemre és nem volt alattam kressped. De nem frusztráltam magam ilyenekkel. Majd kialakul… Első napról nagyon megmaradt egy hosszú boulder, úgynevezett Highball. Kábé 7méter függőleges fal nagyfogásokkal. Szabadság érzése felemelő volt. Bár végig be voltam rezelve…

"A Szpotoló mindig erősebb,mint a mászó"

Highball

Az első,mászós kép Druszáról a blogon...Ezt is megélte.

Ezek után sok könnyű tömböt másztunk meg. Számozást és út nevet nem igazán tudok szolgáltatni,mert a kalauz amink volt nem a legjobb. Mondhatjuk úgy is,hogy gázos volt és Szidtuk is miszter Sarkozyt. Igazából csak sétálgattunk a tömbök között és felmásztunk mindenhová ami megtetszett.

Nagy melegben még a csoki is megolvadt

Amikor elfáradtunk, összecihelődtünk és visszaindultunk szállásunkra. Hűtőben már várt ránk a jól megérdemelt sörünk. Vacsorára zöldséges mexikói-szószos rizst ettünk sok bébi répával. Nyammi.

Vacsora után zuhanyozni mentünk. Én mindig a nyilvános zuhanyzót választottam,mert nem kellet sorban állni,és énekelhettem a zuhany alatt anélkül,hogy valaki rám szólt volna. Vagy ha meg is tette, nem értettem. Este még kint az asztalnál dumáltunk és rájöttem,hogy baromira hiányzik Németh Andris gitározása.

Zsolti