Zsolti tolla

Hmmm... Furcsa ez a felület, Bxsc fejléc, oldalt felvillanó reklámok... szóval olyan furcsa, érted? Rég írtam ide, de ne hidd, a nyár eseménytelenül múlt el.
Sok kalandban volt részem, sok képet is készítettem, mégsem vett rá a lélek, hogy mindezt megosszam e helyen. Hogy is mondjam? Nem fukarságból, ha kérdezel, én szivesen válaszolok. Ihlethiány -gondolhatnád, és volt az is, de hamar túl tettem magam rajta; és most a vízszámla után a tollak és füzetek jelentik a kiadásaim legjelentősebb részét.
Voltam egyedül és barátokkal. Néha fáztam és áztam, olykor féltem is. Egyesek szerint összetörtem magam, de tudom, csak a test sérült, én mindig ép maradtam. Sebeim gyorsan gyógyultak és mentem tovább. Nem írhatom le mindezt részletesen, mert nem végleges, belül folyvást formálódik. Átalakul és mélyebb értelmet ölt magára, s várom mikor mindez kibontakozik és magával ragad.
Az élet szép.

-Ugyan már Zsolti, nem élhetsz mindig így! Egyszer neked is fel kell nőnöd!- Mondta egyik ismerősöm, miután elmeséltem neki, hogyan stoppoltam Olaszországban. Nem válaszolok, csak mosolygok. Lehet igaza van...mindenesetre jobban szeretek harmóniában élni, úszni a Flóval, még ha Infantilisnek is néznek. Mindig olyan vagyok, amilyen- de nem azért, hogy legyek valamilyen, mondta Lao Ce, miután tanítványai szenilis vén lónak nevezték.
Másnap Attila Ford Mondeójával érkezünk Várgesztesre. November negyedikéhez képest napsütéses tavaszi időjárás fogad minket. Tó körül horgászok pergetnek, tűz ropog, padok zsúfolásig telve piknikező-sütögető családokkal. Morzsi kutya lesből támad, jaj ha nem figyelnek oda! Szájában máris ott a kolbász, s futábban még hallja: rossz kutya, no meg állj csak!
Belépünk az erdőbe. Ha kint a tavasz fogadott, itt kétségtelen, Ősz az úr. Valaha olvastam egy könyvet, már nem emlékszem melyik lehetet az, amelyben a főhős festményeken keresztül lépve látogatja a különböző világokat. Én is ilyesfélét éreztem.  Pasztel világ tárta ki kapuját előtünk.  Sárguló levelek mosódtak össze az erdei szűrt fényben.
Ősz: Őszülő hajkorona, merevség, betegségek és sajgó izületek. Egy lépésre az elmúlástól, a téltől. Sokaknak ezt jelenti ez az évszak. Ők egy másik festményben járnak.
Sárga-fal alá érkezünk. Köszönünk fehérvári barátainknak és Attilát, Kaplár Bencét és Kriszt hátra hagyva Csabi papával atgázolunk a lehullott levelek tengerén a Tojásfalra. Fal egy része vizes, de így is találunk magunknak mászható utat szép számmal. Aki még nem mászott itt, annak Csutit idézném, miszerint "tojásfaltojásfaltojásfal".
Tojásfal.
Kerekded, guzsgolos, precíz, bébikloáka. Ezek a szavak jelzik e fal mozgás és fogásvilágát. Nem szép dolog ennyi jelzőt használni, de Csabi megengette és rittyentetett egy verset Petőfi-szobor Slamtelésre. Azért nem voltunk végig ilyen intelektuálisak: másztunk is. Csabi hat(!) próbából összerakot egy utat, amit meg is mászot.
Visszaindultunk a többiekhez. Újra csak az avar zizegése zavarta meg a csendet. Újra az évszak szépségeit figyeltem. Ősz nyugalmat sugároz. A természet megbékélése az idő múlásával. A fák délceg mozdulatlanságban nyújtja ágait ég felé. Leveleit egész évben hordta, tavasszal díszítgette és színezte, nyáron árnyékot vett velük, most könnyedén hullajtja, minden egyes szellővel aranyzáport szórva ránk.

Az élet szép- folyton ismétlem magam. Na és? Ugyan mi újat mondhatnék? Amikre rácsodálkozok azok mindig is itt voltak.

Zsolti voltam
Békesség